A tudósok úgy jutnak el a végtermékig, hogy az üvegházhatású gázt egy adag, speciális folyékony fémen keresztülpasszírozzák.

Az új technológia komoly előnye, hogy akár közvetlenül a kibocsátásért felelős rendszerekbe is integrálható lehet.

A procedúrában részt vevő likvid fémötvözetet Eutektikus Gallium-Indiumnak (EGaIn) hívják.

A folyamat kezdetén a szakemberek 100 és 120 Celsius-fokos hőmérsékletre felmelegítik az EGaIn-t, és a szén-dioxidot csak ezt követően fecskendezik be az egyvelegbe. Ugyan az ötvözetet tartalmazó csőben a gáz légbuborékos formában vág neki az emelkedésnek, útközben darabjaira hullik, és így a tartályban szilárd szénpelyhek keletkeznek. Ezek az újdonsült darabkák ráadásul folytatják útjukat az ötvözet felszíne felé, ahol aztán már könnyedén be is lehet gyűjteni őket.

A kívánt eredményhez vezető reakció viszonylag gyorsan és hatékonyan zajlik le a csőben, a hőigénye pedig meglehetősen alacsony. Mindez azt jelenti, hogy az eljárás relatíve olcsó.

Az egész módszer legnagyobb pozitívuma talán mégis az, hogy szilárd szenet produkál.

Számos szén-dioxid-leválasztó rendszer megtartja légnemű halmazállapotban a „foglyul ejtett” anyagot, ami az eltárolását és a szállítását jelentősen megnehezíti, ráadásul a gáz könnyen visszaszivároghat a levegőbe. A szilárd szén esetében egyik problémával sem kell megbirkózni, s mi több, ez az anyag az iparban – például a betongyártás területén – remekül újrahasznosítható.

Az RMIT szakemberei szerint a következő lépés az lesz, hogy a metódus hatékonyságát immár egy szállítótartály méretű (vagyis sokkal nagyobb) rendszeren belül is leteszteljék.