hirdetés
hirdetés

CES 2020

Új MI-keretrendszer

Az LG Electronics elnöke és technológiai igazgatója, Dr. I.P. Park a 2020-as CES kiállításon bemutatta a mesterséges intelligencia fejlesztések jövőjét támogató, az “MI-élmények szintjei: mesterséges intelligencia és az emberi élmények jövője” című keretrendszert.

hirdetés

A jövőbe mutató terv világos jövőképet ad az MI-fejlesztéseknek, végső célja egy átfogó rendszer létrehozása, amelyben a szorosan együttműködő termékek és szolgáltatások használatával bárhol otthon érezhetjük magunkat. A Las Vegas-i Mandalay Bay Kongresszusi Központban tartott előadásában Dr. Park kifejtette, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos új ötletek és elképzelések kialakítása közben szükség van egy az egész iparágban használható, strukturált keretrendszer létrehozására és megosztására, amely komoly, releváns hatással lehet a felhasználók életére.

Dr. Park a színpadra szólította Jean-François Gagnét, az Element AI társalapítóját és vezérigazgatóját. A montreali központú vállalat reputációját az MI-technológiák hatékony megvalósítására építette. A két vezető bemutatta, hogyan dolgozták ki a keretrendszert, valamint az iparági szereplők felelősségét abban, hogy a jövő technológiai megoldásai hogyan és mennyire alakítják át világunkat. Ismertették az MI-élmények (AI Experience, AIX) négy szintjét — hatékonyság, személyre szabás, érvelés és felfedezés —, amelyek a műszaki lehetőségek és alkalmazásuk terén várható jelentős ugráshoz illeszkednek.

Az LG Electronics elnöke és technológiai igazgatója, Dr. I.P. Park
Az LG Electronics elnöke és technológiai igazgatója, Dr. I.P. Park

Hatékonyság, személyre szabás, érvelés és felfedezés

Az első szint, a hatékonyság az, ahol az egyes eszköz- és rendszerfunkciókat egyszerű parancsokkal automatizálhatjuk. Ez már ma is lehetséges a legtöbb, a piacon elérhető hangfelismerő és MI-kompatibilis termék segítségével. Ezen a szinten a mesterséges intelligencia automatikusan az előzetesen beállított szenzoros bemeneti paraméterekhez igazítja a teljesítményt, így maximálisan hatékonnyá teszi az együttműködést felhasználójával. Dr. Park szerint az első szintű mesterséges intelligenciára jó példa az LG ThinQ légkondicionáló, amely okos érzékelőjével felismeri a felhasználók jelenlétét a szobában, és eszerint módosítja a hőmérsékletet és a légáramot.

A következő szinten (személyre szabás) az MI a minták felismerésére és megtanulására koncentrál, hogy optimalizálja és személyre szabja az eszköz funkcionalitását — mondta el Gagné. A második szintű mesterséges intelligenciával felszerelt eszközök és szolgáltatások rengeteg adatot gyűjtenek a környezettel és a felhasználókkal folytatott interakciókból, felismerik a visszatérő mintákat, és ezekre építve hatékonyabban hajtják végre feladataikat, illetve egyszerűbbé teszik a felhasználói élményt. Dr. Park példaként említette, hogy az LG következő generációs R9 robotporszívója képes lesz tanulni a hibáiból (pl. ha elakad egy résben vagy sarokban), mivel rögzíti a térbeli mintákat.

LG R9 robotporszívója
LG R9 robotporszívója

Az érvelés, a harmadik szint olyan mesterséges intelligenciát képzel el, amely az ok-okozati összefüggésekből tanul egy különféle eszközökből és szolgáltatásokból álló komplex rendszer kollektív intelligenciájával. Egyes minták és viselkedések okainak felismerésével ezen a szinten az MI hatékonyabban jelezheti előre a felhasználó számára pozitív kimeneteleket, és azok felé terelheti használati szokásait. „Itt építhetünk széles portfoliónk sokszínűségére, hiszen számos intelligens kapcsolódási pontra lesz szükségünk, ahol a rendszer interakcióba léphet a felhasználóval, információt gyűjtve a ’miértek’ megértéséhez és az ok-okozati összefüggések felismeréséhez” — hangsúlyozta Dr. Park.

Dr. Park befejezésként elmondta, hogy bár egyelőre a távoli jövő zenéje, a mesterséges intelligencia negyedik szintje, a Felfedezés “az LG MI-fejlesztéseinek célállomása”. Egy Kísérleti Tanulás elnevezésű tudományos módszer segítségével a mesterséges intelligenciához kapcsolt rendszerek képesek lesznek új funkciókat kifejleszteni maguknak. Hipotézisek felállítása és tesztelése alapján új következtetéseket vonhatnak le, ezáltal tanulhatnak és fejlődhetnek, további értéket kínálva a felhasználók mindennapi életéhez.

„Az MI úttörőiként felelősek vagyunk azért, hogy az MI-kutatás és -fejlesztés során figyelembe vegyük a felhasználói élményt” — tette hozzá Jean-François Gagné, az Element AI vezérigazgatója. „Az LG-vel közösen reméljük, hogy munkánk segít megalapozni azokat a sztenderdeket és alapelveket, amelyek alapján az MI-fejlesztők humán-centrikus megközelítést alkalmaznak majd a jövő építése során.”

Az MI-szintek bejelentését a szakterület számos vezető szereplője üdvözölte, köztük a legkülönfélébb iparágak és a tudományos szféra képviselői. „A mi felelősségünk, hogy az MI-fejlesztéseket olyan irányba tereljük, ahol a jövő technológiái az egyén és az egész társadalom számára is hasznosak lesznek” —mondta Yoshua Bengio, a Montreali Egyetem, a McGill Egyetem, a Polytechnique Montréal és a HEC Montréal együttműködésében létrehozott Mila kutatóintézet Turing-díjas alapítója és tudományos igazgatója.

(forrás: LG Electronics/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés