Fényinternet-szolgáltatást vezet be az Alphabet
Ugyan az Afrikában telepített, kábeleket mellőző rendszer mutat némi rokonságot a száloptikai kábelekkel, mégis alapjaiban különbözik tőlük.

Egy telekommunikációs céggel együttműködésben kíván fénysugár alapú internetszolgáltatást elterjeszteni Afrikában az Alphabet. A technológia kenyai tesztjei sikeresnek bizonyultak, és a kontinensen először ebben az államban fogják meggyökereztetni a rendszert. Project Taara néven fut a koncepció széleskörű bevezetését célzó, nagyszabású program.

Az új, speciális megközelítés a száloptikai kábelekhez hasonlóan fényt használ az adatközvetítéshez, csak éppen leszámol a kábelekkel. A talajba ágyazott vezetékek helyett a Taara a föld fölött, a levegőben, nagyon vékony, láthatatlan fénycsóvákon keresztül biztosít internethozzáférést a lefedett területen. A rendszer központ elemeit alkotó terminálok közötti „látómezőt” semmi sem zavarhatja meg, és ezért a speciális állomásokat jobbára tornyokra, póznákra vagy háztetőkre telepítik. Egyetlen Taara-kapcsolat hatótávolsága elérheti akár a 20 kilométert is, és 20 Gbps-os sávszélesség biztosítására alkalmas. A Taara-összeköttetések kialakítása azokban a régiókban lehet a legcélszerűbb, ahol a vezetékek lefektetése egyébként veszélyes, költséges vagy éppen lehetetlen lenne. Ilyen helyszínek lehetnek például a folyók, a nemzeti parkok vagy akár a háborús konfliktusokon túljutott övezetek is.