Amerikai tudósok rájöttek, miként lehetne műanyaghulladék használatával csapdába csalni az atmoszférába eregetett szén-dioxidot.

A Rice Egyetemen kifejlesztett eljárás első lépéseként granulátummá kell őrölni a plasztikot. Az így keletkezett port ezt követően össze kell keverni némi kálium-acetáttal, majd pedig 45 perc erejéig 600 Celsius-fokra fel kell forrósítani.

Ez a procedúra a műanyagdarát nanoméretű pórusokkal teletűzdelt, szorbens szemcsékké alakítja, amelyek kiválóan alkalmasak az atmoszférában sodródó szén-dioxid-molekulák elnyelésére. A porszemek mindegyike a saját tömegének 18 százalékát tudja bekebelezni az üvegházhatású anyagból.

Normális körülmények között az őrlemény elméletileg a végtelenségig meg tudja őrizni a szén-dioxidot, de 75 Celsius-fokra felmelegítve újból szabadjára engedi a molekulákat, és így a gáz már könnyű szerrel becsatornázható egyes környezetbarát üzemanyagok vagy építőanyagok gyártási folyamataiba.

A szorbens szemcsék pórusainak 90 százaléka ráadásul ilyenkor nyitva is marad, és így a „zsákmányszerzéshez” újra hadrendbe lehet állítani őket.

További bónusz, hogy a por előállításakor melléktermékként egy speciális viaszos kence is képződik, amelyet a későbbiekben meghatározott mosószerek és kenőanyagok komponenseként is fel lehet használni.

A technológia talán legfontosabb előnye mégis az, hogy egyes általánosan használt, ám nehezen reciklálható műanyagok (pl. polipropilén vagy magas és alacsony sűrűségű polietilén) szén-dioxid-megkötő dara formájában egyenesen kiemelkedő teljesítményt képesek felmutatni.

Forrás: New Atlas