Európa felfuttatja a zöldhidrogén-termelést
Az Európai Bizottság bejelentése alapján az unió zöldhidrogén-termelő kapacitása tíz év alatt megnegyvenszereződhet.

Az Európai Unió egyik határozott célkitűzése, hogy 2050-re immár minden szegmensében szénsemleges módon működjön. Az Európai Bizottság július 8-án bemutatott terve alapján a megújuló energiaforrások segítségével előállított, ún. zöld hidrogén idővel akár ezen törekvés megvalósításának egyik legfontosabb motorjává is válhat.

Ugyan az európai ipar már most is évente 8 millió tonna hidrogént habzsol magába, a gáz ezen fajtáját „szürke” hidrogénnek szokták nevezni. Ezt a típust egy meglehetősen környezetszennyező eljárás keretében földgázból állítják elő.

Az EU eltökélt szándéka, hogy a 2030-50-ig terjedő időszak valamelyik pontjától kezdődően a szén-dioxid-kibocsátástól nehezen függetleníthető ágazatok (pl. acélipar) működtetéséhez immár zöld hidrogént is felhasználjon.

Frans Timmermans, az unió klímapolitikáért felelős biztosa elismerte, hogy mind ennek eléréséhez egy átmeneti időszakra is szükség lesz, mely alatt az ún. kék hidrogén alkalmazását kell majd előtérbe helyezni. Ezt az altípust szintén fosszilis tüzelőanyag segítségével hozzák létre, de az előállítása folyamán keletkezett szén-dioxidot elfogják, majd pedig elraktározzák.

Az új megfogalmazott célok között szerepel 2024-ig – elektrolizátorok* létesítésén keresztül – a jelenlegi zöldhidrogén-termelő kapacitás meghatszorozása 6 gigawattra, majd pedig 2030-ig e kapacitás felfuttatása 40 gigawattra. Ezen felül egy további 40 gigawattnyi kapacitást telepítenének a szomszédos országokban, ahonnan az előállított zöld hidrogént importálni fogják.

Az akcióterv bejelentésével egyidejűleg megalakult az iparág vezető vállalatainak, a civil társadalomnak, a nemzeti és regionális minisztereknek, valamint az Európai Beruházási Banknak a részvételével működő Európai Tisztahidrogén-szövetség (European Clean Hydrogen Alliance). Ez a társulás beruházási ütemtervet fog kidolgozni a termelés fokozása érdekében, és támogatni fogja a tiszta hidrogén iránti keresletet az EU-ban.

*olyan létesítmények, amelyekben a vizet elektromos áram felhasználásával bontják hidrogén- és oxigénatomokra