A technológiatörténet tele van érdekes találmányokkal, amelyek teljesen más iparágban csináltak karriert, mint ahová eredetileg szánták őket. A funkcióváltás kissé horrorisztikus példája a modern láncfűrész, melyet kezdetben a szüléseknél alkalmaztak, hogy szétválasszák az anya medencecsontjait. Olyannyira, hogy a láncfűrészeket csaknem a 20. századig egyáltalán nem használták fakivágásra.
A láncfűrészek ősanyja alighanem a kézifűrész, melyet a paleolitikumban használtak, i. e. 60 ezer és 10 ezer között. Ezek tűzkőből vagy kőből készültek, csontnyéllel ellátott pengékkel. A kézifűrészek fém pengéi a rézkohászat kifejlesztése után, körülbelül 9 ezer évvel ezelőtt terjedtek el az ókori Egyiptomban. Az egyiptomi műemlékekben felfedezett hieroglifákból kiderült, hogy a rézből és bronzból öntött fűrészeket elsősorban bútorok készítésére használták. A vaskorban a fűrészeket vasból, majd i.e. 1500 körül acélból, vagyis a vas és a szén ötvözetéből kezdték készíteni.
A modern láncfűrészt Skóciában találta fel két orvos 1790 körül. A fából készült konstrukció egy óraszerű láncból állt, amelyet kézi erővel hajtottak meg. Funkciója szerint a vajúdó nők medencecsontjának átvágására szolgált, hogy megkönnyítse a szülést, amikor a baba elakadt a szülőcsatornában. Noha az éles fafogak könnyen átvágták a medencecsont porcos összeköttetését, a műtétet akkor még modern érzéstelenítés és fertőtlenítés nélkül végezték. Ezzel együtt nagyságrendekkel több nő és magzat életét tudták az eszközzel megmenteni, mint bármely más módon.
Az orvosi fűrészt tökéletesítette 1894-ben Leonardo Gigli olasz sebész és szülészorvos, amelyet a mai napig is használnak a plasztikai sebészetben, az ortopédiai sebészetben és a fogbeültetésben. Mások a Bernhard Haine német ortopédorvos által 1830 körül megalkotott láncos oszteotómát tartják a modern láncfűrész ősének.
Hajtáslánc másként
Ahogy fejlődött az energetika és a gépészet, a fűrészek meghajtása is egyre hatékonyabbá vált. Az első hordozható, benzinmotoros láncfűrészt 1918-ban szabadalmaztatta James Shand kanadai molnármester. Ő azonban hagyta, hogy jogai elévüljenek, és a német Festo vállalat 1933-ban kezdte meg a fűrészek gyártását az ő tervei alapján.
Az első kifejezetten fafeldolgozásra megalkotott, elektromos hajtáslánccal működő ipari fűrészt Andreas Stihl német mérnök készítette 1926-ban. A rögzített, több méretben készült eszköz különlegessége a hajlított acélfogazat, és a rendkívüli megbízhatósága volt. A prototípus körülbelül 64 kilogrammot nyomott, és két emberre volt szükség a működtetéséhez. Stihl korábbi üzlettársa, Emil Lerp alkotta meg az első benzinmotoros, hordozható láncfűrészt 1927-ben. Két évre rá Stihl is kijött a saját típusával, amelyet "fakitermelő gépnek" nevezett el.
Bár mindkét innovátor nagyjából egy időben fejlesztette ki a modern láncfűrészeket, Andreas Stihlnek tulajdonítják a mobil és motoros láncfűrész feltalálását. Olyannyira, hogy szakmabeliek a láncfűrészt a mai napig Stihl-fűrésznek is hívják.
Forrás: Interesting Engineering
A borítókép illusztráció, forrás: Adobe Stock
