Vicsai Brigitta a tömítősoron kezdte, hogy mára nagyjából negyven emberért és három csoport napi feladataiért vállaljon felelősséget. Folyamatos önképzés és alkalmazkodás a gyorsan változó feladatokhoz, talán ez lehet a titka sikerének. No meg persze a Japánból ismert kaizen szemlélet átvétele, amivel mindenki egy kicsit jobbá, hatékonyabbá tud válni munkája során. Idővel a társadalmi megbízatások is megtalálták Brigittát, hét éve beválasztották az Üzemi Tanácsba, bizonyságul, hogy a munkatársként megszerzett bizalmat a köz szolgálatában is lehet kamatoztatni.   

GyártásTrend: Februárban az esztergomi gyár szerelőcsarnokából kigördült a négymilliomodik, Magyarországon gyártott autó. Mekkora a te személyes hozzájárulásod a cég sikeréhez? 

Vicsai Brigitta:  Én is ott voltam a nagy közös ünnepségen és néhány kollégámmal fotózkodtunk is a négymilliomodik autó mellett, ami egy kétszínű Vitara volt. Ez egy olyan modell, amelynek gyártási folyamatában a hozzám tartozó csoporttal én is részt vettem. Az esemény alkalmával végiggondoltam, mennyi modell bevezetésénél vagy levezetésénél lehetettem aktívan jelen. A Vitarák bevezetésekor pedig még azt is meg kellett tanulnom a mérnökcsoporttól, hogyan kell olvasni a műszaki rajzokat, miből, melyik fázis következik. 

GyT.: Mi segítette karriered a vállalaton belül, mennyire érezted a cég részéről a támogató attitűdöt, ami a munkahelyi előrelépésben segítségedre volt?

V.B.: Kezdetben a hegesztő- és fröccsöntő gépeket kezeltem, mire pedig sorvezető lettem, addigra elsajátítottam majdnem az összes munkaálláshoz szükséges tudást. Onnantól kezdve a termelést felügyeltem, ha egy gép megállt, jeleztem a karbantartónak, a kisebb hibákat később már én is képes voltam kijavítani. Érdekelt az egész munkafolyamat és szerettem volna minél több fázisát megérteni és megtanulni. Jó érzés fogott el mindig, amikor a kezemben tarthattam a végeredményt, hiszen az én munkám is benne volt az elkészült darabban. 
Külön képzésekre, iskolákba nem küldtek a cégtől, inkább a munka során megszerezhető tapasztalat és tudás volt az, ami segített az előrelépésben. A Magyar Suzukinál fontos az úgynevezett kaizen szemlélet, amely során azt nézzük, hogyan lehet jobbá, biztonságosabbá, fenntarthatóbbá, költséghatékonyabbá tenni a gyártást és a működést. Én is folyamatosan tettem ilyen kaizenekre ajánlást, hiszen ki más tudná ezeket javasolni, mint az, aki a gyakorlatban is megtapasztal egy-egy munkafolyamatot. A feletteseim folyamatosan figyelemmel kísérték a szakmai és az emberi fejlődésem. Úgy ítélték meg, megfelelő a kommunikációs- és az alkalmazkodó képességem, emellett másokra is tudok figyelni, ami egy vezető esetében szintén alapvető. 

GyT.: A festő üzemben a tömítő soron kezdtél. Első blikkre ez nem tűnik valami könnyű, úgymond „nőies” munkának. Hogy esett erre a választásod? Milyen speciális feltételek szükségesek ehhez a munkához?

V.B.: Amikor a Magyar Suzukihoz kerültem, nagyon szerettem volna a festőüzemben dolgozni, mert tetszett a fényezési művelet, bár az igazság az, akkor még nem sok mindent tudtam erről a munkafolyamatról. A tömítősort nem én választottam, ajánlották nekem, de adtam neki egy esélyt, szerettem volna kipróbálni. Hogy ki, melyik munkaállomásra kerül, mindig a vezetők döntik el. Amikor munkába állunk a Suzukinál, kapunk egy teljes körű ismertetést, oktatást az üzem működéséről, utána kerülnek a dolgozók arra a területre, ahol ténylegesen szükség van a munkájukra. A festőüzem munkatársainak majdnem hetven százaléka nő. Talán ez abból adódik, hogy a nőknek általában jobb a kézügyességük, itt pedig sok, apró, precíz mozdulatra van szükség. Speciális feltételek nincsenek, ugyanakkor nem lehet sminket, parfümöt, dezodort, krémeket használni, a kozmetikumok ugyanis kráterességet okoznak a festék felületén, a krémek kifejezetten taszítják a festékréteget. 

GyT.: Karriered során hányféle munkafolyamattal ismerkedtél meg?

V.B.: A tömítősoron kezdtem, ahol elsődlegesen az volt a feladat, hogy a réseket, lyukakat kellett egy speciális pisztollyal, egy sealerrel eltömíteni, hogy ne ázzon és rozsdásodjon be a karosszéria. A mentorom jóvoltából sokféle munkafolyamatot ismertem meg, a 22 munkaállásból 18-at. Ez nekem is hasznos volt, másrészt fontos volt, hogy szükség esetén tudjak bárkit helyettesíteni, ha szabadságra megy. Jelenleg ezeknek a munkáknak egy részét robotok végzik. 

GyT.: Hogy zajlik egy napod a Suzukinál? 

V.B.: A műszak a gépek ellenőrzésével kezdődik, hogy zökkenőmentes legyen a termelés. Területenként kell mindent megvizsgálni, felügyelni a beosztást, és minőségi célokat meghatározni. Emellett tájékoztatni kell a kollégákat a legfontosabb vállalati döntésekről. Régen felírtuk egy papírra a termeléssel kapcsolatos tudnivalókat, utasításokat és ezeket egy hangszóró segítségével olvastuk fel a kollégáknak. Ma már monitorokra is ki tudjuk vetíteni a szöveget, így sokkal érthetőbb, követhetőbb minden. 

GyT.: A szakmai rátermettséged, hozzáértésed mellett úgy tűnik hamar felfigyeltek a cégénél arra is, hogy milyen jól tudsz bánni az emberekkel; csoportvezető lettél. Hogy történt a kiválasztásod? 

V.B.: A tömítősor az egyik leghosszabb sor az üzemben, sok munkaállomással, összetett munkafolyamatokkal. Ezen a területen lettem először csoportvezető-helyettes, majd csoportvezető és13 évvel ezelőtt kineveztek művezetőnek, három másik férfi mellé.Itt három évet töltöttem. Amint a kétszínű maszkoló területéről elment a művezető kolléganő szülési szabadságra, a felettesem úgy gondolta, hogy ez a terület is testhezálló feladat lenne számomra. Természetesen mindegyik új feladat ismételt újratervezést igényelt, de a változások sora már hozzászoktatott, hogy gyorsan alkalmazkodjak. Amikor művezető lettem, kitűnő csoportvezetők segítették a munkám, és folyamatosan biztattak is, így könnyen belerázódtam az új munkakörbe. 

GyT.: Az új feladatok milyen plusz munkával és mekkora felelősséggel jártak?  

V.B.: Negyven emberért és három csoportért felelek: az egyik a vizes csiszoló, ez egy előkészítő terület. Festés előtt készítjük elő a felületet a fényezésre. Itt tizenhárman veszik fel naponta a munkát. A kétszínű maszkolóban 22-en dolgoznak és van egy 4 fős belső jelölő csoport, amely a fényezett karosszéria belső részein keresi, majd javítja az esetleges hibákat. Ugyancsak hozzám tartozik a demaszkoló csoport is. Hárman vannak és ők csomagolják ki a karosszériát. Nagyon sok örömet okoz ez a munka és odafigyelek arra, hogy jó hangulatban teljenek a műszakok. A feletteseimtől sok támogatást kapok, de a munkatársaim ugyanerre számíthatnak tőlem is.

GyT.: A japán munkakultúra szerves része a céges munkatársak folyamatos, állandó képzése. Mit jelent ez a gyakorlatban, mennyit tett hozzá szakmai fejlődésedhez?

V.B.: A vállalat minden támogatást megad az egyéni fejlődésre. Több csoportvezetői tréningen vettem részt, motivációs, önismereti képzéseket is kaptunk, hogy például ne csupán meghalljam, amit a másik mond, hanem meg is értsem szempontjait. Mindez egy vezetői pozícióban nagyon fontos. A festő üzemben évente tartanak vezetői oktatást, ahol a vezetői feladatok mellett technológiai tudásunkat is bővíthetjük. Emellett ötévente tűzvédelmi szakvizsgát teszek, de részt vettem elsősegély tanfolyamon is. 

GyT.: Az Üzemi Tanácsnak is tagja vagy, amely testület feladata a munkáltató döntéseiben való részvétel, működésének alapja pedig a munkáltatók és munkavállalók együttműködése. Milyen tulajdonságok és készségek segítik munkádat a tanácsban és azon kívül? 

V.B.:  Munkám során nagy szükségem van a megfelelő kommunikációra és a célok érdekében meghozott kompromisszumokra. A kollégáimmal jó és őszinte a kapcsolatom, ezért is kérdezték meg annak idején, nem akarok-e indulni a választáson. A közöttünk meglévő bizalom semmit nem változott az évek során, ennek pedig nagy hasznát veszem ebben a szerepvállalásban is. Vállalatunknál nagyon fontos a folyamatos és biztonságos termelés, ennek alapvető feltétele a munkavállalók megbecsülése. A Magyar Suzukinál eltöltött 19 év alatt sok helyzetet megéltem, és úgy látom, hogy egyre inkább érvényesülni tudnak a munkavállalói érdekek. Az elmúlt néhány évben több olyan fejlesztés valósult meg, amely segíti a munkatársak kapcsolódását, kötődését a vállalathoz, végső soron tehát a lojalitást. Nem véletlen, hogy a dolgozók csaknem fele 15 éve erősíti a munkaerő-állományt.

GyT.: A komoly fizikai és szellemi megterhelést jelentő munkád mellett hogyan kapcsolódsz ki, milyen hobbik, szenvedélyek segítenek a feltöltődésben? 

V.B.: Elsősorban a családom tölt fel, sokat járunk a párommal biciklizni, úszni; ő húsz éve dolgozik a Magyar Suzukinál. De a lányom és a sógorom is itt helyezkedett el. Szeretünk színházba járni. Nagyon feltöltenek és új szemléletmódot adnak az életrajzi könyvek. Sokszor sok mindent átértékelek a saját életemben is, amikor a könyv főhősével összehasonlítva magam rájövök, az én problémáim talán nem is olyan jelentősek.