Személyazonosítás a hallójáraton keresztül
A NEC biometrikus találmányának egyik előnye, hogy valószínűleg még az ujjlenyomat-leolvasóknál is nehezebb megtéveszteni.

Már eddig is számos technika létezett, amellyel (több-kevesebb sikerrel) megakadályozhattuk, hogy illetéktelen felhasználók férhessenek hozzá az okostelefonon tárolt adatainkhoz. Az éppen forgalmazott készülékeken ilyenek például a személyazonosságunk ellenőrzésére szolgáló ujjlenyomat-leolvasók is.

Egy NEC nevű cég most megmutatja, hogy a biometrikus hitelesítés lehetőségei korántsem merülnek ki a jelenleg használatos módszerekben, hiszen a japán vállalat fülhallgatói például hallójáratunkon keresztül ismernek fel bennünket.

Mindannyian egyedi alakú fülekkel rendelkezünk, és ugyanez elmondható az „akusztikánkról” is; a NEC mikrofonnal szerelt fülhallgatói a hangok kibocsátása után éppen ez utóbbi paraméterünk felmérésével képes megkülönböztetni bennünket. Az üreg sajátságos kialakítása miatt mindezt a fülcsatornánkba áramló, rezonáló hangok visszaverődése teszi számára lehetővé.


A technológia pontosságáról beszélve a gyártó elmondta, hogy a kütyü körülbelül egy másodperc alatt, és csaknem tökéletes (99 százalékos) megbízhatósággal „tapogatja le” hallójáratunkat. A módszerrel emellett folyamatos hitelesítésre nyílik lehetőség, mivel a beazonosítás nem igényel a különböző testrészek beolvasásához hasonló különleges intézkedéseket.

Az újdonság piacra lépése egy ideig még várat magára, a fülhallgatót várhatóan csak a 2018-as pénzügyi évben fogják forgalomba hozni. A cég szerint a technológia széles körben alkalmazható, ideértve a biztonsággal és védelemmel kapcsolatos műveleteknél a személyazonossággal történő visszaélések megelőzését is.