Az Olympic – testvérhajójával, a Britannickal (amely 1916 novemberében aknára futott, és szintén elsüllyedt), illetve korábbi riválisával, a Lusitaniával ellentétben – különösebben veszélyes kalandok nélkül vészelte át az első világháborút, egészen 1918 tavaszáig. Május 12-én a hajó éppen Franciaországba tartott, amikor a figyelők alig 500 méterre egy német tengeralattjárót pillantottak meg, amint éppen a felszínre emelkedik. Az Olympic azonnal tüzet nyitott a naszádra, majd ráfordult, hogy legázolja (az ellenséges tengeralattjárók legázolása ebben az időben nem volt szokatlan dolog; a néhány száz tonnás, az óceánjárókhoz képest lassú és sérülékeny búvárhajók nem tehettek semmit egy több tízezer tonnás utasszállító ellen, a brit nagyhajók kapitányának pedig a korlátlan tengeralattjáró-háború értelmében parancsba volt adva, hogy így tegyenek).
A tengeralattjáró – amint meglátta, hogy a hatalmas hajó feléjük tart – azonnal megpróbált lemerülni, de erre nem maradt ideje; az 53 ezer tonnás, 20 csomó sebességgel száguldó Olympic pont középen ütközött neki a félig már lemerült U-103-nak, középső hajócsavarja gyakorlatilag miszlikbe metélte a tengeralattjáró külső héját. A súlyosan sérült német naszád menthetetlen volt, így a túlélők elárasztották az épen maradt ballaszttartályokat, és elhagyták a fedélzetet. Az Olympic a háború végi szokásnak megfelelően nem állt meg felszedni őket, a 35 túlélőt később az USS Davis amerikai romboló vette fel. Később derült ki, hogy a legázolt tengeralattjáró éppen megpróbálta megtorpedózni az Olympicot, de ez nem sikerült (műszaki hiba miatt nem lehetett elárasztani a torpedók indítására szolgáló vetőcsöveket).
A háború végével az Olympicot visszaalakították utasszállítóvá, és visszatért a transzatlanti személyszállításhoz. 1919-ben teljesen felújították a hajót, melynek keretében többek között az eredeti széntüzelésűről olajtüzelésűre alakították át. A felújítás során a munkások egy addig ismeretlen horpadást fedeztek fel a hajó oldalán a vízvonal alatt, amely valószínűleg egy, a hajónak ütközött, de fel nem robbant, és minden bizonnyal észre sem vett torpedótól származott. A sikertelen torpedótámadások egyébként – a korai torpedók rossz üzemkészsége miatt – az I. világháborúban nem voltak ritkák, de az, hogy egy ilyen incidenst észre sem vettek a megtámadott hajón, már akkor is szokatlan volt (emiatt egyébként néhányan kétségbe vonják, hogy torpedótól származhat a sérülés).
A Nantucket világítóhajó elsüllyesztése
Nagyobb balesete volt még az Olympicnak, amikor már szolgálata legvégén, 1934. május 15-én összeütközött a LV-117-es számú Nantucket-világítóhajóval (ezek a kicsi hajók úszó világítótornyként és rádióállomásként szolgáltak az amerikai partok közelében). A 16 csomóval haladó gőzös az óriási ködben nem vette észre a nála csaknem 100-szor kisebb, mindössze 600 tonnás világítóhajót, és lassítás nélkül beleütközött. Az Olympic függőleges orrtőkéje gyakorlatilag kettészelte a kishajót, amely azonnal elsüllyedt. A LV-117-en 7 halálos áldozatot követelt a baleset, az Olympicon viszont az utasok észre sem vették az ütközést, csak a gépek leállásából, a felszínen úszó gázolaj szagából és a törmelékekből sejtették, hogy valami baj van (az Olympic néhány apró horpadástól eltekintve nem sérült meg). A balesetért az Olympic kapitányát hibáztatták, a vizsgálatok szerint túl gyorsan ment a ködben. Az üzemeltető társaságnak ki kellett fizetnie a 117-est leváltó új hajó, az LV-112-es megépítését.
Apró érdekesség, hogy az LV-117 néhány hónappal korábban már részese volt egy hasonló incidensnek; akkor a szintén nem kicsi SS Washington amerikai gőzhajóval horzsolódott, de csak apró károk keletkeztek benne. Néhány héttel az Olympic-baleset előtt az egyik rádiós állítólag megjegyezte, hogy a hatalmas forgalom miatt csak idő kérdése, mikor fognak komolyan ütközni egy nagy hajóval.
Az Olympic későbbi évei
Mivel a háborút követően sokáig nem épültek igazán nagy és fényűző hajók, az Olympic a 20-as években is megőrizte népszerűségét, annak ellenére is, hogy a németektől elrekvirált új White Star-hajó, az RMS Majestic (eredetileg az Olympic nagy riválisa, az SS Bismarck) nagyobb és gyorsabb volt nála, és fényűzőbb volt a berendezése is. A háborús szolgálata nyomán a veterán hajó kiérdemelte az „Old Reliable” (Megbízható Öreg) becenevet, felújításának köszönhetően nem is maradt el túlzottan a 20-es évek elején elkészült (vagy a háború előtt elkezdett, és csak utána befejezett) nagyhajóktól. A Titanic testvérhajója transzatlanti utazások százait hajtotta végre, és utasok százezrei fordultak meg a fedélzetén (köztük a legnagyobb amerikai és brit filmsztárok). A hajónak az egyik nagy vonzereje volt, hogy mivel majdnem úgy nézett ki, mint a Titanic, a rajta utazók úgy érezhették, hogy a híres-hírhedt testvérhajó fedélzetén vannak.
A 20-as évek végére azonban már érezhetővé vált az elmaradás a modern hajókkal szemben. A vadonatúj német, francia, olasz és holland hajók elhomályosították az Olympic dicsfényét, ráadásul a ’29-es világválsággal az üzemeltető White Star Line (WSL) feje felett is összecsaptak a hullámok. Új hajóinak építése meghiúsult, a háború előtt épült régiek pedig ekkorra kezdtek komolyan elöregedni. Az új amerikai bevándorlási törvények miatt ráadásul az utasszám is megcsappant, az Olympic sok transzatlanti utat veszteséggel teljesített.
A sorozatos pénzügyi nehézségek miatt a White Star végül nem bírta tovább a versenyt, és 1934-ben beleolvadt korábbi nagy riválisába, a Cunardba. A másik nagy brit társaság szintén anyagi gondokkal küzdött, és csak úgy tudott állami támogatást szerezni új hajóira (köztük az ekkor pénzhiány miatt félkészen a sólyán rozsdásodó Queen Mary-re), ha átvette a WSL hajóit. A két társaság Cunard-White Star néven üzemelt tovább (a „White Star" név végül 1950-ben tűnt el, amikor a Cunard felvásárolta a néhai társaság részvényeit).
A fúzió után a vezetőség úgy döntött, hogy a régi, háború előtti hajókat kiselejtezi; ez a döntés az Olympicnak és néhai riválisának, az egykor szintén igen híres Mauretaniának a végét jelentette. Az Olympic 1935. május 5-én fejezte be utolsó menetrendszerinti útját (mindössze 150 utassal a fedélzeten); az öreg óceánjárót az év nyarára félreállították, hogy berendezéseit és szerelvényeit árverés útján értékesíthessék. 1935 októberében befűtötték utoljára a kazánjait, és a sokat megélt hajó útnak indult a vesztőhelyre, az északkelet-angliai Jarrow-ba, ahol felépítményét és a hajótest egy részét elbontották. A szinte a vízvonalig lebontott acéltestet 1936-ban átvontatták skóciai Inverkeithing hajóbontójába, ahol végül szétdarabolták. Az Olympic bontásával 1937-ben végeztek, ezzel gyakorlatilag véget ért az utolsó Titanic-testvérhajó története.
Nem tűnt el azonban teljesen a Föld színéről a hajó. Berendezési tárgyai egy részét beépítették a ma is üzemelő Celebrity Millennium kirándulóhajóba, amelynek az egyik éttermében a falak borítása az Olympic diófa paneljeiből készült, illetve az angliai Alnwick városában található White Swan Hotelnek is van az egykori óceánjáró berendezési tárgyaival berendezett szobája. Számos Olympic-ereklye pedig gyűjtőknél pihen.
| Kisebb balesetek az Olympicon |
Az írásban bemutatott nagyobb baleseteken kívül ismertek még más, kisebb incidensek a hajó életéből: 1921. december 12-én az Olympic a franciaországi Cherbourg partjainál járt, amikor a nagy hullámzásban több ablaka betört, és egy vészmentőcsónak megsérült. Ugyanebben a viharban sziklának is ütközött, és mikor a vízzáró ajtókat leengedték, az egyik ajtó odazárta az egyik harmadosztályú utas lábát. Az utas később belehalt a sérülésébe (a viharnak volt még egy utas-áldozata egyébként).
1924. március 22-én New York-ot elhagyva összeütközött a Fort St. George nevű gőzhajóval. Az Olympic kettétörte a kisebb hajó elülső árbocát, károkat okozott a mentőcsónakjaiban, a fedélzetben és a korlátokban 150 láb (kb. 50 méter) hosszan. Az Olympicnek ez volt a harmadik nagy ütközése, számos oldallemez és a tat is megsérült. 1925 februárjában egy nagy hullám 72 láb (22 méter) magasra csapott, és egy ablakot betört az Olympic hídján. 1926 februárjában, egy újabb viharban megrongálódott a korlát, az orr és két fedélzeti létra a csónakfedélzeten, valamint betört 4 ablak a hídon, egy óriási hullám pedig letépte a híd mellvédjét. A vihar erejére jellemző, hogy az Olympic 27 méter (9 emelet) magasan elhelyezkedő árbockosara színültig megtelt vízzel. A hajóban nem okozott ugyan károkat, de mindenesetre érdekes esemény volt, amikor 1929 novemberében az Olympic éppen az Új-Fundland partjainál járt (nem messze onnan, ahol a Titanic elsüllyedt), és a fedélzeten tartózkodók furcsa rázkódásra lettek figyelmesek. A jelenség kb. két percig tartott, károkat és személyi sérülést nem okozott. Később derült ki, hogy éppen egy 7,2-es erősségű, tengeralatti földcsuszamlás okozta földrengést éltek át az utasok a hajón. A földrengés keltette szökőárnak Kanada keleti partvidékén halálos áldozatai is voltak, és mintegy 10 000 embert tett hajléktalanná. |
