hirdetés
hirdetés

Berlin Gigafactory megnyitó

Elon Musk, a Tesla főnöke szombaton felavatta az új Gigafactoryt, a brandenburgi Grünheide-ben. A megnyitón németül beszélt, új részleteket árult el a gyárról és bejelentette saját sörtípusát is, a GigaBeert – mindeközben a természetvédők a bejárat előtt tiltakoztak.

hirdetés

Az amerikai Tesla autógyártó csaknem 9 ezer vendéget hívott meg új gyárának szombati nyílt napjára, de sem a nagy tech bloggerek és a médiavállalatok sem kaptak meghívót a „Gigafestre”.

A Berlin kapujában található úgynevezett Gigafactory az első és eddig egyetlen nagy Tesla-gyár Európában. Várhatóan évente körülbelül 12 ezer alkalmazott épít majd itt 500 ezer elektromos autót. A Tesla kevesebb mint két év alatt üzembe helyezte a létesítményt. És saját felelősségre, ugyanis végleges építési engedélyt még nem adtak ki rá. A lakossági aggályokról szóló konzultáció október 14-én zárul, a környezetvédelmi minisztérium ezt követően dönt az engedély megadásáról.

A meghívott vendégek érkeznek a partira és gyárlátogatásra a Tesla autógyárának építési területén, Gruenheide-ben, Berlin közelében, Németországban, 2021. október 9 -én. (Fotó forrás: Reuters/Annegret Hilse)
A meghívott vendégek érkeznek a partira és gyárlátogatásra a Tesla autógyárának építési területén, Gruenheide-ben, Berlin közelében, Németországban, 2021. október 9 -én. (Fotó forrás: Reuters/Annegret Hilse)

A közönséggel folytatott kérdezz-felelek során Musk új részleteket árult el a berlini Gigafactory ütemtervéről. A gyártást még ebben az évben meg kell kezdeni. „Az a terv, hogy novemberben vagy decemberben" – mondta Musk. Az első autókat talán már decemberben átadhatják. A nagyüzemi termelés megkezdését 2022 végére tervezik. Ezt követően hetente körülbelül 5-10 ezer új autónak kell lefutnia a futószalagról.

Elon Musk szórakoztató megnyitója:

Gyárlátogatás:

A gyár hosszú távon 100 százalékban megújuló energiával fog működni – ígérte Musk –, hogy ezt elősegítsék napelemeket szerelnek fel a tetőkre. A gyár homlokzatát helyi graffiti művészek munkái diszítik. Ezenkívül a helyszínre külön vasútvonalat terveznek, amely összeköti a gyárat Berlinnel. Óvoda is lesz az üzem dolgozóinak utódai számára.

Talajvíz és sör

Musk megemlítette a legnagyobb hírt a hardcore Tesla-rajongók számára: a Tesla saját céges sört készít, "Gigabeer" néven. További részleteket nem árult el. A show után a Tesla rajongói a német DJ Boris Brejcha „High Tech Minimal” szettjére táncoltak, aki szokás szerint velencei maszk mögé bújva jelent meg. Tavaly a technóért rajongó vállalkozó underground rave pinceklubot hirdetett meg a Gigafactory alatt.

Gigabeer bejeltése a Tesla Berlin Gigafactory megnyitóján
Gigabeer bejeltése a Tesla Berlin Gigafactory megnyitóján

Boris Brejcha, Elon Musk és  Ginger Lemm – újságíró és Brejcha barátnője
Boris Brejcha, Elon Musk és Ginger Lemm – újságíró és Brejcha barátnője

A grünheidei Musk Show azonban nem mindenkinek tetszett. Mindössze néhány száz méterre a nagyszínpadtól, közvetlenül a Tesla utca bejáratánál a gyár ellen tiltakozók felállítottak egy információs standot, és transzparensekkel vonultak fel. Egyikre nagy betűkkel ezt írták: „Azonnal hagyja abba a természet és a talajvíz túlzott kizsákmányolását!” Frank Hundertmark, a grünheidei civil kezdeményezés vezetője attól tart, hogy a gyár miatt veszélybe kerülhet az ivóvíz készlet a környéken. „Felelőtlennek tartom, hogy a jövő generációi a klímavédelem jegyében építsenek egy gyárat itt, egy vízvédelmi területen" – mondta Hundertmark, a Capital német lapnak.

Az aggodalom nem alaptalan, számítások szerint ugyanis a Gigafactory az utolsó bővítési szakaszt követően, majdnem annyi vizet használ fel, mint egy 100 ezres város.

Elon Musk szombaton 12 ezer munkahelyet jelentett be. „Kicsit aggódom, hogy nem találunk elég embert” - mondta Musk. Innen nézve a grünheidei Gigafest a Tesla, mint munkáltató imázsnövelésének volt inkább tekinthető.

Trapp Henci
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés