hero
GyártásTrend 2022. március 22. 07:29
Hadiipari termelés indul Kaposváron
Rövidesen megkezdődik negyven Gidrán típusú, Törökországban gyártott harcjármű rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel történő felszerelése Kaposváron, később pedig további száz példányhoz helyben gyártanak alkatrészeket is.

Az Óbudai Egyetem Okosipari Tudományos és Innovációs Park Kaposvár (TIPK) szakmai workshopján jelentette be Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, hogy Kaposváron, az ipari park egyik már meglévő üzemcsarnokában kezdődik meg az első negyven jármű védelmi integrációja, azaz felszerelése harcászati, rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel, érzékelőkkel – számol be az MTI. 

MTI/Varga György

A kormánybiztos hozzáfűzte: a járművek fő elemeit is a somogyi megyeszékhelyen gyártják majd, és teljes összeszerelésük is helyben történhet meg a későbbiekben.  

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora azt mondta, a TIPK-ben a jelenlegi elképzelések szerint - egyebek mellett - festékanyagokkal, szóróeljárásokkal, fémmegmunkálással, környezetszennyező anyagok újrahasznosításával kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket is végeznek majd, a hadiipari technológiák fejlesztését szintén kiemelten kezelik majd.  

Maróth Gáspár tavaly tavasszal jelentette be, hogy ősszel kezdődik a Rheinmetall Hungary Zrt. hadiipari gyárának építése Kaposváron és így a tervek szerint évente legalább száz katonai jármű készülhet el a somogyi megyeszékhelyen. Tavaly májusban pedig Szita Károly jelentette be, hogy tudományos és innovációs park építését tervezi a kaposvári önkormányzat és az Óbudai Egyetem a somogyi megyeszékhelyen. Az akkori tájékoztatás szerint a fejlesztés részeként hat hektáros területen négy csarnokot építenek és rendeznek be a város keleti ipari parkjában 15 milliárd forintból, kormányzati támogatással.

(Forrás: MTI)