Láthatáron a holografikus monitorok
100 dolláros letétért cserébe már előrendelhető a Portl holografikus videóhívásokra is alkalmas, fogyasztóbarát dimenziókkal rendelkező „varázsdoboza”.

A felhasználók háromdimenziós virtuális másának valós idejű megjelenítésére alkalmas, „holoportációs” berendezéseket gyárt egy Los Angeles-i, Portl nevű vállalat. Ezek az apparátusok a hétköznapi halandók számára lehetővé teszik, hogy akár több ezer kilométer távolságra is kivetíthessék saját térbeli, digitális másodpéldányukat.

Az ötlet és a kivitelezés zsenialitása ellenére az Epic nevű készülékek elterjedését (az  áruk mellett az is) jelentősen hátráltatja, hogy akkorák, mint egy liftkabin, és így a lakásokban például esetenként bajos lehet helyet szorítani nekik.

 

 

A Portl éppen ezt a problémát felismerve határozta el, hogy a fülkéből létrehoz egy kisebb, és olcsóbb „asztali” verziót, ami a találmány lakossági felhasználását érdemben megkönnyítheti.

Az új, Portl M nevű szerkezet mesterséges intelligenciát alkalmazó kamerája a foglalata „szemöldökfáján” kapott helyet. A miniportál 16 gigabájt rendszermemóriával és 1 terabájt tárhelykapacitással rendelkezik.

Az interakció gördülékenységét az érintőképernyő nagymértékben elősegíti, és a Portl szerint távgyógyászati, vásárlási és szórakozási célokra is remekül felhasználható a szerkezet. Nem utolsó szempont, hogy a Portl M közvetítésével a videóbeszélgetések még személyesebbé tehetők.

 

 

Bár az Epic már jelenleg is elérhető, az M-re 100 dollár fejében pillanatnyilag még csak előrendeléseket lehet leadni. A végső árról egyelőre nem született döntés, de előreláthatólag 2000 dollárnál magasabb lesz.