Nevéből nem lehet sejteni, hogy magyar gyökerei vannak. Tudják Önről, hogy a családja kötődik Magyarországhoz?

Sokan tudják. Amikor 1992-ben Magyarországra jöttem a Siemenshez, egy kollégám Andrásnak nevezett, ezért itt sokan így ismernek és így szólítanak. Igaz, egy magyar rokonom kiskoromban „fél tizenkettőnek” becézett a Dale – ami magyarul „dél” – kiejtése okán. Az ő családjával tizenévesen többször nyaraltam a Balatonnál, ez sokat segített a magyar nyelv megismerésében. A középső nevemet jelző A valójában André, ami magyarul András. Magyar származásom fontos, sok emlék is köt ide.

A magyar nyelvet is a Balaton partján sajátította el ilyen jól?

Eleinte a párkányi nagymamámtól tanulgattam, de az csak amolyan „babanyelv” volt. A magyart soha nem tanultam iskolában, inkább csak ragadt rám. Régebben a feleségem – aki szintén magyar – sokat segített, de most már nem javítja ki a hibáimat, mert megszerette furcsa kifejezéseimet.

A nyelvtudása hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországra jött?

Inkább a sors hozott ide, pedig régebben Kína felé akartam orientálódni, valahogy mégis itt kötöttem ki. Nagyon szeretem Ázsiát, aminek több oka is van. Egyrészt apám Japánban szolgált és beszélte is a nyelvet valamilyen szinten. Másrészt kamaszkorom óta rajongok a zöld teáért. Ez több évtizeddel ezelőtt nem volt átlagos és könnyen elérhető még Ausztriában sem, ahol éltünk. Leginkább Kínába vágytam, de mivel Pennsylvania államban születtem és amerikai állampolgár is vagyok, akkor Nagy-Kínába nem mehettem. Így kerültem 1977-ben Tajvanra, ahol egy évet töltöttem, később dolgoztam Hongkongban és Tokióban is.

Ázsia iránti rajongása ellenére miért jött az 1990-es évekbeli megbízatása után másodjára is Budapestre, a Siemenshez?

Izgalmas kihívást kaptam és örömmel fogadtam el a budapesti megbízatást. Ráadásul a Gizella úti telephely átformálásában már 1992-től részt vettem. Hozzájárultam ahhoz, hogy a régebben csupa beton területet most zöld terek tarkítják, és tudomásom szerint itt jött létre Magyarország első nagy zöldtető-rendszere. Külön öröm volt látni az akkori kezdeményezések gyümölcseit, például az azóta nagyra nőtt fákat. Még ma is sok olyan ember dolgozik itt, akit akkoriban én vettem fel.

Kulturális szempontból is ennyire elégedett a várossal?

A feleségemmel együtt – aki egyébként budapesti – inkább városi emberek vagyunk. Míg ő azonban a balettet kedveli, én a koncerteket részesítem előnyben. Budapest számos értéket képvisel, amit egy város adhat, és van egy számomra fontos előnye, ami például Tokiónak nincs: közel van Bécshez, ahol felnőttem és tanultam.

Hogyan jellemezné a magyar munkakultúrát?

Leginkább a kreatív és az emocionális oldalát emelném ki. E jellemzőknek a munkában a pozitívumait kell kihozni, de mint mindennek, úgy ezeknek is vannak hátulütői. Az érzelmekkel telítettség negatív oldala az, ha folyton azon siránkozunk, hogy mennyire rossz minden. A kreativitást vagy a kreatív embereket pedig sokan hajlamosak kaotikusnak és rendetlennek értelmezni. A Siemensnél a német struktúrák és elvárások segítenek ezt kordában tartani és jó irányba terelni.

Tényleg annyira pesszimisták a magyarok, mint ahogy azt mondják?

Nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy igen, de azt sem, hogy igazságtalan ez a jelző. A magyarok fel tudják pörgetni magukat, képesek jó dolgokat teremteni, de ugyanúgy fel is tudják magukat hergelni azon, ha valami rosszul sül el. Azt is gyakran mondják a magyar emberekre, hogy barátságosak és vendégszeretők – ezekkel a jelzőkkel teljesen egyetértek. Például a japánokban erős szimpátia él Magyarország iránt, ezt ott tartózkodásomkor a saját bőrömön tapasztaltam meg.

Számos országot felsorolt, ahol élt és dolgozott. Magyarországra is közbülső állomásként tekint?

Most úgy gondolom, hogy talán örökké itt maradunk. Úgy érzem ez itt a hazám. De az nem lehetetlen, hogy még elkalandozunk.