Rovatok

Közösségi média

logisztika, 
automatizálás, 
vonalkód, 
azonosítás, 
adatmátrixkód
Virágh Judit
Becsült olvasási idő: 2 perc
Boldog születésnapot, adatmátrix!

Húsz éve indult hódító útjára az adatmátrixkód, hogy az automatikus nyomon követés és visszakeresés ipari szabványává váljon. Sikere nem meglepő, hiszen egyes tulajdonságai sokkal előnyösebbé teszik más azonosítástechnikai eljárásokkal szemben.

1994-ben vezette be az amerikai International Data Matrix, Inc. az automatikus azonosítást szinte valamennyi iparágban forradalmasító kétdimenziós kódolási technológiáját, angol elnevezéssel a datamatrixot. Az egydimenziós vonalkóddal szemben lényegesen több információt sokkal kisebb helyen tárolni képes és rosszabb körülmények között is biztonságosabban kiolvasható adatmátrix mára az egész világon a gyártóipar számára a nyomon követés és a visszakeresés integrált eszköze lett.

A kétdimenziós jelölések közül manapság a gépjármű-alkatrészeken vagy a nyomtatott áramköri kártyákon közvetlenül megjelenített, azaz valamely jelöléstechnikai eljárással a termék anyagában kialakított kódokat, illetve a gyógyszercsomagolásokra nyomtatott adatmátrixot övezi a legnagyobb figyelem, mely utóbbi esetben a kis méret és főként a megbízható beolvashatóság mondhatni életbe vágó követelmény.

Miért jó az adatmátrixkód?

A húszéves születésnapját ünneplő adatmátrix a kétdimenziós kódok közül az egyik legelterjedtebb. Kedvező tulajdonságai alapjában megkülönböztetik más azonosítástechnikai eljárásoktól. Ezért is válhatott 2000-ben nemzetközi ISO/IEC 16022 szabvánnyá, amelyet 2008-ban az ISO/IEC TR 24720 szabvány követett.

A datamatrix négyzet vagy téglalap alakú, az információt fehér-fekete négyzetek (esetleg körök) elhelyezkedése hordozza. A leképezhető információ mennyisége a kód méretétől függ, így például a 144×144 elemi összetevőből álló elrendezés maximum 3116 numerikus, 2335 alfanumerikus vagy 1556 bináris karaktert tárolhat.

A szabvány hibafelismerő és -javító algoritmust is magában foglal, amelynek segítségével még olyan mátrixok is sikeresen olvashatók, amelyek karcosak, foltosak, piszkosak vagy akár a kód 20 százalékában hiányosak. A nyomtatási kontrasztra vonatkozóan sincsen komolyabb követelmény, még a gyengébb minőségű kódokat is biztonsággal beolvassák a mai modern kódolvasó eszközök, akár nagymértékben fényvisszaverő felületekről is. Igen népszerűvé az olyan helyeken váltak, ahol a kód különböző külső behatásoknak – mint például zsír, szennyeződés, festék vagy vegyi bevonatok – lehet kitéve. A mátrixba rendezett kódolás kis méretben is nagyon jól olvasható, már 2-3 négyzetmilliméteres felületen is mintegy 50 karakter tárolására alkalmas.

Megbízható leolvashatósága miatt a világon számos kormányzati szervezet vette alapul az adatmátrixkódot a nyomon követhetőségre és a visszakereshetőségre vonatkozó rendeletek és szabványok megalkotásakor – többek között az amerikai élelmiszer- és gyógyszeripari testület, az FDA, illetve az európai uniós szabványosítás a gyógyszercsomagolások jelöléstechnikai szabályozásakor.

Nem feltétlenül csak miniben

Bár az adatmátrixkódnak kétségkívül egyik meghatározó előnye, hogy igen kis helyen is megbízhatóan alkalmas információk rögzítésére és visszaolvasására, de miért is kellene egy ilyen kétdimenziós leképezésnek feltétlenül mininek lennie? Ezt a kérdést tette fel egy német programozó is még 2007-ben, amikor egy 160 négyzetméteres datamatrixot készített. Ben Hopfeng-Aertner a világ legnagyobb kétdimenziós kódját – szoftveres generálását követően – egy búzatáblába nyírta. A lábon álló gabona zöld és a levágott növényszárak sárgásabb négyzeteiből a Hello, World! köszöntés olvasható ki, de persze csak annak, aki repülőgépről viszi be kódleolvasójába.