Folyékony lencsés okostelefon-kamera
Amint azt egy Weibo nevű blognak megerősítette, a Xiaomi pár napon belül piacra dobja a világ első olyan okostelefonját, amelyen „folyékony lencsés” lesz a kamera.

A legújabb Mi Mix objektívje a hagyományos optikai változat helyett tulajdonképpen egy vékony fóliába zárt folyadék. A lencse alakjának pontos szabályozásáért egy speciális motor a felelős, ami a szupergyors autofókuszt, illetve a fókusztávolság haladéktalan megváltoztatását is lehetővé teszi. A folyékony lencse széles látószögű, makro- vagy teleobjektívvé egyaránt könnyen átlényegíthető, és így a mobilgyártók zászlóshajó modelljein felvonultatott három-négy kamera mindegyikét egymaga is helyettesíteni tudja.

A Xiaomi szerint a technológia saját, házi fejlesztése. A cég állításai alapján a folyékony lencse magas fényáteresztő képességekkel rendelkezik, ultra alacsony a diszperziója, és ellenálló az extrém környezeti hatásokkal szemben.

A likvid objektívek egyébként korántsem számítanak újdonságnak; olyan ipari alkalmazásokban, ahol a hagyományos lencsék gyorsan elhasználódhatnak már egy jó ideje találkozni lehet velük. Ezzel együtt úgy tűnik, hogy a megoldás okostelefonos kamerákban először a Xiaomi készülékeiben fog visszaköszönni, és a konkurencia a kínai gyártón fogja felmérni, mennyire ésszerű a technológia adaptálása.