Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a Peugeot 907. A francia márka a 2004-es Párizsi Autószalonon mutatta be az 500 lóerős, V12-es, hátsókerék-hajtású gran turismót, amely arányaival, technikájával és teljesítményével inkább illett volna Maranellóba, mint Sochaux-ba. Bár a 907-es végül soha nem került sorozatgyártásba, a Peugeot történetének egyik legmerészebb és leglenyűgözőbb alkotásává vált.
A modell érkezése azért is volt különösen váratlan, mert 2004-ben a Peugeot-t elsősorban a sikeres tömegmodelleiről ismerték. A 206-os uralta az európai kisautópiacot, a 307-es is jól fogyott, míg a 607-es a német prémiumgyártókkal próbált versenyezni. A márkához sokkal inkább a praktikus családi autók, mintsem a Ferrari- és Aston Martin-féle nagy teljesítményű GT-k tartoztak. A 907-es ezért nem egyszerű új modellként, hanem a Peugeot képességeinek látványos demonstrációjaként jelent meg annak idején.
A koncepcióautó elkészítésének közvetlen apropója a Peugeot dizájnközpontjának költözése volt: a több mint négy évtizeden át használt La Garenne-i központból az új velizyi stúdióba. Gérard Welter és Jean-Christophe Bolle Reddat olyan autót tervezett, amely a klasszikus francia gran turismo hagyományait a modern technikával ötvözte. A 907-es egyúttal azt is megmutatta, mire képesek a tervezők akkor, ha munkájukat nem korlátozza a sorozatgyártás költség- és műszaki kényszere.
A hosszú motorháztető, a hátratolt utastér és a rövid far klasszikus sportautós arányokat eredményezett. A szénszálas karosszériát tiszta, feszes vonalak jellemezték, a szélvédő pedig törés nélkül futott át az üvegtetőbe. Különösen látványos részlet volt a motorháztető közepén kialakított átlátszó plexibetét, amelyen keresztül láthatóvá vált a V12-es motor tizenkét szívótorka. Ez nemcsak technikai látványosságként szolgált, hanem egyértelmű utalás is volt arra, hogy a Peugeot ezúttal a legnagyobb európai sportautó-gyártók világába kíván belépni.
A 907-es technikája legalább olyan különleges volt, mint a megjelenése. A hosszában beépített, hatliteres V12-est közvetlenül az első tengely mögé helyezték, miközben a hatfokozatú szekvenciális sebességváltó a hátsó tengely elé került. A két legnehezebb hajtáslánc-elem így a tengelyek között kapott helyet, transaxle-elrendezést alkalmazva. Ez akkoriban inkább az Aston Martin, a Ferrari vagy a Mercedes-Benz SLR McLaren világára volt jellemző, semmint egy Peugeot-ra.
A V12-es motor is különleges mérnöki megoldás eredménye volt
Mivel a Peugeot nem rendelkezett saját, 12 vhengeres erőforrással, a mérnökök két háromliteres V6-os blokkot házasítottak össze. A végeredmény 500 lóerő és 620 newtonméter nyomaték lett. A 907-es ráadásul nem puszta kiállítási makett volt: teljes értékű, működőképes autóként saját erejéből közlekedett. A becsült menetteljesítmények alapján 0-ról 100 km/órára kevesebb mint négy másodperc alatt gyorsulhatott, végsebessége pedig jóval meghaladhatta a 300 km/órát. Ezzel olyan modellek ligájába került, mint a Ferrari 575M vagy az Aston Martin Vanquish. A hátsókerék-hajtású GT-k világát idézte a különböző méretű első és hátsó abroncsok használata is: elöl 275/40 ZR 18-as, hátul pedig 345/35 ZR 18-as gumik dolgoztak.
A közönség fogadtatása olyan kedvező volt, hogy a Peugeot vezetésében még a korlátozott sorozatgyártás gondolata is felmerült. A legmerészebb elképzelések szerint akár 50 példány is készülhetett volna, amivel a 907-es a márka történetének egyik legexkluzívabb modelljévé válhatott volna. A projektet végül a fejlesztés és a homologizáció rendkívül magas költségei miatt elvetették.
A sorozatgyártás hiánya ugyanakkor azt is jelentette, hogy a mérnököknek számos, egy valódi szériamodellnél megkerülhetetlen szemponttal nem kellett foglalkozniuk. A 907-est például nem tesztelték szélcsatornában, és nem a fogyasztás, a zajszint vagy a homologizációs előírások határozták meg a konstrukciót. A cél sokkal inkább az volt, hogy a Peugeot megmutassa, mire képes, ha a tervezőket kizárólag a forma, a technika és a teljesítmény vezeti.
Mérnöki bravúr, nem üzleti projekt
A 907-es végül nem azért maradt egyetlen példányban, mert ne lett volna technikailag életképes. Egyszerűen nem illeszkedett a Peugeot üzleti modelljébe. Egy ilyen autó fejlesztése és gyártása óriási beruházást igényelt volna, miközben a márka más piaci szegmensekben volt sikeres. A Ferrari vagy az Aston Martin számára a hasonló presztízsmodellek a márkaidentitás szerves részei voltak. A Peugeot számára a 907-es inkább mérnöki és formatervezési demonstráció volt.
Az egyetlen elkészült példány ma a sochaux-i Peugeot Múzeum egyik kiemelt darabja. A 907-es annak az időszaknak állít emléket, amikor a francia gyártó rövid időre félretette a szigorú üzleti racionalitást, és megmutatta, mire képes, ha mérnökei és formatervezői szabadon valósíthatják meg az álmaikat. A végeredmény egy olyan Peugeot lett, amelynek helye ugyan nem volt a sorozatgyártásban, de a világ legnagyobb GT-i mellett sem tűnt volna idegennek.
A cikk és a borítókép forrása: Peugeot
