hirdetés
hirdetés

Városlakó

Jobban csúszik

Nem sokkal a megalapítása után már csúcsra járatták, mégis minden renoválás előtt a végsőkig kizsigerelik a városligeti korcsolyapályát. A mostani, 2009-ben kezdett felújítás során nemcsak esztétikailag, hanem műszakilag is rendbe hozzák az ország legrégebbi jégpályáját.

hirdetés

„A korcsolyázás ártalmas az egészségre” – hirdették a magyar orvosok 1869-ben, ami meglehetősen nehézzé tette a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet is gründoló Kresz Géza orvos dolgát, amikor létrehozta a Pesti Korcsolyázó Egyletet, és pártoló tagokat kezdett gyűjteni a fővárosi jégpálya megépítéséhez. Noha a korcsolyázás rossz reklámjával nem sokat törődtek, a másfél tucat alapító felajánlásából eredetileg csak egy fabódényi jött össze a Városligeti-tó mellett.

A látogatókat már teljes pompájában váró neobarokk épületet csak később húzták fel a műjég mellé. Most azonban nemcsak az épületet renoválják: a jeget biztosító berendezések teljes körű megújítása egyelőre – a felújítási tendert eredetileg elnyerő kivitelező csődje miatt elkönyvelt csúszás nyomán – csak a következő szezonra várható. Ha azonban készen lesz, szezonon belül többé nem kell majd kényszerszüneteket tartani – ígéri Bartha László, a Városligeti műjégpálya igazgatója. Idén azonban még adódhatnak rövidebb leállások, ha szeles, napos időben a jég – gyorskorcsolyás szakzsargonnal – túl puhává, vizessé válik. A 2009-ben kezdett műszaki felújítás mindenesetre közel 15 ezer négyzetméteresre bővíti Magyarország legrégebbi jégpályáját.

Hamar kinőtték

Az eredeti megnyitás után sem kellett sokat várni, hogy jól jöjjön a nagy tér. Igaz, a Rudolf osztrák trónörökös jelenlétében megnyitott korcsolyapályán eleinte nem, inkább a ring szélén, a bámészkodók tolongtak. „A Stefánia úti korzón nézelődők között Kresz Géza felismerte báró Eötvös József két fiatal lányát, akiknek szemmel láthatóan tetszett a korcsolyázás. Az élelmes Kresz fölkereste az Eötvös családot és meghívta a baronesszeket a pályára. (...) Ezzel megtört a jég, s az Eötvös lányoknak csakhamar számos követője akadt. A vidám fiatal lányok és asszonyok jelenléte még vonzóbbá tette a korcsolyázást, úgyannyira, hogy az idény végére a tagok száma 432-re növekedett” – olvasható Kindzierszky Emilnek A korcsolyasport kezdetei Budapesten című, 1968-ban megjelent esszéjében. A ring hamarosan világítást is kapott, így a korai téli sötétedés ellenére a pálya sokáig nyitva tarthatott.

A már épp szűkösnek bizonyuló melegedő 1874-ben váratlanul leégett. Az újat rohamtempóban építették meg: a tervpályázatot 1875. február 21-én írták ki, majd a magyar szecesszió atyja, Lechner Ödön tervei nyomán felhúzott épületet a következő év január elsején át is adták. Átépítésére 1893-ban került sor, amikor is szükségessé vált az épület bővítése, amivel azonban nem Lechnert, hanem Francsek Imrét bízták meg. Az elődje elképzeléseit mindenben követő Francsek-féle épülettel a melegedő elnyerte mai formáját.

Nemcsak a melegedő, a XIX. század végére a jég is szűkösnek bizonyult, leginkább azért, mert nagyon ki volt téve az időjárás szeszélyeinek. A Városligeti-tó ugyanis 1895-ig egyáltalán nem volt szabályozva, vizét nem lehetett leengedni, a hatóság csak akkor engedélyezte a korcsolyázást, ha az úszó jég elérte a 10 cm vastagságot. A legelső szezon például mindössze 17 napig tartott, mert már februárban nagy meleg köszöntött be. Fagypont körüli időben az egylet telefonvonalai egyfolytában égtek, nem lehetett ugyanis biztosan tudni, hogy érdemes-e kilátogatni a jégre. A forró drót mellett a főváros több pontján plakátok is hirdették, hogy kinyit-e aznap a jégpálya.

A korcsolyázók másképp is igyekeztek bebiztosítani magukat. Az egylet egy kisebb pályának is keresett helyszínt. A városvezetéstől a Stefánia és az Aréna út közötti játszóteret kapták meg, ezt öntötték fel telente jéggel. A vékony, nem vízen úszó jég hamar fagyott, a kis korcsolyapálya mégis legfeljebb átmeneti megoldásnak volt jó, a játszóteret ugyanis nem lehetett teljesen a korcsolyázók igényeihez igazítani. A végleges megoldást a Városligetben kellett megtalálni. Kitisztították a tavat tápláló Rákos-patakot, de még így is volt olyan idény, hogy egyetlen napra sem lehetett kinyitni, egyik évben még az országos bajnokságot is a Tátrába, a Csorba-tóra kellett áttelepíteni. A helyzet 1904-ben, a tó medrének a lebetonozásával fordult jobbra.

Kiemelkedő sportsikerek

A nehézségek ellenére világra szóló sikert is elkönyvelhetett a múlt század végén a Városligeti-tó, miután 1895. január 26-án itt rendezték a gyors- és műkorcsolya Európa-bajnokságot. A Bécsi Allgemeine Sport Zeitung 1895. február 2-i számában ekképp méltatták a hátterében a millenniumi ünnepségekre megépült Vajdahunyad várával debütáló budapesti jégpályát: „a bécsi korcsolyázó egyleten kívül, amely mellé méltán sorakozik a budapesti, ha tán felül nem múlja, aligha létezik Európában más egylet, mely hasonlót felmutatni képes lenne”.

Az Eb sikerét még a versenyek alatt zajló kisebb közjáték sem árnyékolta be. „A gyorskorcsolyázók színre lépése előtt parázs vita kerekedett. A szabályok ugyanis egyértelműen kimondták, hogy a versenyzőknek párban kell futniuk, ám a városligeti pálya ehhez keskeny volt. Így először egyenként indították a versenyzőket. A legjobb időt a norvég Noes Alfréd érte el. Következett a döntő. Nagy meglepetésre a norvég versenyző a szabálykönyvet lobogtatva követelte, hogy ezúttal párban futhasson. Hiába érveltek a rendezők és versenyzők, hogy az előbb már úgyis felrúgták a szabályokat, a paragrafusokhoz ragaszkodó norvég férfiú keresztülvitte akaratát. Bizonyára azért kardoskodott a szabályok mellett, hogy kihasználja a párosban történő versenyzés lendítő erejét, és igaza volt: ő nyerte meg az Európa-bajnokságot, éppen azt a vetélytársát győzte le, akitől legjobban tartott” – számolt be a közjátékról a Budapest című lapban 1986-ban Pethes Sándor.

A malőr olyannyira nem hagyott senkiben sem nyomot, hogy a Duna két partján elterülő városrészek 1873-as egyesítését követően Budapesti Korcsolyázó Egyletté avanzsált sportegyesület 1909-ben ünnepelt negyvenedik születésnapját a méltán népszerűvé vált városligeti műjégen is megülték. Nemcsak Hunyadi Mátyás királlyá választását játszották el a jégen, hanem akkor is a magyar fővárosban rendezték az Eb-t, amelynek műsorán először szerepelt a jéghoki elődje, a labdával játszott úgynevezett bandy.

A tó tartós jegesítésének a problémája már az 1910-es években végleg megoldódni látszott, ekkorra ugyanis készen álltak a műjégpálya tervei, csakhogy az I. világháború miatt ennek megvalósítását el kellett napolni. A műjeget végül 2800 négyzetméteren 1926. november 26-án vehették birtokba a korcsolyázás szerelmesei. 1929-ben már jégkorong Európa-bajnokságot rendeztek itt, „a harmincas években pedig (…) a világhírű kanadai válogatott jött vendégeskedni Budapestre” – írja Pethes.

A nézőtér annak ellenére dugig megtelt, hogy a legjobb, melegített, kétülésenként takaróval felszerelt helyekre a jegy 5 pengőbe is belekerült, amiért akkoriban egy pár kiváló minőségű cipőt is meg lehetett kapni. A kanadai a világ legjobb hokicsapata volt, jóformán minden ellenfelüket 10-20 góllal verték. A magyarok ellen azonban – Hircsák István kapus emberfeletti teljesítményének köszönhetően – 1934. január 27-én csak egy döntetlenre futotta. Hircsák egyébként a világháború után a műjég rendbehozatalában is komoly szerepet vállalt.

Sorsfordító idők

A városligeti műjég aranykora egészen az 1950-es évek közepéig tartott. Az 1955-ös műkorcsolya Európa-bajnokságon 4740 férőhelyre mintegy 10 ezren akartak jegyet váltani, a hoppon maradottak közül sokan már kora délután felmásztak a környékbeli fák és villanypóznák tetejére, hogy a látványosságról mégse maradjanak le. A szurkolóknak nem kellett csalódniuk: a Nagy-testvérpár Európa-bajnokként csúszott le a jégről. Az 1963-as Eb-t mégis a két évvel korábban épült Kisstadionban tartották, így „a ligeti pálya végleg a közönségé és a gyorskorcsolyázóké lett”. Emiatt a későbbiekben alig fordítottak figyelmet a Városligetre, így annak állapota rohamosan romlani kezdett. „Különösen kritikus a roskadás a gépteremben, az alapok roskadása több helyen a főfalak repedéséhez és a padozatok megtöréséhez vezetett. A gépház felett a födém sem megfelelő, (…) véleményünk szerint a gépház és az épület teljes felújításra szorul” – olvasható egy 1966-os szakvéleményben.

A pálya elhanyagolása már csak azért sem volt indokolt, mert a fővárosban meglehetősen kevés helyen lehetett hódolni a jeges sportoknak, így nagy volt az igény a városligeti ringre. Miközben mintegy 2500-an fértek el a jégen kényelmesen, a ruhatár pedig 3 ezer embert tudott kiszolgálni, nemegyszer 4 ezer látogatót is beengedtek egyszerre, sőt, olykor rendőrt is kellett hívni a tömeg megfékezésére. Ennek ellenére a felújításra 1986-ig kellett várni.

A műjégpályát valamelyest az is tehermentesítette, hogy az 1970-es években egyre nagyobb teret hódított a szintetikus jég, vagyis a jéghatású műanyag. A csodaműanyag, illetve az arra 7-10 naponta felkent síkosító pontos összetételét még a forgalmazók sem tudják, a svájci gyártó hét pecsét alatt őrzi a titkot. Annyi bizonyos, hogy „mára gyakorlatilag ugyanazt az érzést produkálják, mint az igazi jég, az észak-amerikai jégkorongbajnokság csapatai nyaranta efféle pályákon készülnek versenyeikre” – biztosítja a nagyérdeműt a kifogástalan minőségről a szintetikus jéglapok forgalmazásával foglalkozó Varga Géza. A két négyzetméteres panelek 100-150 ezer forintot kóstálnak, vagyis „egy ilyen pálya egyszeri megépítése kijön egy hagyományos jégpálya egyetlen szezonbeli üzemeltetési költségeiből”.

A nyári kánikulában is használható műanyagnak persze egészen más a hangulata, mint a fékezéskor a szemben álló nyakába hóreszeléket zúdító valódi jégnek, csakhogy sokkal gazdaságosabb a műanyag. „A műjégpálya energiaigénye melegebb időben egy nagyobb faluéval vetekszik” – panaszolja Bartha László, a Városligeti műjégpálya igazgatója. A konyhai frizsider fagyasztószekrényéhez hasonlóan működő műjeget a beton alá épített 210 kilométernyi műanyag csőhálózat hűti.

A hűtőktől eltérően – a magyar katasztrófavédelmi törvények okán – a jégpályák berendezése kétkörös: nem ammónia kering a csövekben, az csak a propilén-glikolt, utóbbi pedig a betonfelületet hűti. Ez a megoldás a töredékére csökkenti a veszélyes ammónia elszabadulásának a lehetőségét. A direkt hűtés ugyan akár 15-20 százalékkal is kevesebb energiát igényelne, ám a város közepén túlságosan veszélyes lenne ez a megoldás – magyarázza Bartha.

A műjég egyébként csak körülbelül mínusz 5 fok alatt válik önfenntartóvá, ekkor lehet teljesen kikapcsolni a hűtőberendezést. A természetesebb megoldás ráadásul a szennyeződésre is igen érzékeny, így az utolsó szabadtéri – 2001-ben Budapesten rendezett – gyorskorcsolya-világbajnokság óta hozott szabályzat értelmében a további világbajnokságokat csak fedett helyen, teljesen kifogástalan jégen rendezhetik.

Geri Ádám
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[120514] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés