A drónok működtetőinek igen sok kompromisszumot kell kötniük a repülő szerkezetek használata közben.

Az elemek, illetve a felőlük beérkező jelek erőssége (vagy hiánya) szigorú korlátok közé szorítják a távirányított légi járművek hatótávolságát, valamint a részletes felvételek is gyorsan színültig telítik a gépek memóriáját.

A problémát felismerő H3 Dynamics a múlt heti Singapore Air Show-n mutatta be DroneBox nevű fejlesztését, amely éppen ezeken az akadályokon igyekszik felülkerekedni: drónállomásokból felépülő drónhálózatokról beszélünk, amelyek mint ilyenek létrehozzák a „drónok internetjét”.

A DroneBoxszal a hozzá tartozó kvadkopterek életük túlnyomó részét dobozban töltik. A platform tetején napelemek látják el energiával a „feltöltődésre” áhítozó drónokat, ám az állomást a hálózatra is rá lehet csatlakoztatni. Amikor a légi járműveknek felszállhatnékja támad, a tető félrehúzódik, a leszállópálya pedig felemelkedik, így engedve teret a kvadkopter vágyainak beteljesüléséhez.

Vagyis nem egészen. Az így működtetett drónok így is egy kisebb területen, mintegy „kikötött kutyaként”, éber őrszemként felügyelik a rájuk bízott területet. De akkor mi a rendszer előnye? – kérdezi az olvasó.

A lényeg, hogy a dobozok egyéb ilyen egységekkel is összeköttetésbe léphetnek, láncolatuk pedig egy irányítóközpontban ér véget. Ez annyit jelent, hogy a hálózat felépítésével a rövidebb hatótávolságú masinák a többi állomással is kommunikálni tudnak, és így létrehozzák a „drónok internetjét”. Némi nehézséget jelent, hogy a vevőnek számos DroneBoxot meg kell vásárolnia, hogy a rendszert egy relatíve nagyobb területen telepíteni tudja.

Az ügyfelek között szóba jöhet akár a hadsereg is, amennyiben felderítőket kívánnak küldeni a frontvonalakra. Természetvédelmi csoportok a távoli területek vadvilágának felméréséhez szintén hasznát vehetnék a megoldásnak, illetve az olajtársaságok is szolgálatukba állíthatnák a drónokat vezetékeik félreeső szakaszainak ellenőrzéséhez.