hirdetés
hirdetés

Pályázat

Ezek az alkotások díszítik majd az ipari falakat

A belga DZIA duó és a TRON művésznéven alkotó Michal Škapa munkái lesznek láthatók a kiválasztott a CTParkok falain a következő hónapokban. 

hirdetés

Kihirdették az idén első ízben megrendezett CTP Art Wall nemzetközi művészeti pályázatának győzteseit a prágai Manes Galériában. Az egyebek mellett a CTP és a CBRE által delegált szakértőkből álló zsűri döntése alapján a belga DZIA duó és a TRON művésznéven alkotó Michal Škapa munkái nyerték meg a pályázatot, a CTParkok falain a következő hónapokban az ő munkáik szerepelnek majd. A CTP mindkét győztest 100 ezer cseh korona pénzdíjban részesítette.

A nemzetközi CTP Art Wall pályázatra közel 40 művész, illusztrátor és grafikus tervező jelentkezett Európa különböző országaiból. Az első körben 17 alkotást választottak ki. Ezeket a gálaest során a Manes Galéria többfunkciós csarnokában tekinthette meg a közönség. A döntőbe 11 képet válogattak be. A szakértő zsűri, amelynek többek között Remon Vos, a CTP vezérigazgatója és Ondřej Dufek, az ismert illusztrátor és építész is tagja volt, egy abszolút győztest hirdetett a díjátadón.

Az abszolút nyertes TRON alkotása
Az abszolút nyertes TRON alkotása

Az első helyezett TRON a pénzdíj mellett támogatást is kap a CTP-től a különböző színű koncentrikus köröket ábrázoló alkotása megvalósításához. A kép a CTPark Prague Airport falát díszíti majd.

A második helyezett a belga DZIA művészpáros lett, akiknek Fauna és Flóra által ihletett munkáját a humpoleci CTParkban valósítják meg.

A belga DZIA páros alkotása
A belga DZIA páros alkotása

A projekt fő célja, hogy magasabb szintre emelje a nyilvános terek esztétikai értékét, és egyben „megszépítse” az ipari és logisztikai csarnokokat Csehországban, később pedig a CTP-nek otthont adó többi kelet-közép-európai országban is. Az első pályázat győztesei a CTP két ipari épületének egy-egy falán valósíthatják meg elképzelésüket: a D1-es autópálya melletti CTPark Humpolecben és a CTPark Prague Airport egyik épületén.

A CTP összesen több mint 6500 négyzetméternyi falfelületet bocsát a művészek rendelkezésére. A CTP Art Wall projekt közreműködő partnere a CBRE Art of Space művészeti projektje, amely csehországi ipari övezeteket és raktárépületeket céloz meg. Ez a kezdeményezés a tájékoztatást, az oktatást, valamint a szakemberek, a hatóságok és a közvélemény közötti tudásmegosztást kívánja ösztönözni. A CTP Art Wall művészeti pályázat szervezője a DRAWetc vizuális stúdió.

(forrás: CTP/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés