„Ha ön megtervezhetné a saját testét, milyen alakot, bőrszínt, testkontúrt vagy textúrát választana magának? Mit szólna hozzá, ha bőrét kisimíthatná, ízületeit és elhasználódott ínszalagjait kicserélhetné, ha teste pont olyan szexi lenne, mint álmai sportautója?” – ezt Ray Kurzweil kérdezte blogjában, miközben hozzátette, hogy az ilyen test lehetősége elméletben és többdimenziós tervrajzon már létezik. A Primo Posthuman Natasha Vita-More legismertebb művészeti alkotása, amelyet több tudós társával és férjével, Max More-ral együtt tervezett, és amelyet lassan húsz éve tökéletesít. Ez a jövő emberi testének prototípusa, ami előrevetíti, hogyan lesz képes akár több száz évig is élni az ember a nano- és biotechnológia, a robotika és az információs technológia vívmányainak köszönhetően.
Tervei szerint mindez a 21. században is megvalósulhat, amit a már elért implantológiai, plasztikai sebészeti eljárásokkal és a robotvezérelt végtagpótlásokkal indokol. A transzhumanistákra jellemző tudományos szerénytelenséggel vázolja fel minden előadásán és vele készült interjúban, hogyan lehet maximalizálni az emberi test túlélési lehetőségeit akár egy 24. kromoszómapár beiktatásával. Mert a jövő embere nem ismeri majd a krónikus betegségeket. Génkészlete javítható, szükség esetén a neme is lecserélhető lesz. Agya hiperintelligens, immunrendszere frissíthető, amit egy antivírusrendszer is megtámogat majd. Ez a test sosem lesz ingerült vagy depressziós, mert agyát optimizmusra és a folyamatos flow-élmény megélésére lehet programozni.
Az ember utáni emberkép hirdetője
A kortársai szerint univerzális tudósnak tartott Natasha Vita-More 1950-ben Nancie Clarkként született egy New York-i kisvárosban. Gazdag képzőművészeti háttértanulmányainak köszönheti, hogy ma bármilyen tudományos hipotézist képes művészi formában kifejezni. Tanult a ravennai Képzőművészeti Akadémián, elvégezte a Memphis Egyetem képzőművészeti karát, amikor pedig a jövő kezdte el foglalkoztatni, a világ egyik legjobb egyetemén, a kaliforniai UCLA-n hallgatott kozmológiát, társadalomtudományt és jövőkutatást, utóbbit a houstoni egyetemi tanulmányaival is kiegészítette.
Amikor a transzhumanizmus a nyolcvanas években mozgalommá nőtte ki magát, a tudósok, jövőkutatók és művészek kiáltványokban fogalmazták meg nézeteiket, hogy még több követőre tegyenek szert. Azt jósolták, hogy az emberiség idővel teljesen átalakul, amelyet már más névvel kell illetniük. Ez lesz az ember utáni ember, vagyis egy olyan idealizált poszthumán kép, amely a legjobban képes kiaknázni az emberi élet lehetőségeit. Erről forgatott egy kísérleti rövidfilmet 1980-ban Nancie Clark is, amelyet a transzhumanisták által gyakran látogatott EZTV médiaművészeti intézményben mutatott be.
Az Elszakadás (Breaking Away) című film a Red Rocks amfiteátrum sivár sziklái között játszódik, ahol egy táncoló meztelen ember lesz a metaforája az emberiség biológiai korlátaitól és a Föld gravitációjától való elszakadásnak. Vita-More ezzel akarta kifejezni, hogy az életünk jóval több annál, mint amit biológiai adottságaink engednek érezni. Ezért van szükség a technológiára, amellyel újratervezhetjük saját jövőnket.
A filmet látta a transzhumanizmus hivatalos névadója, Fereidoun M. Esfandiary filozófus, jövőkutató is, aki először nevezte transzhumánnak a poszthumán állapothoz vezető új technológiákat és a világnézetet támogató embereket. Még az FM-2030-as művésznevet is felvette, részben ezzel utalva hitére, miszerint a 100. születésnapját is meg fogja élni (végül 70 évesen halt meg). De ezzel fejezte ki azt is, hogy az embernek le kell számolnia az olyan múltbeli megbélyegző és fejlődéstől visszatartó konvenciókkal, mint például a saját neve. Nancie Clarkra mindez nagy hatással volt, ekkor alakultak ki futurista nézetei, még a transzhumán kifejezést is átvette tőle.
A transzhumanista művész
1982-ben egy kiáltványt tett közzé Transzhumanista Művészeti Nyilatkozat címmel, amelyben filozofikusan fogalmazta meg a transzhumanista művészek jelentőségét. Azokét, akik a transzhumanizmus kreatív kultúráját és esztétikáját ábrázolják, és akik képesek új és változatos emberi formákat kifejleszteni. Tizenöt évvel később az Extropic Art Manifesto kiáltványában már azt is kimondja, hogy a művészet jóval több egy műalkotásnál, sőt maga az élet, a megteremthető jövő. De ez a jövő csak ott születhet meg, ahol találkozhat egymással a tudomány, a művészet és a technológia. Egyszer azt nyilatkozta, hogy ha létezik a transzhumanista művészeknek védőszentjük, az csakis a határokat nem ismerő Leonardo da Vinci lehet. Mert szerinte, ha egy művész sikeres akar lenni, műveivel mindig azt kell megmutatnia, merre képes fejlődni az emberiség.
Egyre nagyobb lehetőséget látott a filmiparban, ahol több százezres közönséghez is eljuthatott az üzenete. A nyolcvanas évek végén például sikerrel futott a Transcentury Update című, transzhumanista témájú oktatóműsora egy kaliforniai kábelcsatornán. Az volt a célja, hogy a műsor az emberek nappalijába vigye a jövőt, hogy értsék, miért kutatják azt a tudósok. FM-2030 is többször szerepelt benne, és a magas nézettsége miatt később Colorado államban is sugározni kezdték – ahol Vita-More gyerekkora nagy részét töltötte, és amelynek egyetemén filmesnek is tanult. A műsor éveken át a legaktuálisabb hírekről számolt be a kiterjesztett élet lehetőségétől kezdve az öröklétet ígérő krionikáig.
Később DJ-Trance-human néven több videoperformance-a is megjelent. Az egyik ilyenben (Silenced Yet Speaking, 1996) csak a saját arca látszik homályos és lassított képsorokon, miközben költészetét némán szavalja transzzenei aláfestéssel. A performance célja, hogy az elhallgatott beszéddel megmutassa a nő hiányát a jelenlegi férfidomináns művészetekben.
A saját testét is tudományosan építi
Közel harminc jövőkutatásról szóló dokumentumfilmben szerepelt, munkáival számos film- és művészeti fesztiválon vett részt. Többet díjaztak is, de a jövőkutatásról szóló tévésorozatában a nők szerepéről szóló epizódért külön elismerést kapott. Kreatív munkái és publicisztikái évek óta ugyanúgy megjelennek a nemzetközi tudományos sajtó hasábjain, mint a Marie Claire vagy a Harper’s Bazaar oldalain. Tucatnyi diplomája mellé elvégzett egy személyi edzői és táplálkozási szakértői kurzust is, hogy jobban megértse testének működési elvét. Évtizedek óta építi ugyanis a testét tudományosan, amelyet megmunkálható, tökéletesíthető szobornak tart. Olyan szisztematikusan kidolgozott gyakorlatokat végez hetente ötször, melyek a fizikai teljesítőképességet, az intelligenciát és a kreativitást is növelik. Weboldalán részletesen leírja a gyakorlatokat, a napi félórás intenzív mozgás jelentőségét, az alacsony szénhidrát- és frisszöldség-tartalmú diéta és a napi nyolc pohár víz fontosságát.
Emellett hormonkészítményeket, neurotranszmittereket, maréknyi vitamint szed, és omega-3-ban gazdag halolajat fogyaszt. És teszi mindezt azért, hogy „hústeste előbb vagy utóbb biotechtestté válhasson”. És bár hisz a lelassítható öregedésben, felkészült a halál utáni időkre is. Végrendelkezett arról, hogy testét hibernált állapothoz hasonló kriosztatikus állapotba helyezzék az arizonai Alcor életmeghosszabbítást kutató alapítvány intézetében, ahol egyébként FM-2030 teste is fekszik 2000 óta. Hiszi, hogy a test halál utáni megőrzése az egyetlen lehetőség az örök életre, és amint az orvosi technológiák fejlődése lehetővé teszi, újjáéleszthetővé válik.
A mágikus asszony
Natasha Vita-More számos futurista és transzhumanista szervezet tagja vagy vezetője, tanácsadója a Ray Kurzweil elméletéről elnevezett Szingularitás Egyetemének, és 2012 óta elnöke a transzhumanizmus globális Humanity+ nevű szervezetének. Warren Beatty színész, filmrendező erős és mágikus asszonyként beszélt róla egy tévéműsorban, az Atlantic magazin szerkesztője egyenesen a megtestesült szuperembernek nevezi, akiben Madonna, Schwarzenegger és Marcel Duchamp ötvöződik.
Natasha Vita-More jelenleg Arizonában él férjével, rendszeresen publikál a transzhumán evolúciós folyamatról, és küzd az emberi jogokért. Tavaly nyáron egy interjúban azt mondta, hogy a transzhumanizmus mára egy olyan világnézetté vált, amely a világ haladását képviseli. Azt szeretné, ha azok is megértenék a céljait, akik ma még morálisan megkérdőjelezik az irányzat céljait. Mert szerinte sokkal nagyobb vétség szenvedni hagyni egy gyógyíthatatlannak tartott beteget, mint a fejlődő technológiával génjeibe beavatkozva megszabadítani őt fájdalmaitól. Szerinte a harmadik évezredet már a kibernetikus kultúra fogja meghatározni, és eljön az idő, amikor az ember az érzelmeit és kognitív képességeit a mostaninál tökéletesebben tudja megélni, és egy számítógépre feltöltve virtuálisan tud majd tovább létezni. Ez a jövő is emberközpontú lesz, de azt már a művészet, a technológia és a tudományok fogják együtt alakítani.
