Jürgen Matthes, az IW kölni gazdaságkutató intézet szakértője egy, a közelmúltban megjelent tanulmányban a külkapcsolatokra erősen ráutalt Németország példáján mutatta be a nemzetközi kereskedelemben rejlő esélyeket és kockázatokat. Emlékeztetve arra, hogy Németország áru- és szolgáltatás-kivitelének és -behozatalának a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 2019-ben elérte a 88 százalékot, egyben megjegyezve: aligha van még egy ilyen nagy, kereskedelmi szempontból nyitott ország a nagy fejlett ipari nemzetek sorában.

Elismerve Németországnak a világgazdaságban betöltött kiemelkedő szerepét látni kell azt a versenynyomást, amely a saját országa áruinak exportját versenytorzító szubvenciókkal megtámogató kínai államkapitalizmus részéről a német gazdaság külpiaci értékesítési lehetőségeit veszélyezteti. Emellett a veszélyeztető tényezők közé tartoznak a relokalizációs tendenciák, a protekcionizmus és a fontos célországban jelentkező válságok is.

A globalizáció lassulása

A 2010-es években a világkereskedelem ugyan bővült, de ennek mértéke elmaradt a világtermeléstől - miközben ugyanis a világkereskedelem 2012 és 2019 között csupán 29, a világtermelés ugyanezen időszakban 31 százalékkal bővült, s az utóbbi javára írható két százalékpontos különbség enyhe relokalizációs folyamatot takar. A közvetlen beruházások össz-volumene évről évre csökkent: 2016-ban még meghaladta a 2 ezer milliárd US-dollárt, 2019-re 1,5 ezer milliárd dollárra mérséklődött, ráadásul a 2016-ra számított volumen alig haladta meg a 2007. évi 1,9 ezer milliárd dollárt. És végül, de nem utolsósorban megszűnt a globális értékteremtési láncok expanziója, sőt némi visszafejlődés volt megfigyelhető.

Már azt megelőzően, hogy a Trump-adminisztráció a protekcionizmus fegyveréhez fordult volna, (amely elsősorban Kína, de részben az EU, s azon belül különösen Németország ellen irányult), egyben nem sokkal a globális pénzügyi piaci válság után világszerte megerősödtek a piacra jutást nehezítő akadályok.

Válságból válságba

Emellett a 2008 óta eltelt időszakban a vártnál jóval gyakrabban fordultak elő a nemzetközi kereskedelmet sújtó válságok. Ezek közé tartozott a globális pénzügyi válság, az euró-övezetet érintő adósságválság, a Krim 2014. évi orosz annektálása utáni válság és azt követő szankciók, az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépése, Trump protekcionizmusa, a Kínával kialakult geopolitikai rivalizálás felerősödése, végül pedig a koronavírus-válság. Ezek az egyes esetekben különösen nagy kár veszélyét jelentő fejlemények erőteljes befolyást gyakoroltak a német exportőr vállalatok tevékenységére, növelve azok bizonytalanságérzetét. A fejlődés ilyetén alakulása hatására a német exportmotor a 2010-es években egyértelműen elakadt a megelőző, 2000 és 2008 közötti időszakhoz képest.

A 2009. és 2020. évi mély, a forgalom számottevő visszaesésével járó válságai mellett az Olaszországban 2012-ben és 2013-ban, Oroszországban 2014-ben és 2015-ben, majd pedig a 2016. évi brexit-népszavazás után az Egyesült Királyságban bekövetkezett regionális válságok jelentős veszteségeket okoztak a német exportőröknek.
Az IW kutatója szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a protekcionizmus, a különféle függetlenedési tendenciák és a nagyfokú bizonytalanságok nyomán a német exportmodell a jövőben sem mentesül a rá háruló nyomás veszélyétől. Melynek nyomán a német vállalatok fokozott mértékben találkoznak majd azzal a csábítással, hogy az exportpiacok igényeit több helyszínen történő termeléssel, s kevésbé a Németországban gyártott termékek odaszállításával elégítsék ki.

Ez – mármint az export helyett a célországban folytatott termelés - különösen igaz a kínai viszonylatra, amely 2020-ban 96 milliárd eurós forgalommal, csaknem 8 százalékos részesedéssel Németország amúgy legfontosabb exportpiacának számított.

A német vállalatok maguk is mind nagyobb készséget mutatnak termelésük egy részének vagy egészének Kínába történő kihelyezésére. A német gazdaság számára Kína ugyanis nemcsak exportpiacként, hanem befektetési telephelyként is jóval fontosabb annál, mint ahogy az az Európai Unió más tagországai esetében megfigyelhető. 2018-ban az Európai Unió 27 tagországaiból Kínába érkezett 76 milliárd euró 44 százalékát a német vállalatok fektették be. A Kínában működő német kamarai szervezet legutóbbi felmérése szerint az abban részt vevő német érdekeltségű vállalatok 72 százaléka tervezi kínai beruházásai bővítését, sőt 43 százalékuk kutatási-fejlesztési tevékenységet is terveznek oda telepíteni.

Emellett várhatóan megnehezíti a Kínába irányuló export esélyeit az a körülmény, hogy a pekingi kormány középtávon mind erősebben törekszik az önellátásra és az autarkiára, így reagálva a mindenek előtt az Egyesült Államokkal szemben kialakult geopolitikai konfliktusokra.

Kínában az innovatív német vállalatokra, mint a fejlett technológiák beszállítóira és a kutatási tevékenység főszereplőire tekintenek; de amikor már nem lesz szükség az adott külföldi cégekre, azokat egyszerű sakk-figuraként fogják kezelni a nagy geopolitikai sakktáblán. Ezt igazolják azok a szankciók, melyeket a közelmúltban vezettek be a ruházati iparban tevékenykedő nyugati vállalatok ellen – írja augusztus első napjaiban nyilvánosságra hozott tanulmányában a kölni gazdaságkutató intézet szakértője.