A cégalapító, Franz Wertheim ekkorra már Európa-hírű lakatosmester, vasárui minden kiállításon és versenyen kiváló minősítést nyertek, 1845 óta a bécsi udvar vasáru és ipari cikk szállítója. Az eredetileg középüzemnek számító vállalkozás – köszönhetően tulajdonosa hírnevének és a minőségi termékeknek – pár éven belül világhírű páncélszekrény-készítő és -szállító gyárrá nőtte ki magát. Az 1860-as évektől kezdve már nemcsak betörésbiztos pénztárszekrényeket gyártanak, hanem lakatokat, zárakat, kiváló acélból, furfangos zárakkal, melyek szintén garantálják az abszolút biztonságot.

A termékek gyors térhódítása azonban nemcsak Franz Wertheim korábbi hírnevének és tevékenységének köszönhető, hanem a korban egyedülálló és úttörőnek számító kiváló marketingnek is. Európa-szerte látványos előadásokat rendeztek: hatalmas máglyákon felgyújtották a páncélszekrényt, melybe előzőleg papírokat helyeztek el, és a közönség fokozódó izgalommal nézte végig, hogyan ég el a máglya, a szerkény pedig sértetlenül áll.

Természetesen több óra kellett a vas lehűléséhez, ez alatt termékbemutatókkal, reklám-beszédekkel tartották ébren a közönség érdeklődését. A „műsor” tetőpontja a páncélszekrény kinyitása volt, amikor mindenki láthatta, hogy a dokumentumokat sértetlenül emelik ki belőle. A Wertheim-cég megbecsülését és népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a húszezredeik páncélszekrény eladásának alkalmából rendezett bált, melyet az uralkodó is megtisztelt jelenlétével, Josef Strauss erre az ünnepségre komponált Feuerfest című polkája nyitotta meg.

1883-ban Franz Wertheim halála után házasságon kívül született fia veszi át a céget. A század vége felé már felvonókat, liftet is gyártottak. Az 1920-as évek gazdasági válsága kis híján tönkretette a céget, az akkori tulajdonosok magánvagyona mentette meg a csődtől. A második világháborúban a gyár a hadiiparnak termelt, a világháború után pedig a katasztrofális anyagi helyzete miatt a svájci Schindler-cég kezébe került. Profilja ekkor már mozgólépcső-gyártással is bővül.

Jelen dokumentumunk is színes adalékot nyújt a magyarországi értékmegőrzésre vonatkozóan. 1864-ben a Pozsonyi Országos Pénztár rendelt egy Wertheim-páncélszekrényt az országos kórház részére, hogy abban őrizzék a betegek letéteit. A vásárlásra azért kellett sort keríteni, mivel az igazgató szobája, melyben a betegek értékeit őrizték, a földszinten volt, ahová „betörni a kerti oldalról igen könnyen lehetne”.

A Helytartótanács engedélyezte a páncélszekrény megvásárlását, és a kórház igazgatója 185 Ft-os áron egy pozsonyi vaskereskedőnél, bizonyos Madernél be is szereztette a megfelelő trezort. Csakhogy a szekrényt nem közvetlenül a Wertheim-cégtől vásárolta, ezért két szakértőt, „két helybeli műlakatost” is felkértek az ügyben, akik hitelesen igazolták a Helytartótanács részére, hogy a páncélszekrény valóban a Wertheim-cég gyártmánya, és a garantált tűz- és betörésvédelemnek mindenben megfelel. Végül a pénzszekrény megvételét jóváhagyták, az Országos Főpénztár kifizette a 185 Ft-ot.

Franz Freiherr von Wertheim

1814. április 2-án született Kremsben egy kereskedő fiaként. Németországban, Franciaországban, Angliában végezte tanulmányait, majd hazatérte után apja vaskereskedésében kezdett dolgozni. Hamarosan saját készítésű vasárukat árult már a boltban. 1844-ben egy technikai kiállításon ezüstérmet nyert, itt figyelt fel minőségi termékeire. V. Ferdinánd király, aki a következő évben „udvari gyáros” címet adományozott neki. Ettől kezdve ő teljesítette az udvari megrendeléseket.   1848-ban kirabolták, igen magas pénzösszeget, 6000 Ft-ot loptak el tőle. Ez az eset indította arra, hogy a korábbi, általánosan pénzőrzésre használt vasládák helyett egy tűz- és betörésbiztos pénzes szekrényt fejlesszen ki.   A páncélszekrény gyártó üzemet 1852. szeptember 1-én 80 munkással nyitotta meg. Ekkor már egyéb termékei révén igen nagy hírnévre tett szert. Tíz éven belül már nemcsak egész Európa, hanem a Távol-Kelet is Wertheim-szekrényekben őrizte értékeit. 1869-ben a Szuezi-csatorna megnyitásakor Ferenc Józsefet már mint személyes ipari szakértő kísérte el.   Élete végéig különböző tisztségeket és címeket szerzett: az alsó-ausztriai tartományi gyűlés küldötte, Bécs város tanácstagja, a bécsi kereskedelmi és iparkamara alelnöke, az alsó-ausztriai iparkamara elnöke, udvari tanácsos, császári asztalnokmester, az Österreichisches Museum für Kunst und Industrie kurátora, 1871-ben pedig nemességet is kapott. 1883. április 3-án hunyt el Bécsben.