A víz szerepe az iparban messze túlmutat azon, hogy mekkora tételt jelent a vállalatok költségvetésében. Miközben a közvetlen ráfordítások között sok esetben alig észrevehető, az üzleti működés kockázatai felől nézve már egészen más kép rajzolódik ki. Erre világított rá Kovács Károly is a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség, valamint a BCSDH (Business Council for Sustainable Development in Hungary, magyarul: Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért) 2019–2020 körül végzett vállalati felmérésének egyik fontos tanulságával: a víz költségtételként sok iparvállalatnál inkább marginálisnak tekinthető, kockázatként azonban már jóval hangsúlyosabb. A MaSzeSz elnöke az ellátásbiztonságot két részre bontja: kérdés egyrészt, hogy rendelkezésre áll-e elegendő vízkészlet, másrészt hogy az ellátó infrastruktúra képes-e üzembiztosan eljuttatni a vizet a felhasználóhoz.
Magyarországon ezért nemcsak a készletek, hanem a víziközmű-hálózatok állapota is ipari kockázat. Az öregedő infrastruktúra, a növekvő hálózati veszteség és a gyakoribb meghibásodások miatt egy csőtörés akár órákra vagy napokra is ellátási problémát okozhat.
Ezzel párhuzamosan a vízkészletekért a lakosság, az ipar, a mezőgazdaság és maga a természeti környezet is versenyez. Kellően előretekintő tervezés mellett ezért a víz rendelkezésre állása ipar- és gazdaságfejlesztési stratégiai kérdéssé válik. Ennek éles hazai példája a debreceni térség iparfejlesztése, ahol az új vízigények kielégítésénél a felszín alatti készletek, a tiszántúli Keleti-főcsatorna és az alternatív vízforrások szerepe egyaránt felmerül.
Használt vízből tiszta haszon
Kovács Károly szerint az egyik legfontosabb kitörési irány éppen az alternatív vízkészletek használata: a tisztított szennyvíz újrahasznosítása, a technológiai folyamatok közötti vízvisszaforgatás és a csapadékvíz hasznosítása. Egy üzemen belül nem minden technológiai lépés igényel azonos minőségű vizet, így az egyik folyamatból kilépő víz megfelelő köztes tisztítás után egy másikban ismét felhasználható. Ez egyszerre szolgálhatja a vízkészletek védelmét, a körforgást és a szennyezés megelőzését. Debrecenben például lehetőségként jelenik meg a kommunális szennyvízből megtisztított víz további tisztítása és ipari felhasználása.
A csapadékvíz ugyancsak erőforrássá válhat. A nagy, burkolt ipari felületeken jelentős mennyiség gyűlik össze, miközben az intenzív csapadék egyre nagyobb terhelést jelent az elvezető rendszereknek. Kovács Károly kiemelte: már vannak olyan iparvállalatok, amelyek helyben tartással, szikkasztással, tűzivíz- vagy öntözővízcélú felhasználással reagálnak, továbbá csapadékvízre épülő technológiai vízellátási projektek is készülnek. Ezek mögött részben ESG- és taxonómiai megfelelési kritériumok, részben ellátásbiztonsági és kockázatkezelési megfontolások állnak.
A technológia adott, a gazdasági ösztönző hiányzik
A víz- és szennyvízkezelési megoldásokkal, valamint környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozó Pureco alapító-ügyvezetője szerint a vízipar technológiai háttere ma már lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag bármilyen szennyezettségű vízből az adott felhasználási célnak megfelelő minőségű vizet állítsanak elő. Kommunális és ipari szennyvízből is előállítható akár ivóvíz-minőségű víz, az ipari alkalmazásoknál azonban jellemzően nincs szükség ilyen magas tisztítási szintre.
A zárt vagy közel zárt vízkör technológiailag szintén megvalósítható, bár a tényleges visszaforgatási arányt befolyásolja, hogy a víz egy része beépülhet a termékbe vagy elpárologhat. A műszaki lehetőség tehát adott, a döntő kérdés a finanszírozás és a megtérülés.
Az elkülönített elvezetéshez, tározáshoz, tisztításhoz és visszaforgatáshoz megfelelő infrastruktúra szükséges. Ennek beruházási és üzemeltetési életciklusköltsége egy köbméter vízre vetítve sok esetben még magasabb, mint a vállalat által fizetett vízdíj. Hasonló a helyzet a központi szennyvíztisztítóból származó tisztított vízzel: maga a vízkészlet lényegében rendelkezésre állhatna, de ha a felhasználó 5-10-20 kilométerre van, vezetéket kell kiépíteni és üzemeltetni. Ezzel szemben olcsóbb lehet saját kutat fúrni, vagy a közüzemi hálózatról átvenni a vizet.
Ez Kovács Károly szerint torz ösztönzőket eredményez. Egy vállalat jelentős mennyiségű tisztított szennyvizet bocsáthat ki, amelyből technológiai vizet állíthatna elő, gazdaságilag mégis kedvezőbb lehet számára új kutat fúrni. Ezzel azonban egy nehezen megújuló vízkészletet használ. A MaSzeSz elnöke ezért a vízkészlet értékének erőteljesebb megjelenítését tartja szükségesnek.
Indokoltnak látja a vízkészletárazás (a vízkészlethasználati járulék) differenciálását is. A lakossági alapvető vízigény védelme mellett az ipari felhasználás magasabb vízkészlethasználati járuléka ösztönözhetné a takarékosságot és az alternatív készletek bevonását. Kovács Károly felidézi, hogy 2010 előtt az ipari, nem lakossági felhasználásnál az alapérték többszörösét kellett fizetni, ezt később visszacsökkentették. Más, akár vízben gazdag országok ezzel szemben jelentősen megemelték az ipari célú vízhasználat járulékát. Ugyanezt az ösztönzési problémát látja a hazai mezőgazdasági vízhasználatnál: a nullaforintos vízkészlethasználati járulék nem motivál víztakarékos öntözési megoldások alkalmazására.
A digitalizáció pedig technológiai oldalról már nem akadály Magyarországon. A bemenő víz minőségének ellenőrzésére valós idejű mérőeszközök, informatikai és monitoringrendszerek állnak rendelkezésre, amelyekkel a vállalatok a gyártástechnológiát és a termékminőséget védik. Kovács Károly azt gondolja, ezen az oldalon az ipar megteszi, ami számára szükséges; a kibocsátások mennyiségi és minőségi monitorozása azonban még hagy kívánnivalót maga után.
Nemzetközi példák: akkor gyorsul az újrahasznosítás, amikor ára lesz a víznek
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a víz újrahasznosítása ott válik meghatározóvá, ahol a készletek szűkössége már kikényszeríti. Szingapúr esetében a korlátozottan hozzáférhető vízbázisok miatt a felhasznált vízigény nagyjából felét továbbtisztított, újrahasznosított vízből fedezik. Korábban az Egyesült Államok nyugati térségeiben – így például Kaliforniában vagy Texasban – a felszíni tározók kiszáradása és a felszín alatti készletek szélsőséges igénybevétele teremtett hasonló helyzetet. Amikor a vízkészlet használatának ára kellően megemelkedik, gazdaságilag is versenyképesebbé válik a továbbtisztítás és a visszaforgatás.
Kovács Károly hangsúlyozza: a technológia odáig jutott, hogy a fordított ozmózissal gyakorlatilag teljes mértékben megtisztított vizet egyes rendszerekben közvetlenül a hálózatba is visszatermelik. Hozzátette: a tisztított szennyvíz ivóvízként történő újrafelhasználásánál pszichológiai korlát is jelentkezik. Ennek egyik feloldási módja lehet az, amikor a tisztított vizet talajvíz-visszapótlásra használják, majd a talajrétegeken keresztüli szűrés után kerül ismét a rendszerbe.
Magyarország számára egy másik, gazdasági ösztönzőkre épülő példa is releváns lehet. Németországban a szenny- és csapadékvíz-elvezetés költségstruktúrájának mintegy 40 százaléka a csapadékvíz gyűjtéséhez és elvezetéséhez kapcsolódik. A keletnémet városokban, például Lipcsében és Drezdában a kilencvenes évek elején 40-50 százalékkal csökkentették a csatornadíjat, miközben a burkolt felületek arányához kötött csapadékvíz-elvezetési díjat vezettek be. Ez fokozatosan ösztönözte a csapadékvíz visszatartását és helyben történő hasznosítását.
Magyarországon ezzel szemben a csapadékvíz-elvezetés költsége jellemzően nem külön tételként jelenik meg. Kovács Károly arra mutat rá, hogy ez aránytalan finanszírozási helyzetet eredményezhet: egy nagy tetővel és parkolóval rendelkező kereskedelmi vagy ipari létesítmény hatalmas mennyiségű csapadékvizet juttathat az elvezetőrendszerbe, miközben az általa fizetett csatornadíj alapja alapvetően a mért vízfogyasztás. Ha a csapadékvíz kibocsátásának is lenne ára, az ipari szereplő számára kettős megtakarítás jelenhetne meg: a helyben hasznosított csapadékvízzel egyszerre csökkenthetné a vezetékesvíz-felhasználást és az elvezetés költségét.
A kék finanszírozás új beruházási lehetőséget teremhet
A következő fontos trend a MaSzeSz elnöke szerint a fenntartható finanszírozás kiterjesztése a vízre. A taxonómia a klímacélok mellett a vízkészletek védelmét, a szennyezés megelőzését, a biodiverzitást és a körforgásos gazdaságot is fenntarthatósági célterületként kezeli. Kovács Károly 2020 és 2022 között tagja volt az európai taxonómiai platformnak, ahol annak kritériumait dolgozták ki, hogy a gazdaság különböző szektoraiban működő vállalatok milyen feltételekkel felelhetnek meg ezeknek a fenntarthatósági céloknak.
Tapasztalata szerint a zöld finanszírozás már működő vállalati ösztönző. A klímavédelmi és adaptációs projektekhez kapcsolódó kedvezményes kamatozás és magasabb hitelkeretek képesek beruházásokat elindítani. Ezen logika folytatását jelentheti a „kék finanszírozás”, amely a vízzel kapcsolatos fejlesztéseket helyezné hasonló finanszírozási környezetbe.
A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség ezért azt szorgalmazza, hogy a karbon- és klímacélú zöld finanszírozás mellett bővüljön a kék finanszírozási lehetőségek köre. Ebbe iparvállalatoknál a csapadékvíz hasznosítását, a tisztított szennyvíz újrafelhasználását, a víztakarékosságot és a vízvisszaforgatást szolgáló beruházások kerülhetnének. A szövetség a Magyar Nemzeti Bankkal folytatott egyeztetések során azt is képviseli, hogy az önkormányzatok csapadékvíz-visszatartási és -hasznosítási megoldásai kapjanak finanszírozási lehetőséget.
Kovács Károly úgy véli, a magyar vízipar mindehhez nemzetközileg is ismert és elismert tudással, technológiai készségekkel és referenciákkal rendelkezik, amelyeket a – magyar tulajdonú, exportorientált vállalatokat, nemzeti kutatóintézeteket és vezető egyetemeket magában foglaló, innovatív, fenntartható és költséghatékony vízgazdálkodási megoldásokat nemzetközi piacokon kínáló – Hungarian Water Partnership külföldön is képvisel. A műszaki megoldások tehát rendelkezésre állnak. Az ipari vízgazdálkodás következő lépését elsősorban az határozza meg, hogy a szabályozás, az árazás és a finanszírozás képes-e olyan gazdasági környezetet teremteni, amelyben a víz újrahasznosítása nemcsak fenntarthatósági és ellátásbiztonsági, hanem beruházási szempontból is racionális vállalati döntéssé válik.
A cikk a GyártásTrend szeptemberi lapszámában jelent meg.
Borítókép: Adobe Stock
