New Yorktól 80 kilométernyire lelhető fel a Hudson medrében megbújó, alig 26 ezer négyzetméteres Pollepel nevű sziget, amelyet állítólag csak kényszerűségből vett meg 1901-ben Bannerman V. Ferenc (1851-1918) üzletember. A magánzó még gyermekként emigrált szüleivel 1854-ben Skóciából. A család 1865-ben vágott bele Brooklyn több pontján kialakított katonai ruházati és fegyverbolt-hálózatának kiépítésébe, amely pár év elteltével olyan sikeres vállalkozásnak bizonyult, hogy a céget 1867-ben be is vezették a tőzsdére.

A cég gazdasági fellendülése a spanyol-amerikai háború ideje alatt következett be. A Bannerman-konszern ugyanis a madridi kormány orra elől szinte az összes fegyvert felvásárolta Kubában, hogy azokat árverés útján – hazaszeretetétől fellelkesülve – inkább az Egyesült Államok kormányának adhassa el. A fegyverfelvásárlás egyébként nagyban hozzásegítette Washingtont, hogy 1898-ban győztesként kerüljön ki a háborúból, megalapozva így az ország nagyhatalmi státusát, illetve a harcok során megszerzett karibi térséget félgyarmati sorban tarthassa.

Mivel Bannerman V. Ferencnek ekkor csak New Yorkban közel 800 fegyverboltja, illetve 30 millió lőszert, löveget, gyutacsot, bombát raktározó 28 fatelepe volt, így tűz- és robbanásveszélyre hivatkozva a város vezetősége 1900-ban arra kötelezte a mágnást, hogy azokat a jövőben a lakóövezetektől távol raktározza. A nagyvállalkozó ekkor szemelte ki a Hudson folyóban megbújó Pollepel szigetet. A fegyverraktárt 1901-ben kezdték el építeni, amelyet állítólag maga Bannerman tervezett. Szintén a nagytőkés ötlete volt, hogy fegyverraktára ne egy szimpla betonteknő legyen, hanem – származására utalva – egy skóciai kastélyra emlékeztető, hatalmas, gótikába hajló csipkézett oromzatú erődrendszer.

Ennek az elképzelésnek megfelelően vakolták ki a munkások a kastély falaiban Felföld szimbólumait: a bogáncsot, Skócia ősi családjainak címereit, illetve a kék alapon pihenő fehér színű Andráskeresztet. A várkastély 1918-ban már kész állt, építtetője halála miatt már sohasem láthatta. Az alapító halálával az örökösök bár tovább akarták vinni a családi üzletet, de 1920 augusztusában a kastélyban raktározott 200 tonna dinamit – máig tisztázatlan okok miatt –felrobbant, romba döntve a „Hudson gyöngyének” nagy részét. A család tönkrement.

A tragédiát követően az Arzenál romjai több szempontból is „turistacsalogatók” lettek: egyrészt az 1930-as évek elején több New York-i madame, a jól megépített és még fedett termek miatt, itt alakította ki titkos bordélyházát, másrészt pedig a szesztilalom idején, szintén itt üzemeltették titkos alkoholbarlangjaikat és mulatóikat. A rendőrségi rajtaütések miatt ezeket a szolgáltatásokat 1950-ben voltak kénytelenek megszüntetni a maffia védettségét élvező vendéglátósok, amelyhez nagyban közrejátszott az a tény is, hogy egy vihar ekkoriban süllyesztette el a szárazfölddel egyetlen kapcsolódási pontot jelentő kompot is.

New York állam 1967-ben vásárolta vissza a családtól a romokat, hogy azt turisztikai „műemlékként” mutogathassa. Egy kiránduló csoport azonban 1969. augusztus 8-án véletlenül felgyújtotta a kastélyt szalonnasütögetése közben, így az Arzenál tetőzete és padlózata teljesen elpusztult. Az épület maradványa a vandalizmus és a 2009-es, 2010-es viharoknak köszönhetően tovább romlott, így azt ma az összedőlés réme fenyegeti.