Az indoklás szerint a diszkrét matematikában és az elméleti számítógép-tudományban elért eredményeit, valamint ezeknek az eredményeknek más matematikai ágakra gyakorolt jelentős hatását ismerték el a díjjal. Szemerédi Endre a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatója, emellett 1990 óta a New Jersey állambeli Rutgers Egyetem számítógép-tudományi tanszékének egyetemi tanára.

Mikor döntötte el, hogy matematikus szeretne lenni?

Apám nyomására először az orvosi karra iratkoztam be. Akkoriban ez divatos és jól fizető foglalkozásnak számított, valószínűleg ezért akarta apám, hogy én is orvos legyek. De fél évet se húztam ki. Én nehezen tanulok, és megijedtem attól, hogy itt rendszeresen és sokat kell majd tanulni.

Másrészt alkalmatlannak is éreztem magam erre a pályára. Már a boncolás látványa is megijesztett: mi még csak anatómiát tanultunk, de láttuk, ahogy a felsőbb évesek boncolnak. Túl nagy felelősségnek is éreztem az orvosi pályát. Talán kutatói, laboratóriumi munkára alkalmas lettem volna. Egyébként nagyon jó véleménnyel vagyok az orvosokról.

Mihez kezdett, miután otthagyta az egyetemet?

A budapesti Finommechanikai Vállalatnál dolgoztam másfél évig segédmunkásként.

És hogyan jött végül a matematika?

Találkoztam egy középiskolai barátommal, aki matematika-fizika tanár szakon tanult, és matematikus akart lenni; az ő biztatására jelentkeztem az egyetemre. Akkoriban, aki matematikus akart lenni, először két évig a matematika-fizika tanár szakot kellett végeznie - ez évente 150-200 diák lehetett -, és csak azután, harmadéven vált le úgy 15-20 hallgató, aki kifejezetten matematikus szeretett volna lenni. Nekem, ha jól tudom, nincs is tanári diplomám, csak matematikusi.

Tanárai közül kik voltak Önre a legnagyobb hatással?

Turán Pál másodikban két szemeszteren át tanított számelméletet, az egy csodálatos előadássorozat volt. Turán óriási matematikus, remek előadó, és emberileg is nagyon tiszteltem. Akkor határoztam el, hogy megpróbálok matematikus lenni. Aztán harmadikban találkoztam Erdős Pállal, aki akkoriban elég gyakran hazajárt. Kombinatorikával foglalkozott, és nekem ez nagyon megtetszett, mivel nem igényelt annyi előismeretet, mint más területek.

Nekem ugyanis az akkori felkészültségemmel gondok voltak, hiszen középiskolában még nem készültem matematikusnak. Ma is nagyon fontos a középiskolai képzés: a Fazekasból évi négy-öt zseni kerül ki, de Szegeden, Győrött és más vidéki városokban is hasonlóan jó gimnáziumok vannak speciális matematikaoktatással. Ez az előképzettség hiányzott nekem. Turán és Erdős professzorok mellett még Hajnal Andrást emelném ki mint fontos hatást. Vele és Erdős Pállal később dolgoztam is együtt.

Több interjújában is említi, hogy kedvenc tétele az, amely kimondja, hogy nem létezik teljes káosz, azaz minden káoszban van valamennyi rend. El tudná ezt magyarázni a laikusoknak?

A Ramsey-elmélet azt állítja, hogy ha van például hat pontom, amelyek közé tetszőlegesen kék és piros éleket húzok, akkor akármilyen "rosszindulatúan" húzom is be ezeket az éleket, találok három olyan pontot, amelyek között az összes él egyszínű. Ezt nevezhetjük rendnek.

Na most, meg lehet ezt kérdezni nem hat, hanem nagyobb számú pont esetében is, és akkor is igaz marad, hogy a pontok egy nagy részhalmaza közötti összes él ugyanolyan színű lesz. A lényeg itt az, hogy mindegy, miként színezzük, akár ha az ördög színezi is ki, az állítás akkor is igaz marad, azaz mindig találunk valamilyen mértékű rendet.

Azt ugyanakkor nem tudjuk pontosan, hogy összesen hány pont kell ahhoz, hogy legyen közte mondjuk ezer pont, amelyek között az élek azonos színűek. Csak becslést tudunk adni erre, de a becslés pontossága az elmúlt hatvan-nyolcvan évben lényegileg nem javult.

Ön szerint milyen szinten áll a mai magyar matematika?

Nagyon erősnek érzem, bár én csak egy kis részét művelem. A hatvanas években a gráfelmélet és a diszkrét matematika volt Magyarországon a legerősebb, nagyrészt Erdős Pál hatására. Mára ez megváltozott, bővült, és én nagyon örülök ennek. Sok-sok fontos terület meghonosodott itthon is, így például az alacsonydimenziós topológia, az algebrai és differenciálgeometria, de említhetném a matematikai fizikát is.

A diszkrét matematikát egyébként csak húsz-harminc éve tekintik egyenrangúnak a folytonos matematikával. Pedig a folytonos matematikában is a nagy bizonyítások mélyén gyakran egy kombinatorikai ötlet rejlik, csak ezt eltagadták, maguknak sem vallották be. A magyarországi matematikaoktatásról is azt mondhatom, hogy erős, évente nagyon sok fiatal tehetség kerül ki az egyetemekről.

És nem csak Budapestről beszélek, vidéken is komoly iskolák vannak, Debrecenben, Szegeden is nagyszerű matematikusok dolgoznak. Sok diák megy ki tanulni külföldre is, de nagyon sok hazajön utána. Ezen kívül az elméleti fizikusokról, mérnökökről, orvosokról, építészekről is úgy tudom, hogy számos színvonalas műhely működik Magyarországon, annak ellenére, hogy ezek igen műszerigényes területek, szemben a matematikával. Összességében nagyon optimista vagyok.

Ön a Rutgers számítógép-tudományi tanszékének professzora, az Abel-díjat is többek között az elméleti számítógép-tudományban elért eredményeiért kapta. Milyen a viszonya a számítógéppel a mindennapokban?

Irigylem azokat, akik jól tudnak bánni vele. Én e-maileket és híreket, főleg sporthíreket olvasok, ezen túl nem használom semmire. Kint Amerikában minden üzenetváltás a számítógépen zajlik. Szerencsére jóban vagyok a titkárnőkkel - virágot viszek nekik néha -, így nekem megmondják, hogy például a jövő héten tanszéki értekezlet lesz, vagy ha nem jelenek meg valahol, akkor kimentenek.

A Rutgersen sok magyar tanít matematikát. Ez csak a véletlen műve?

Nem, semmiképpen. Prékopa András volt az első magyar matematikus, aki itt kapott állást, utána jöttem én, majd Beck József egy évre rám - ebben volt is némi szerepem -, és ott is maradt, egyből felismerték a kivételes tanári és kutatói nagyságát. Végül Komlós János is az én hatásomra jött ki.

Jó barátok voltunk már itthon is, együtt is dolgoztunk, és természetesen kint is tartjuk a kapcsolatot, összejárunk, bár már nem dolgozunk együtt. Azt hiszem, a Rutgersen több magyar matematikus dolgozik, mint más amerikai egyetemeken. Magyar diákból is sok van nálunk, nekem is volt több magyar PhD-hallgatóm.

Mivel telnek az itthoni napjai?

Már nyugdíjas vagyok, de hetente nagyjából kétszer bejárok a Rényi-intézetbe dolgozni. Sokkal lassabban megy minden, de azért dolgozom. Egy új területet, az analitikus számelméletet kezdtem el nemrég tanulni. Ennek Turán Pál volt az egyik világhírű nagysága.

Szóval ezt tanulom most, és elég hosszú út áll még előttem: eddig durván az első egyetemista anyagnak megfelelő részt vettem át. Nagyon valószínűtlen, hogy bármilyen komolyabb eredményt elérek még ezen a területen, vagy jelentősebb cikket publikálok. Néhány barátom segít, foglalkozik velem, elmagyaráznak ezt-azt. Tulajdonképpen szép hobbinak tekintem az egészet, amivel kicsit játszani lehet.

Több interjújában is kiemelte, hogy mennyire fontos az Ön számára a család, az Abel-díj bejelentésekor pedig külön megköszönte feleségének a támogatást.

Igen, imádom a feleségemet. Szellemes, néha kicsit szatirikus, és a vicceknek általában én vagyok a célpontja. Öt gyerekünk is követi a példáját. Nem is értem, hogy egy olyan, viszonylag érdektelen témából, mint én, hogyan tudnak ennyi mindent kihozni...

Végül meg kell kérdezzem azt a kötelező kérdést, hogy mit jelent az Ön számára az Abel-díj?

Nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom, hálás vagyok a bizottságnak és a Norvég Tudományos Akadémiának. Ugyanakkor szeretném megemlíteni, hogy a matematikusok számára a legtöbbet a konkrét munka, a tételek bizonyítása, az elméletek megalkotása számít. Az elismerés persze jólesik mindenkinek, ez igaz. De a díj után is ugyanazokkal dolgozom, ugyanúgy, a munkám tehát nem változik meg egyáltalán.

Szerencsére a matematikusok általában nem irigykednek egymásra, legalábbis én így tapasztaltam. Persze kicsit ciki, hogy bemegyek a Rényi-intézetbe, és ott van tíz nálam sokkal jobb matematikus, de talán majd lecseng ez is. Annak viszont örülök, hogy az utcán senki nem ismer föl. Összességében tehát a díjnak nincs semmi hatása, hacsak az nem, hogy egy ideig állni kell az újságírók rohamát…