hirdetés
hirdetés

Falanszter

Ma is szigorúan titkos Ceausescu alvilága

Több mint 20 kilométer hosszú a Bukarest alatti bunkervilág. Építését 1784-ben kezdték el és valószínűleg 1989-ben fejezték be.

hirdetés

A román történelemírást nem igazán lehet objektívnek, hitelesnek és tényszerűnek nevezni. Amikor eszembe jutott, hogy Bukarest földalatti bugyrairól, bunkereiről és katakombáiról írok a december 1-én aktuális nemzeti ünnepük alkalmából-, akkor a témát feszegető „komoly szaktekintélyek által írt értekezések” között szinte csak olyan írásokat találtam az objektumok keletkezéséről, amelyeket vagy a „muntén származású Éva és az oltén gyökerekkel rendelkező Ádám építő kedvének köszönhető”; vagy a dákok urbanizációs törekvéseinek; illetve a rettegett Drakula grófnak! Persze ezekből az irományokból semmi sem igaz-, még akkor sem, ha ezek a cikkek kedvelt és olvasott szak- és napilapokban (Adevărul, Historia, Impact News, Libertatea, Magazin Cultural Stiintific stb.) jelentek meg.

Fikciók: dákok és Drakula

Ugyanis igencsak valószínű, hogy a Bibliából ismert első (mitikus) emberpár nem lehetett román származású, ha a korábban vlachoknak, majd oláhoknak nevezett népcsoport ekkor még nem alakult ki a Balkán-félszigeten a szintén agyaglábakon álló dák-római kontinuitás elmélet figyelembevételével sem. Az első pár méter hosszú alagutakat sem kaparhatta ki 75 millió évvel ezelőtt élt, a franciák által csak „cigánydinónak” (Atsinganosaurus velauciensis) nevezett titanoszauruszok sem, ahogyan nem áshattak több száz méter hosszú földalatti alagutakat falvaik közé a dák törzsek sem, hiába is éltek félig földbe vájt házakban, s hiába állítja ezt világszerte nagy bőszen George Cornilă történész-újságíró. Drakula gróf - ahogy a világon tudják -, ráadásul fiktív személy volt: Bram Stoker író fejéből pattant ki 1897-ben. A vérszívó gróf mintájául szolgáló Karóbahúzó III. Vlad (1431-1476) havasalföldi fejedelem pedig leginkább Tergovistyében, a Poienari-hegycsúcson és Sznagovban építkezett, bár tény, hogy Bukarestbe ő telepítette át 1458-ban az I. Mircea fejedelem 1386-1418 között felépített erődjébe a fejedelmi udvart. A brassói kőművesek és a székely ácsok által 1460-ra fából átépített „fellegvárban” ráadásul csak pincéket és tömlöcöket alakítottak ki, alagutakat és titkos folyosókat nem.

A bukaresti Creulescu-palota és az alatta kialakított titkos alagút (Fotó: Reptilianul.blogspot.com)
A bukaresti Creulescu-palota és az alatta kialakított titkos alagút (Fotó: Reptilianul.blogspot.com)

Kezdet: bojárok és betyárok

Ha nem számítjuk a bukaresti monostorok és templomok borospincéit és altemplomait, akkor a román főváros első földalatti járatait a fanarióta uralom (1711-1821) idején létesítették Konstantinápoly (ma Isztambul) Fanar negyedének gazdag görög kereskedői, akik vagy a szultántól kapták meg ajándékba Havasalföld trónját, vagy mint például Ioan Gheorghe Caradja (1754-1844) fejedelem 8000 zsák aranyért egyszerűen megvásárolta. Az ideig-óráig regnáló vazallusoknak létkérdés volt, hogy még a selyemzsinór átvétele előtt biztonságosan és feltűnésmentesen menekülhessenek el Bukarestből.

Az egyik legtekintélyesebb méretű titkos alagutat 1784-ben adták át, amely a Dimbovita folyó melletti Chianja kolostort kötötte össze a Belvedere néven is ismert Golescu-palotával és a tőle délre fellelhető Cotroceni-palotával. Ezt a 10,01 kilométer hosszú, többször megtört irányú járatot használta állítólag csapatai mozgatásához Tudor Vladimirescu is az 1821-es havasalföldi felkelés idején, illetve a közeli (ma Giulesti Stadion alatti) járatba leereszkedve jártak be fosztogatni a városba 1826-1829 között Grozea és Tunsu betyárok is. A parasztoknak beöltözött zsiványok elsősorban a fejedelmi kancellária írnokának, Manolache vagyonára fájt a foguk. Sikerrel. Bátorsága okán Tunsut „Fra Diavolo” néven is emlegette a legatyásodott nép, ez azonban nem mentette meg őket, hogy a bojárok zsandárjai ne végezzék ki őket. (A Fra Diavolo, azaz az „Ördög Testvére” kifejezést Michelle Pezza nevéhez is szokták kötni, aki nápolyi gerillavezérként a francia megszállás ellen harcolt 1798-1806 között. Életéről Alexandre Dumas is írt egy regényt Szent Hermina lovagja címmel.)

Dan Falcan, a bukaresti városi múzeum történelmi részlegének vezetője az Evenimentul Zilei lapnak az állította, hogy „a Pandúrok útja alatt is számtalan alagút létezett, ezek 3 méter széles és 2 méter magas építmények, amelyeket ma már a helyi lakosság pinceként használ.” (Az olasz mesterek által készített járatok közel 80 százaléka elpusztult az 1940-es és az 1977-es földrengések idején, illetve Bukarest 1944-es bombázásakor. A megmaradt 20 százaléknyi alagútrendszert egyébként a mai napig nem tárták fel.)

Bár méreteit tekintve nem volt ilyen nagy, de szintén jelentős járatnak lehetett nevezni azt a Panait I. Panait régész vezetésével 1971-ben felfedezett alagutat, amelyet még IV. Grigore Ghica (1782-1828) fejedelem 1822-ben építtetett klasszicista stílusú Ghica Tei-palotája és a légvonalban tőle egy kilométerre észak-keletre fellelhető Plumbuia-kolostor pincéje között. Ebben a szárnyban 1848-ig olyan tikos társaságok működtek, mint a „Testvériség” vagy az „Éter”, amelyek -a híradások szerint- nemzeti érzelmű szabadkőműves páholyok voltak. Hasonló kialakítású járatot terveztetett 1902-1906 között Petre Antonescu építésszel a Cismigiu park északi oldala és palotája közé Elena Crețulescu is, amelyet 1944-ben arra használtak fel a román kormányfők, hogy a német megszállás napján a városból elmenekülhessenek. (Az épület 1928-tól miniszterelnöki hivatalként működött.)

Bukarest erődrendszere (Fotó: Historia.ro, Reptilianul.blogspot.com)
Bukarest erődrendszere (Fotó: Historia.ro, Reptilianul.blogspot.com)

Erődök: sok hűhó semmiért

A román kormány meghívására Bukarest első, a kor harcászati követelményeinek is megfelelő bunker- és erődrendszerét 1884-1895 között építtették fel Henri Alexis Brialmont belga tábornok és Maximilian Schuman porosz őrnagy tervei alapján. (A magyar kormány tiltakozására a mérnökök nem készíthették el, és nem építhették fel a Kárpátok déli és keleti hegyvonulatára szánt, Havasalföldet és Moldvát védelmező erdélyi-erődvonalukat.) A Bukarestet védő, I. Károly körgyűrűnek is nevezett, 33 ezer katona elszállásolására alkalmas 18 erődből és 18 bástyából álló védelmi rendszert 111,5 millió akkori arany lejért készítették el. Az egymástól átlagosan 4 kilométerre felállított erődöket a föld alatt egy-egy közúti és vasúti alagúttal is összekötötték, ma ez az egykori katonai körgyűrű alkotja a román fővárost körbeölelő 100 A (E 85) elnevezésű autóút alapjait.

Mivel 1914. augusztus 16-án a német hadsereg könnyűszerrel áttörte a 12 erősségből álló, szintén Brialmont tervezte belga Liège-i erődgyűrűt-, a románoknak egyértelművé vált, hogy fővárosukat védő, 72 kilométer hosszú erődláncolatuk közel 10 év alatt elavult lett. A 240 darab 57 milliméteres ágyút és a 10 darab 210 milliméteres tarackot kiszerelték a lövegtornyokból, majd mobil ütegekként újra felállították a román Cernavodă és a bolgár Tutrakan városok közötti frontszakaszon. Persze ez a technikai átcsoportosítás sem tudta megmenteni Bukarestet, hogy az osztrák-magyar, német és bolgár csapatok ne foglalják el 1916. december 6-án.

Gerillaparty: fog a nyakban, kés a hátban

A két világháború között II. Károly (1893-1953) király egyetértésével Bukarest védelmét úgy erősítették meg 1936 és 1940 között, hogy a város alatt több kilométernyi hosszban összeköttették a minisztériumokat és a laktanyákat. (Budapesten szintén hasonló elgondolás alapján kapcsolták össze ekkor a közintézményeket a föld alatt.) Ezeket az alagutakat a románok részben evakuációs folyosóknak, részben fegyverraktáraknak, illetve - esetleges utcai harcok esetén - csapataik gyors mozgatásához alakították ki/formázták meg.

Az első járatot a királyi palota és a Cismigiu park északi oldaláig korábban megépített Crețulescu-féle alagútig építették ki. A második, szintén a palotából induló - csaknem 4 kilométer hosszú - csatornát a mai Tineretului (Ifjúság) parkig vezették el, amely 1949-ig még csak egy mocsár volt. A harmadik alagút a királyi székhelytől a régi krematóriumig vezetett. Ez a labirintusrendszer természetesen összekötötte a palota alatt kialakított 50 méter hosszú lőteret a Muzica üzletházzal, az Enescu-palotával, a Zenemúzeummal, a Román Operával, a Lebada Hotellel, a Közgazdasági Akadémiával és a Cantacuzino-palotával is. A csaknem 10 kilométer hosszú bunkerrendszer fontos szerepet töltött be az 1944. augusztus 23-ára időzített román kiugráskor: a négy napos „bukaresti csatának” is nevezett ütközet során ugyanis a hirtelen a szovjetek oldalára átállt románok csak az alagútjaiknak köszönhetően tudták hátba támadni korábbi szövetségeseiket-, a várost védő 8 ezer német katonát. Szintén a titkos átjáróknak, lépcsőházaknak és sikátoroknak volt köszönhető, hogy a románok bejutottak az OKW és a Luftwaffe bukaresti főhadiszállásaira is, ahol 14 tábornokot tartóztattak le. Az öt legértékesebb elfogott náci főtisztet (Erik Hansen, Alfred Gerstenberg, Reiner Stahel, Erkhard Tschammer, K. Spalke) azonnal át kellett adniuk a Vörös Hadseregnek. (Manfres von Kilinger nagykövet a fogság helyett inkább az öngyilkosságot választotta 1944. szeptember 2-án.)

Titkos bukaresti bunkerbejárat 2005-ben és tavaly (Fotó:  Rcristea.ro)
Titkos bukaresti bunkerbejárat 2005-ben és tavaly (Fotó: Rcristea.ro)

A csúcson: Csau és a csillagok

Bukarest földalatti városának következő építési periódusa Nicolae Ceaușescu kommunista diktátorhoz köthető. Az úgynevezett „B terv” keretén belül 1970-től 1989-ig nemcsak a királyság idején kialakított járatokat korszerűsítették, hanem az alagútrendszer hosszát is megduplázták. A világ legnagyobb Parlamentjeként is ismert Nép Háza alatt a turisták csak 8 emelet ismernek, ám ezek a szintek alatt további négy titkos emelet is létezik, amelyekből nemcsak az egykor gyantázott téglából készült metróvonalak érhetők el, hanem a valaha Román Kommunista Párt (RKP) használta Központi Bizottság (korábban Belügyminisztérium, ma Szenátus-palota) székháza is.

Az épületet és az alagúthálózatot tervező, idény elhunyt Roguski Camil építész az Adevărul lapnak 2012-ben azt nyilatkozta, hogy a Nép Háza alatti nyolc alagutat és két bunkert úgy kellett megterveznie, „hogy azok ellenálljanak egy 9-es fokozatú földrengésnek, illetve két egymás után indított és ide irányított atombomba pusztításának is. (…) A falakat mindenhol átlagosan 4,8 méter, a padlókat pedig 1,4 méter vastagságúra terveztem meg. Az Alkotmány térre kifutó alagútnak például 500 méter a hossza, a szélessége pedig 3,8 méter. A CC-rendszerű járatokat 6 helyen kötöttem össze Ceaușescu magánliftjeivel, amelyek a Magheru sugárút, az Intercontinental Hotel és az Egyetem téri metrómegálló alagsorába érkeztek meg. Ezeket az alagutakat kényelmes villamos közlekedéssel is összekötöttem. A központi bunkert és a C 500-as kódnevű irányító központot az Izvor [Forrás] megálló mellé építtettem fel. Csak ezen az objektumon és a hozzá vezető titkos alagutakon három évig dolgoztak az 1980-as években a petrilai bányászok. (...) Ceaușescu külön kérésére úgy kellett kialakítanom a 20 kilométer hosszú alagútrendszert, hogy az egy gombnyomásra bármikor szakaszosan, vagy teljesen elárasztható legyen a Dimbovita folyó vizével. A szakaszokat 7 tonnás vasbeton zsilipajtókkal választottam el. (…) A rendszernek 70 kijárata van a város területén és szélén, ahonnan bármikor tovább lehetett utazni. A Herastrau tó partjánál például állandóan egy páncélozott motorcsónak állt ugrásra készen, a többi helyen járó motorú autók várták, hogy a Clinceni repülőtérré vigyék Ceausescut” - ismertette a földalatti pókháló technikai vívmányait halála előtt pár nappal az újságnak Roguski.

Bukarest eddig megismert bunkerhálózata (Grafika: Falanszter.blog.hu)
Bukarest eddig megismert bunkerhálózata (Grafika: Falanszter.blog.hu)

Az építész megállapításaival azonosan nyilatkozott 2009-ben két katonatiszt is. Gheorghe Grigoras őrnagy és Catana Nicolae százados elmondása szerint 1989 karácsonyán behatoltak a pártközpont épülete alól kiinduló labirintusba, ahonnan sok kilométeres folyosó nyílt a szélrózsa minden irányába, amelyek a főváros sok száz pontját érintik. A különböző „emeleteket” lépcsők és liftek kötik össze, a föld alatti város szellőzőrendszerekkel, oxigéngenerátorokkal is el van látva. „Semmilyen tervrajzzal nem rendelkeztük, gyakran páncélozott ajtókba ütköztünk. Szerintünk a pártközpont alatti rész első szintjén a forradalom idején kaszárnya volt. Egy következő szinten, körülbelül hétméteres mélységben dolgozószobák, alattuk pedig, tízméternyire a felszíntől az egyik hatalmas elnöki lakosztályt találtunk. Itt a falak már műgyantával kevert vakolattal voltak burkolva. Egyik mellékfolyosón egy földalatti, betonozott mederben kanyargó folyóhoz jutottunk, partján 16 gumicsónakot és azok felfújására alkalmas berendezést találtunk. A másfél-két méter széles, és egy méter mély mederben kristálytiszta víz folyt, amelynek sebessége hozzávetőlegesen 1,5 köbméter lehetett másodpercenként. Aztán újabb meglepetés: a föld alatti rendszert egyetlen gombnyomásra vízzel lehetett elárasztani.” (A titkok kifecsegéséért a két tisztet a „demokratikussá vált hatalom” pár hónap múlva - állítólag - kivégezte.)

A „Z” fedőnévvel illetett RKP-központ volt a kommunista Bukarest alvilágának másik metszéspontja. Ettől az origótól északkeletre felépült alagutakat és bunkereket „Esthajnalcsillag 1”; délkeletre „Vénusz 2”; délnyugatra „Szaturnusz 3”; északnyugatra fekvő járatokat pedig „Nap 4” kódnévvel illették. A „Z” objektumból természetesen mind a négy irányba lehetett keskeny nyomtávú vasúttal, illetve elektromos kisautóval is közlekedni-, azaz az RKP-központból pár perc alatt bármikor elérhető volt a Nép Háza, a Védelmi Minisztérium, a város rendőrkapitányságai, a Cotroceni Katonai Akadémia, az Északi pályaudvar, illetve az Otopeni repülőtér is.

Ceausescu bunkere az Operaház alatt (Fotó: Reptilianul.blogspot.com)
Ceausescu bunkere az Operaház alatt (Fotó: Reptilianul.blogspot.com)

Végjáték és napjaink

A szintén „Z-tervnek” nevezett Ceauşescut és feleségét érintő evakuációs terv teljesen felborult az 1989-es romániai forradalom napjaiban, állítólag Victor Stanculescu Athanasius tábornok (pár napig honvédelmi miniszter) szabotázs-akciói miatt. A főtiszt ugyanis először azt jelentette a Kondukátornak, hogy a bunkerrendszer összes kijárata közelében őrjöngő tömeg és A forradalmat támogató katonák állnak fegyveres őrt, így a városból csak helikopterrel lehet elmenekülni. Miután a „Kárpátok Géniuszát” Tergovistye közelében ismét földre tették, a „második hazugság” az volt, hogy minden a „Z-terv” szerint alakul, így a diktátor-házaspárt meglepetésként érhette az ellenük indított per és golyó általi kivégzésük híre.

Az 1989. december 22-től zajló bukaresti harcokban a bunkerrendszert a diktátorhoz hű Securitate egységei használták. Kilátástalanságukban ekkor árasztották el a járatok jelentős részét vízzel, amelyet csak a 2005-ös áradásoknak köszönhetően fedeztek fel ismét a hatóságok. A Bukarest alatti bunkerváros 90 százalékát még ma is a hadsereg és a belügyi erők használják. Az alvilági birodalom alig 2 százalékát alakították át csak kereskedelmi célokra (Egyetem tér és a Győzelem tér közötti mélygarázs). A maradék 8 százalék hajléktalanok, utcagyerekek és kóbor kutyák állandó lakhelye.

Jamrik Levente
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[119398] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés