hirdetés
hirdetés

Futuriszt

Tíz év múlva vákuumvonattal közlekedünk

A közelmúltban csaknem száz amerikai mérnök vállalatot alapított a repülőnél is gyorsabb csőpostavonat kifejlesztésére. A tervezők azt állítják, hogy tíz év múlva már evvel a közlekedési eszközzel fogunk utazni.

hirdetés

Elon Musk amerikai milliárdos és feltaláló – akinek vagyona az elektromos autókat gyártó Tesla gyár forgalmából, illetve az SpaceX nevű űrkutatási cég nyereségéből származik –, tavaly egy általunk is megírt zseniális, a tömegközlekedés jövőjét jelentősen befolyásoló közlekedési eszköz látványképét vázolta fel. Az ekkor bemutatott vákuumvonat lényegében egy zárt, egymás mellett párhuzamosan futó alagútrendszerben közlekedő speciálisan kialakított kapszula ideaképét vetítette elénk, amelyet a levegő nyomáskülönbségét kihasználva kívánnak megmozgatni.

A leginkább csőpostára hasonlító Hyperloopra keresztelt új típusú, föld alatt és felett is vezethető közlekedési jármű nyomvonalát első körben Los Angeles és San Francisco között akarják kiépíteni. Számításaik szerint ezt a 600 kilométeres távot a vákuumvonat 30 perc alatt tenné meg a „lineáris motorjának” köszönhetően. Ez óránként 1220-6500 kilométeres sebességet jelent. A 2013-ben publikált 57 oldalas tervről akkor rengeteg technikai és műszaki értekezés született, de már-már a feledés homályába merült az ötlet, mígnem 98 ambiciózus fejlesztőmérnök meg nem alapította a Hyperloop Transportation Technologiest (HTT) vállalatot, hogy Musk terveit megvalósítsa

A cégalapítás mellett a mérnökök kiadtak egy 68 oldalas jegyzőkönyvet is, amelyben az áll, hogy az eredeti ötletet időközben kissé átalakították, hiszen Musk tervében egy felfelé nyíló ajtókkal felszerelt kapszula volt, amely vákuumcsőben haladt volna. A cég mérnökei viszont egy belső kabint álmodtak meg, amelyet egy külső héj borítana, ez érintkezne a cső falával. Utóbbiban kapnának helyet az akkumulátorok, a kompresszorok, továbbá olyan technológiai felszerelések, amelyek a hangsebesség eléréséhez szükségesek.

A fejlesztőcsoport a lehetséges utakat is analizálta, ugyanis Los Angeles és San Francisco összekötésén kívül felmerült még egy Los Angeles- Las Vegas cső is, de a későbbi tervek között egy, az egész Egyesült Államokon átívelő rendszer kiépítése is megtalálható. (Az Oroszország elleni gazdasági szankciók miatt Moszkva egyelőre jegelte a New York-Moszkva közötti transzkontinentális csőrendszer kiépítését.)

Nem csak álom lesz

A Hyperloop Transportation Technologies vezérigazgatójának nyilatkozata szerint cégüknek 2015-ben egy működőképes prototípus megépítése lesz a legfontosabb feladata, amelyre a HTT állítólag már össze is kalapozta a pénzt egy tucatnyi dollármilliárdostól. A biztató technikai sikerek ráadásul annyira meggyőzőek a mérnökök szerint, hogy vállalatukat egy úgynevezett JumpStartFund megoldásban kezdték el működtetni, amely annyit tesz, hogy a dolgozók csak akkor kapnak fizetést, ha a cég elkezd nyereséget termelni. Dirk Ahlborn cégvezető ezen túlmenően azt is állította, hogy 2014-ben sikerült megoldaniuk az „elméleti tesztelés” során felmerülő külső és belső rezgési problémákat is, így elmondása szerint a korábban a föld alatt vezetni kívánt nyomvonal helyett a „csőpostát” inkább oszlopokra helyezik majd.

Eddigi tapasztalataik szerint egy 400 mérföldes, vagyis nagyjából 650 kilométer hosszúságú Hyperloop pálya megépítése 10 milliárd dollárba kerülhet, a tavaly prognosztizált 7,5 milliárd dollár helyett. Ez rengeteg pénz, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a légi közlekedésnél jelentősen gyorsabb lesz, hiszen a hipervonat félóra alatt teszi majd meg az utat a két nyugati-parti nagyváros között.

Elég itt csak arra gondolni, hogy az amerikai Amtrak nagysebességű járat maximális sebessége bizonyos szakaszokon csupán 240 km/óra, a francia TGV pedig csak 300-360 km/h sebességgel tud közlekedni az arra alkalmas pályákon. (Az ötméteres kapszulákat egyébként 28 fősre tervezték és akár 30 másodpercenként követnék egymást a pályaudvarokról. Elon Musk szerint az utasonként számított útiköltség leszorítható lenne akár 20 dollárig is.)

És a végén jöjjön a lényeg! Dirk Ahlborn cégvezető azt is bejelentette, hogy mérnökei teljesen biztosak abban, hogy a Concord, a léghokiasztal és egy Railgun (elektromágneses fegyver) keverékeként jellemezhető közlekedési rendszerük és eszközük – a 2015-ös éles teszteléseket követően – tíz év múlva már működni fog Los Angeles és San Francisco között.

Jamrik Levente
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés