Kicsi atomreaktorokkal hálózná be a Földet Bill Gates
Világszerte fejlett energiatárolórendszerrel társított, kicsi atomerőművek százait létesítheti Bill Gates egyik új vállalkozása.

A TerraPower nevű cég a GE Hitachival együttműködésben tervezi megvalósítani a nagy ívű projektet. A cél, hogy a megújulóenergia-termelés visszafogottabb időszakaiban (sötétség, szélcsend) is elegendő áram álljon a civilizáció rendelkezésére.

A 345 megawattos reaktorok és óriási „akkumulátorok” alkotta komplexumok neve Natrium lenne, és egyenként egymilliárd dollárt (jelenleg kb. 300 milliárd forint) őrölne fel a megépítésük. Ezen állomások esetében a koncepció az, hogy az erőmű által megtermelt energiát több tartálynyi sóolvadékban tárolják el, és csak szükség esetén eresztik az elektromos hálózatba.

Ha minden jól megy, a Natriumok első fecskéi a 2020-as évek végén az Egyesült Államokban fognak megjelenni, de később fejlett, majd pedig fejlődő országokban további példányok is felütik majd a fejüket. Chris Levesque, a TerraPower elnöke és vezérigazgatója szerint 2050-re már több száz üzemelhet majd az energiatermelő/tároló egységekből.