hirdetés
hirdetés

Városlakó

A hegyi szellemváros

Egykor a Kaukázus leggazdagabb települése volt, ma szellemváros. Lakóit lemészárolták, épületeit lebontották. 1993-óta itt már csak disznók, tehenek és orvlövészek élnek.

hirdetés

Bár a mai Azerbajdzsánhoz tartozó Agdamot (2010-től már Akna) a XVIII. század elején alapították azeri pásztorok, a terület kisebb-nagyobb megszakításokkal a bronzkor óta lakott volt. A Karabah-hegység keleti oldalán elnyúló falu képe nagyon sokáig összetákolt házacskák láncolatából állt, ami csak a jó minőségű földek miatt idetelepülő szőlőművesek építkezései során nyert évről-évre tetszetősebb külsőt. Az orosz-perzsa háborúk miatt a környékre menekült Panahali kán urbanisztikai rendelkezései miatt 1722-től csak fehér kövekből építhettek lakóépületeket az itt lakók. A település neve, az Agdam szó is innen származik: „napfény hatására ragyogó fehér ház.”

A fehér város gazdagsága

Az 1828-ban városi rangot nyert település első művészettörténetileg is jelentős épülete az Ibrahim Khalil kán megrendelésére 1768-ban elkezdett Jukhari Govhar aga mecsetje volt, amelyet az orosz-török háborúk miatt csak 1868-1870 között épülhetett fel Karbalaji Sefikhan (Kərbəlayı Səfixan Sultanhüseyn oglu Qarabaği) tervei alapján. (Érdekes, hogy a városnak mind a két mecsetjének ugyanaz volt a neve, a helyiek éppen ezért csak úgy különböztették meg őket, hogy Felső-, vagy Alsó-mecset. Jelen esetben most a Felső-mecsetről van szó.)

Az 1828-ban városi rangot nyert település első művészettörténetileg is jelentős épülete az Ibrahim Khalil kán megrendelésére 1768-ban elkezdett Jukhari Govhar aga mecsetje volt (Forrás: Jelentések Grúziából blogspot)
Az 1828-ban városi rangot nyert település első művészettörténetileg is jelentős épülete az Ibrahim Khalil kán megrendelésére 1768-ban elkezdett Jukhari Govhar aga mecsetje volt (Forrás: Jelentések Grúziából blogspot.com)

Az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően a város lakossága 1912-ban már 629 fő azeri volt, akiket Moszkva egyszerűen csak tatároknak hívott. A szovjet megszállás alatt a település arculata jelentősen megváltozott az idetelepített lakótelepeknek és gyáraknak köszönhetően. Ekkor nyitotta meg kapuit az államilag irányított és ellenőrzött Aghdam Brandy névre keresztelt szőlő- és borfeldolgozó üzem, két konzervgyár, egy műselyemgyár, illetve egy gépgyártással foglalkozó ipari egység is. A tervszerűen betelepített (zömmel orosz) szakképzett munkaerőnek köszönhetően a Bakutól nyugatra 365 kilométernyire fellelhető helyiség lakossága 1989-ben már közel 50 ezer fő volt.

A szovjet megszállás alatt a település arculata jelentősen megváltozott
A szovjet megszállás alatt Agdam arculata jelentősen megváltozott
Ez a lassú, de rendületlen gazdasági fejlődés lett lényegében Agdam veszte. A Kaukázus egyik leggazdagabb településének, illetve a Karabahnak nevezett régió lakossága 70-100 év alatt szinte teljesen kicserélődött. Az azeri őslakosok helyére örmények kerültek – kivétel Agdam városa –, akik etnikai és statisztikai értelemben is már 95 százalékban képviselték a vidék népességét. Politikai önállóságukat jól szemléltetette, hogy 1923. július 7-én már megalapították a Hegyi-Karabah Autonóm Területet, amely csak a Kreml nyomása miatt nem csatoltak a szintén a Szovjetunió tagállamainak sorát gyarapító Örményországhoz. A kommunista-szocialista birodalom széthullásával azonban ez a mesterségesen visszafojtott etnikai gyűlölet 1988-ban már emberéleteket követelő zavargásokba torkollott, amely 1991-től datálva három évig tartó háborúhoz vezetett.

Agdam városát 1993. június elsején támadta meg először a karabahi örmény fegyveres erők (NKR) egyik egysége, amit Július 5-től 23-ig tartó intenzív tüzérségi tűzzel is megtámogatottak. A hevesen védekező azeri katonákat és civileket kíméletlenül lemészárolták az örmények. Bár a harcok alatt a többször gazdát cserélő város kijavítható károkat szenvedett, az NKR az ostrom után tudatosan elzavarta a város maradék lakosságát, hogy az egykor „Karabah kertjének” is nevezett települést teljesen kifoszthassa, majd felgyújthassa.

Tudatosan elzavarták a lakosságot
Tudatosan elzavarták a lakosságot
Orosz hírszerzési források alapján az örmények parancsba adták azt is, hogy az összes épületet térdmagasságig le kell bontani, hogy még véletlenül se költözhessenek vissza az azeri családok egykori lakóhelyükre. Ennek a pusztításnak köszönhetően teljesen elpusztult az 1800-as évek végén emelt díszes, műemléki védettségű teaház, a Kenyérmúzeum, illetve a város egyik szimbólumának tartott szovjet bányász szobor-szökőkút is. Ankara nyomására azonban ideiglenesen megmenekült a fent már említett Jukhari Govhar aga (Felső-) mecset. Persze a „török védettség ellenére” a muszlim imahely nemcsak a háborús sérülései miatt számít romhalmaznak, hanem azért is, mert a katolikus örmények szándékosan itt makkoltatják a muszlimok által tisztátlannak tartott disznóikat.

A Kaukázus egyik legszebb három hajós templomában így amit nem a repesz, az akna, a löveg vagy a gépkarabélyból származó belövés semmisített meg, azt a malacok tették tönkre. Jól példázza ezt, hogy a 190 x 185 méteres négyzet alapú minaret beltéri kék színű mázas tégláin, illetve a hat darab faragott kőoszlopán állatharapás-nyomok és ürülékfoltok láthatók.

A szebb napokat látott település a mai napig egy kietlen szellem- és romváros
A szebb napokat látott település a mai napig egy kietlen szellem- és romváros

Bár a város csak 26 kilométernyire fekszik az el nem ismert Hegyi-Karabah Köztársaság fővárosától, Sztyepanakerttől, a terület 1993-óta katonai zóna. Mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése szerint a területet csak az azeri erők ellenőrizhetnék – ám a valóságban ezt az örmény NKR gyakorolja –, így a szebb napokat látott település a mai napig egy kietlen szellem- és romváros.

Tetézi a problémát, hogy a két ország csak ideiglenes fegyverszünetet kötött, így a puffer zóna – a várossal a közepén – egy aknamezőkkel, szögesdrótakadályokkal tagolt kőbánya, ahol a romokat és a robbanószereket már rég benőtte a bogáncs és a szeder. (A település egyes részein felállított sátrakban 2010-ben körülbelül mintegy 360 fő gyűjtögető, fémhulladék-vadász, hajléktalan és irreguláris katona élt.)

Az Azerbajdzsán Hirosimájának is nevezett városba a fent említett okok miatt tilos az utazóknak belépniük. A területre azonban nemcsak a taposóakna és a rendszeres orvlövész-akciók miatt nem lehet, nem érdemes a lábunkat betenni, hanem azért is, mert a modern örmény nemzettudatnak meghatározó eleme az 1915-1917 között ellenük elkövetett török (muszlim) népirtás, amelynek mai napig aktuális politikai lebegtetésébe nehezen illeszthető lenne bele az agdami örmény atrocitások sora. Vannak dolgok, amikről jobb, ha nem tud a külvilág.

Jamrik Levente
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[109761] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés