Só és fagyálló energiatároláshoz
A Google anyavállalata nem nézheti tétlenül, amint az erőművek által megtermelt erőforrások egy része semmibe vész.

Új terven dolgozik a Google-t is birtokló Alphabet kísérletezgető, X nevű divíziója. A megújuló energia tárolására próbálnak kidolgozni egy koncepciót. Új, Malta nevű konstrukciójuk sóval és fagyállóval (vagy más hidrogén-peroxid tartalmú folyadékkal) teletöltött tartályokat használ az energia elraktározásához.

A Bloomberg megfogalmazásában:

„A rendszer elektromosság formájában fogadja be az energiát, és két különálló – egy forró, illetve egy hideg – légáramlatot hoz belőle létre. A forró levegő felmelegíti a sót, a hideg pedig lehűti a fagyállót […] Ezt követően egy kapcsoló „átbillentésével” a folyamat megfordul. A forró és a hideg levegő egymás felé veszi az irányt, amellyel hatalmas széllökéseket generálnak; ezek meghajtanak egy turbinát, és a hálózat pillanatnyi szükségletei szerint villamos energiát termelnek.”

A só láthatóan napokig megtartja magában az energiát, szóval a rendszer lehetővé tenné az energiacégek számára, hogy ideig-óráig helyet biztosítsanak a szél-, illetve naperőművek felől érkező áram feleslegének. A Bloomberg forrásai szerint Kalifornia csak idén 300 000 megawatt, vagyis több tízezer háztartás ellátására elég áramot pazarolt el, szóval igény éppenséggel mutatkozik a technológiára.

A só alapú „elraktározás” jóval olcsóbb lehet a lithium-ionos akkumulátoroknál, de magunk közt szólva nagyon messze van a piacosítástól. A gáz és az olaj ára mostanában meglehetősen alacsony szinteken rostokol, és a befektetők sem látnak perspektívát az alternatív üzemanyagokban.