Az októberben tartott Kézmosás Világnapjára időzítették a vészharang megkongatását amerikai kutatók, akik szerint a folyékony antibakteriális szappanok egyik gyakori összetevője káros lehet az egészségre. Az Amerikai Orvosszövetség, valamint az Élelmiszer és Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal tanácsadó testülete arra jutott, hogy a triklozán a meggondolatlan vegyszerhasználat tipikus példája: laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a vegyület gátolhatja a hormonokat és az izomműködést, káros a környezetre, mindezek tetejében pedig elősegítheti az erősebb baktériumok szaporodását – vagyis éppen a szappan funkciójának ellentétes hatását fejti ki.
Legyinthetnek az amerikai aggodalomra azok, akik az első szilárd szappannak számító tisztítószert használják testük ápolására. A szíriai Aleppóban készülő mosakodószert már több ezer éve ugyanabból a néhány alapösszetevőből állítják elő: olíva- és babérolajból, valamint vízből és lúgból. Az adalékanyagokat teljesen mellőző ősszappant még ma is meleg eljárással készítik a családi manufaktúrák. A munka a téli hónapokban indul: először a helyben termett és az ősz folyamán elkészített olívaolajat egy fölbe vájt tartályba öntik, a vízzel és a lúggal együtt. Az erjesztőkád alatt rakott lassú tűz három napig melegíti a keveréket, amely a hosszú forralás és az anyagok reakciójának következtében sűrű, folyékony masszává áll össze.
Csak ezután kerül bele a hatékony tisztító és antibakteriális hatással bíró babérolaj, amelynek aránya határozza meg az aleppói szappan minőségét. Az immár minden összevetőt tartalmazó forró mixtúrát a földre, egy viasszal bevont lepedőre terítik szét és hagyják hűlni. A felvágás után a zöld tömbök több hónapot, de akár egy évet is „érnek”. Az Aleppo zöld aranyának is nevezett szappan nemcsak a Közel-Keleten, hanem a natúrkozmetikumok iránt egyre nagyobb keresletet tanúsító Európában is népszerű portéka, bár a Szíriában elhúzódó polgárháború alaposan megtizedelte a babérszappan gyártásában jeleskedő manufaktúrák számát.
A helyi üzemeket nemcsak a harcok késztetik bezárásra, hanem a modern tömeggyártás is, mert bár a vegyszermentes babérszappan bőrre kifejtett pozitív hatásai évszázadok óta ismertek, a tömegek az állati, illetve növényi zsiradékból és akár több mint egytucatnyi, leginkább mesterséges anyagokból előállított, olcsóbb mosdószereket keresik. A színező- és illatanyagokkal feljavított termékek tömeggyártására a XVIII. század végétől nyílt lehetőség, Nicolas Leblanc francia orvos és vegyész ugyanis ekkor fejlesztette ki azt az olcsó eljárást, amelynek során közönséges sóból lúgot lehetett előállítani. Addig a szappangyártáshoz elengedhetetlen lúgot csak bonyolult úton, bizonyos növények – például tengeri alga – hamujából nyerték ki.
A XII. századi Spanyolországban a ballagófüvet égették el, és az így kapott barilla nevű lúgos hamut keverték össze az olívaolajjal. Egy másik újítás is a spanyolokhoz fűződik: a főzés során tengervízzel hígították, „kisózva” ezáltal az így kapott kemény és hófehér szappant, amely az aleppóihoz hasonlóan külön kategóriát érdemelt ki. A lúg vegyi úton történő előállításának köszönhetően jelentősen rövidült a szappangyártás, amelynek azonban kulcsmozzanata továbbra is az elszappanosítás maradt: az a folyamat, amikor az olajokat vagy zsírokat nátrium-hidroxiddal (maró lúggal) reagáltatják.
A családi üzemek tartályait azonban felváltotta a gyári üst, a természetes anyagokhoz pedig színezékeket és illatanyagokat kevernek, majd mechanikus présgépek formázzák tömbbé. Azt, hogy a digitális korban milyen nagy szükségünk van az alapos kézmosásra, jól bizonyítja a Which? című brit fogyasztóvédelmi magazin nemrégiben publikált kutatása. Arra az eredményre jutottak ugyanis, hogy több a súlyos fertőzést okozó baktérium az okostelefonokon, táblagépeken és a számítógép billentyűzetén, mint az irodai vécék ülőkéjén.
