hirdetés
hirdetés

Robotika

Humanoid robotok bukkanhatnak fel az ügyfélszolgálatokon

A Netlife Robotics a SoftBank Robotics Pepper nevű robotjához fejleszt saját know-how-t, hogy ezzel kényelmesebbé tegye az ügyfél-élmény alapjait nemzetközi és hazai ügyfélszolgálatokon is.

hirdetés

Sajtóbemutatón mutatták be a BME Technológiai Központban szeptember 6-án a legkorszerűbb mesterséges intelligenciával és hangfelismerő technológiával rendelkező Peppert, amelyet a világon már sok helyen, elsősorban szállodákban, repülőtereken, üzletekben foglalkoztatják, és amelyet most a Netlife Kft. a tervek szerint ügyfélszolgálatokon értékesít majd.
A robotot eredetileg az Aldebaran, majd a SoftBank Robotics cégek fejlesztették azzal a céllal, hogy hidat teremtsen az emberek és szolgáltatások között, kellemessebbé tegye a mindennapi ügyek intézését, például hotelfoglalást, repülőjegy-átütemezést, közigazgatási adminisztrációt, vagy egy bankkártya-elvesztés bejelentését.

Ennek megfelelően Peppernek számos verziója létezik már: műszaki, számítástechnikai boltban szakértő, utazási irodában repülőjegy-foglaló, szállodai portás, akinél be és ki lehet csekkolni, illetve tud taxit hívni és helyeket ajánlani, reptéri információs, valamit okosotthon-vezérlő, aki a teljes lakást vezérelni tudja.

Pepper robot
Pepper robot

A Netlife Kft., amelynek három üztletága közül az egyik robotikai fejlesztéssel foglalkozik, azt tervezi, hogy a Pepper a bankok, közművek, közszolgálati ügyfélpontok személyes ügyintézést igénylő részén könnyíti majd meg az ügyfelek dolgát. Olyan feladatok megoldására lesz hasznosítható, amikor gyakran ismétlődő, viszonylag jól meghatározható tevékenységet kell elvégeznie. Funkcionálisan alkalmas lesz pl. online kérdőív kitöltésére, aktuális információk közlésére, jegykiadó automaták elvén sorszám kiosztására, időpont foglalásra stb. A vállalat célja, hogy a robot az ügyfelekkel úgy kommunikáljon, ahogy az a legtermészetesebb az ember számára.

A Netlife Robotics megoldása először az általános ügyfélszolgálati funkciók dialógusának kialakítására fókuszál, majd az iparágtól függően a specifikus folyamatok is sorra kerülnek. Tanos Áron, a Netlife robotikai üzletágának fejlesztője szerint pár hónap múlva  már elérhető lesz a magyar nyelvfelismerés. Pepper jelenleg 12 nyelven beszél, amelyek között nincs még ott a magyar nyelv. A Netlife Robotics párhuzamosan dolgozik a magyar és az angol és nyelvű ügyfélszolgálati verzión, mivel az új ügyfélszolgálati megoldást nemzetközi színekben szeretnék elsősorban használni, de a magyar piac is nagyon fontos számukra.

Internet és áram kell

Bartha Levente, a Netlife ügyvezetője és Pepper
Bartha Levente, a Netlife ügyvezetője és Pepper
A robot működésének egyik technikai feltétele az internet-kapcsolat – amely lehet WIFI, vagy vezetékes hálózat. A robot ezen keresztül csatlakozik ahhoz a felhőszolgáltatáshoz, amely feldolgozza, majd értelmezi a beszédet. A robot szövegértése bármilyen nyelven elsősorban a beszéd sebességétől és a háttérzaj szintjétől függ, nem attól például, milyen kiejtése van az illetőnek.  A sajtóbemutatón  nem volt teljesen gördülékeny a szövegértés és az arra adott reakció, de a fejlesztők dolgoznak az ilyen típusú hibák kiküszöbölésén.

Tanos Áron a sajóbemutatón elmondta, a Pepper nyílt arhitektúrával rendelkezik, nagyon rugalmasan alakítható, ezért is választották ezt a humanoid robot hardvert a feladatra.

A beszédfelismerése úgy működik, hogy a beszéd feldolgozása során, ha megtalálja az adott szót az adatbázisban, a találat mellé egy százalékos valószínűséget is ad, illetve a mondatok kontextusát értelmezve javaslatot tesz a beszélő szándékára. A rendszer úgy van beállítva, hogy megfelelő valószínűségi szint felett fogadja el értelmezett kifejezésnek, majd ezek alapján eldöntve válaszol a beszélgető partnerének.

A másik fontos technikai feltétel a hálózati áramforrás. A robot elég nagy akkumulátorral rendelkezik (30 amper-óra), így egy adott töltéssel akár 20 órát tud folyamatosan üzemelni. A tervek szerint az ügyfélszolgálatokon zárt térben egy adott fix helyen lesz alkalmazva folyamatos elektromos hálózati kapcsolattal.  A robot különlegessége, hogy a beépített infravörös, ultrahangos, és lézeres érzékelők segítségével egy zárt területet be tud járni hasonlóan a porszívó / fűnyíró robotokhoz, azaz fel van készítve, hogy ne ütközzön neki senkinek. Nagy tömegben, zsúfolt helyen megfontoltan közlekedik, gyakran megáll, tehát óvatosan kezeli a gyorsan változó tereptárgyakat.

Pepper a nyílt ügyfélszolgálati térben a megfelelő személyi adatvédelemmel lesz ellátva, pl. felhasználónév-jelszó párosítással a robot mellkasán lévő tableten, vagy biometrikus beazonosítással, pl. arcfelismeréssel, de a technológia fejlődésével egyre bővebb lesz az eszköztár az azonosításra és védelemre. (pl. mágneskártya, ujjlenyomat vagy retina olvasás).

GyártásTrend
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[227856] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés