hirdetés
hirdetés

Városlakó

A Fővárosi Állatkert múltja és jelene

A városi közönség a természet szinte tökéletes illúzióját várja a mai állatkertektől, miközben az első ilyen parkok a vásári mutatványosokéihoz hasonló kínálattal is átütő sikert tudtak aratni.

hirdetés

A megszokott bioritmusukra nagyon kényes gorillákat nem keltették ugyan fel a Fővárosi Állat- és Növénykert éjszakai közönségének a kedvéért, az első Éjszakázoo rendezvényt így is nagy sikernek könyvelték el. A Magyar Állatkertek Szövetségének kezdeményezéséhez csatlakozó nyolc hazai állatparkot augusztus utolsó péntek éjjelén összesen 10 ezer látogató kereste fel, így a budapesti állatkert vezetői máris hagyományteremtésben gondolkodnak – osztotta meg a Gyártástrenddel a nagyra törő terveket Hanga Zoltán, a Budapesti Állat- és Növénykert sajtóreferense.

Állatkerti irányzatok

Az éjszakai szereplésnél nagyobb változásokat is megéltek mostanában a budapesti állatkert lakói. Tavaly óta például már nem csak a vízilovak részesülhetnek a szomszédos Széchenyi-fürdő vízének áldásaiból. Az újítás meglehetősen sokat váratott magára, hiszen a fürdő 1913-as átadása óta adódna, hogy a 75 fokosan feltörő vízből többet is átvezessenek az állatkertbe. Az összekötő csőrendszer azonban csak tavalyra épült ki. A téli próbaüzem jól vizsgázott: a hévíz az állatkert 26 épületének fűtésrendszerét látta el, mielőtt jelentősen lehűlve visszatért volna a szomszédos fürdőbe.

A fürdőbeli víznek további szerepet szánnak arra az esetre, ha az Állatkert egyszer valóban megkapja az időről időre (legutóbb alig pár hete) meglebegtetett tervek szerint költözésre ítélt Vidámpark 6 hektárnyi területét. – A szóban forgó területre egy biodóm épülne, ahol a látogatók valóban úgy érezhetik magukat, mint a természetben – mondja Persányi Miklós, az állatkert igazgatója.

A biodóm egyike a legmodernebb állatkertépítő irányzatoknak. Az első biocsarnokot 1982-ben, a hollandiai Arnhemben építették. Az efféle bemutatóterek megvalósításához a technika fejlődésére is szükség volt: a hatalmas légterű arnhemi csarnoknak például helytakarékosabb tetőszerkezetet tudtak tervezni, mert azt speciális (UV-áteresztő) fóliával tudták beborítani. Hasonlóan nevezetes a montreáli biodóm is: az eredetileg az 1976-os nyári olimpiára épített sportcsarnokban 1992-ben az amerikai kontinens 4 ökoszisztémáját bemutató állatkertet rendeztek be.

Az első modern állatkerteknek a XVIII. századi franciaországi állatseregletek, az úgynevezett menazsériák tekinthetők. Ezek egyik legrégebbi – ma is látogatható – képviselője az 1752-ben Schönbrunnban megnyitott, ami eredetileg az előkelőségek kíváncsiságának kielégítésére szolgált. Az első tudományos célú állatkert a kapuit 1828. április 27-én megnyitott Londoni Zoological Garden, vagyis a Londoni Állattani Kert volt, amit a „mezei” látogatók csak két évtizeddel később vehettek birtokukba. Magyarországon – a külföldi mintákon felbuzdulva – az 1840-es években merült fel az „állatparkosítás” ötlete.

A megvalósítás azonban csak a szabadságharc után kezdődhetett el. A Természettudományi Társulat prominensei, Kubinyi Ágoston, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Gerenday József, a Fővárosi Füvészkert igazgatója, valamint Xantus János világjáró természettudós bábáskodásával létrejött Állatkerti Bizottmány levélben kérvényezte a Városligetben kinézett terület átengedését a pesti Helytartótanácsnál. Az 1865-ben átadott területen, összesen 18 hektáron indulhatott az építkezés.

Számít a technológia

Az időközben mexikói konzullá kinevezett Xantus mindez idő alatt több mint százféle állatot gyűjtött össze. Hamburgon keresztül akarta azokat behajózni, ám az állatok az éppen kitört porosz-oszták háború miatt a német kikötővárosban pusztultak el. Máshonnan azért célba értek ajándék állatok, nem kis fejtörést okozva az amúgy is pénzszűkében lévő építtetőknek, akik előbb a Füvészkertben, majd a mai Széchenyi-fürdő helyén, vagonokban szállásolták el azokat.

Az anyagi gondok ellenére tíz épülettel 1866. augusztus 9-én megnyithatta kapuit a pesti állatkert. A belépőket meglehetősen borsos áron, egy krajcárért, vagyis egy liba áráért értékesítették. Már az első időkben is 600-féle állatot láthatott a közönség, csakhogy a szűkös anyagi keretek miatt olyan – a korabeli állatkertekben szokványos – kedvencek hiányoztak, mint az oroszlán, a tigris, az elefánt, a jegesmedve, vagy az orrszarvú. Az első zsiráfot Erzsébet királyné adományozta a fővárosnak, amikor a nyitás után két héttel odalátogatott. Mivel továbbra sem sikerült egyenesbe jönni, az egymást követő vezetők spórolás címén lezüllesztették a kertet, például mutatványosokat telepítettek be.

Az üzemeltetők 1907-re mégis csődbe mentek. Az addig csak a helyet biztosító Budapest – az azt világvárossá álmodó Bárczy István polgármester vezetésével – ekkor karolta fel az állatkert ügyét. A nagyszabású, 1909-ben kezdődő átépítést Lendl Adolf vezényelte le. Első dolga volt, hogy leválassza a vurstlit és a mai Vidámpark területére száműzze. A Fővárosi Közlöny 35 oldalas tanulmányt közölt Lendl tollából, amelyben összegezte a modern külföldi állatkertekben látottakat, amiket nagyrészt át is vett – derül ki Szidnainé Csete Ágnesnek az állatkert fennállásának 125. évfordulójára megjelent monográfiájából. A múlt század eleji megoldások némelyike mára sem ment ki a divatból.

Lendlre nagy hatással volt a német Karl Hagenbeck, aki Hamburgban elsőként épített az állatokat a közönségtől feltűnés nélkül elválasztó száraz árkot, illetve területnövelő műsziklákat is. A régi állatkertektől eltérően Hagenbeck füves-fás, bokros-sziklás, hegyes-dombos, patakokkal tarkított szabad területeken, ketrecek és rácsok nélkül mutatta be az állatokat. A pumánál kisebb macskáknak azonban továbbra is csak 4 négyzetméteres ketrecek jutottak – meséli Persányi –, mozgásterüket a munkálatokra felkért ifjú építészreménység, Kós Károly és társa Zrumeczky Dezső által megálmodott épületek sem növelték.

Az általuk tervezett madárház nem volt más, mint egy kalotaszegi stílusban épült református templom. Az átépítésnél ugyanis fontos törekvés volt, hogy „a külföldi állatok házai az állatok származó hazájának jellegzetes stílusában” épüljenek – olvasható a Magyar Építőművészet című szaklap korabeli számában. Ez a koncepció vezérelte például az állatkert egyik legjellegzetesebb épülete, a Neuschloss Kornél által keletiesre tervezett elefántház megépítését.

Így viszont gyakran feláldozták a funkcionalitást a külcsín kedvéért. „Külföldi útjaimon azt tapasztaltam, hogy leginkább földrajzi terület szerint csoportosítva mutatják be az állatkertek állataikat, nálunk a bemutatásnál mégis úgy vélem, jobbnak ígérkezik a nép tanítása érdekében a rendszertani sorrend alkalmazása” – magyarázta a kialakítás jellegzetességeit Lendl, akinek a koncepciójához hozzá tartozott az első akváriumok, illetve a pálmaház telepítése, valamint a park arborétum jellegének megőrzése is.

Az igazi aranykor

A második megnyitóra éppen 100 éve, 1912-ben került sor, de kiélvezni – az első világháború miatt – ezt a parkot is csak rövid ideig lehetett. Noha az elhullott lovak elég húsról gondoskodtak, az állatkert dolgozói maguk vetették a kukoricát és a zöldséget. A tengervíz sóját semmivel nem tudták pótolni, csupán egyetlen fóka húzta egy ideig – csukamájolajba mártogatott édesvízi hallal. Az állatok számára Nádler Herbert igazgatói kinevezése hozta el a következő aranykort.

Egyik első rendelkezésével például megtiltotta a szarvasok agancsának – a korabeli állatkertekben a tehenek és a borjak védelmében szükségesnek gondolt – lefűrészelését, mert „a jellegzetes fejdíszétől erőszakosan megfosztott szarvasbika az esztendőnek abban a szakaszában, amelyben a szabadon élő fajtársai pompás aganccsal ékeskednek, szánalmas jelenség, s így a kert nem egyéb, mint lakóinak siralomháza”. Ehelyett Nádler a karámokban leválasztott egy kis nyíláson keresztül megközelíthető részt, ahova a borjú és a tehén menekülhetett, a bika viszont nagy teste és agancsa miatt nem fért be.

A második világháború messze felülmúlta az első pusztításait, a 2500 állatból 14 menekült meg. A harmadik megnyitásra mégis viszonylag hamar, 1945. május 1-jén sor került. 1956-tól 1968-ig Anghi Csaba volt az igazgató, aki úgy gondolta, az állatkert kinőtte a Városligetet, és azt a Hűvösvölgybe kellene áttelepíteni. Ez végül nem jött össze, így (már Anghi után) kapun belül folytatódott a bővülés: ennek eredménye a Lendl-féle rendszertani sorrendhez mindenáron ragaszkodás jegyében a park kellős közepére állított ormótlan és tájidegen nagymajom ház.

A diszkókorszak az állatkertek életébe is jelentős változást hozott. A mintegy 40 éve épült első éjszakai házban az éjszakai állatok viselkedését lehetett megfigyelni az 1970-es évektől. A bemutatott állatfajok számának leginkább csak a pénz szabott határt, hiszen a déli sarki pingvineknek is biztosítani tudták az állandóan alacsony hőmérsékletet. Az úgynevezett fürdőszoba-korszakban a legtöbb kifutó padlójára könnyen tisztítható csempét raktak. Ez a szemlélet manapság nem kívánatos – hívta fel a figyelmet idén a Washington Post napilap.

Az állatkertek ugyanis nem tudnák tartani a lépést – a vadon élő állatokat az emberekhez közel hozó – tévécsatornákkal. A modern természetfilmek után ugyanis meglehetősen kiábrándító lenne, ha a látogatók kőrengetegben ásítozó oroszlánokat látnának az állatkertben – éledt újjá az évszázados Hagenbeck-módszer. – Az ingerszegény, szűk környezetben élő állatok passzívak, nem mozognak, szemük fénye megtörik, sőt, a testük is felsebesedhet – erősíti meg Persányi. A kiszolgáltatottság érzetét csökkentő testközeli, úgynevezett immerziós bemutatás ráadásul a vandál látogatók által elkövetett állatkínzások számát is csökkenti.

Az ezredforduló környékén végzett átalakítások elsősorban a környezetgazdagítást célozták. A régi Kós-épületeknél több ketrecet egybenyitottak, hogy így növeljék a tereket, akár a bemutatott fajok számának a rovására is. Vannak apróbb trükkök is. A gondozók – árul el műhelytitkot a már idézett Hanga – mindig máshol kenik be a gorillák fáját mézzel, hogy elfoglaltságot jelentsen nekik megkeresni a csemegét. A kaffer szarvasvarjúnak pedig kartondobozba csomagolják az ételt, hogy órákig „eljátsszon” vele, mire hozzájut.

A környezetgazdagításnak része az úgynevezett vezényszó tréning, vagyis az állatok betanítása egy-két mozdulatra. Az elefánt és a fóka esetében ez közönségcsalogató elem, ám a mindennapok során is kapóra jön. Ha például az elefántnak fáj a foga, ahelyett, hogy el kellene altatni, a gondozó útmutatásai alapján kinyitja a száját, és hagyja, hogy az orvos megvizsgálja. A füle tövének a rendszeres vakargatása szintén felkészítés, arról a helyről szoktak ugyanis vért venni tőle, ami így már nem éri váratlanul.

A tél érdekes módon még a tapasztalatlan állatok idegeit sem viseli meg. Az afrikai antilop például egyszerűen dúsabb szőrt növeszt, holott a saját környezetében sohasem találkozna a téli hideggel. A bezártságot úgy oldják, hogy napsütéses időben akár nagy hóban is kiengedik a kifutóba az állatokat. A módszereket visszaigazolja, hogy például a Közép-Afrikában őshonos aranyhasú mangábé a világ állatkertjei közül a budapestiben szaporodik a legszívesebben.

Geri Ádám
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[118044] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés