hirdetés
hirdetés

Bányászat

Startot vesz a kereskedelmi célú űrbányászmisszió

Egy amerikai magáncég 2020-ig immár egy kisbolygó erőforrásainak kiaknázása céljából küld fel űrhajót a kozmoszba.

hirdetés

A Prospector-1 leszállás közben (illusztráció; Forrás: Deep Space Industries)

Néhány éven belül kezdetét veheti a Föld körüli pályán túlra merészkedő első, kereskedelmi bányászmisszió. Az aszteroidabányászatra szakosodott amerikai Deep Space Industries bejelentette, hogy erőforrások után kutatva az évtized végéig Prospector-1 néven űrhajót fog kilőni az éterbe.

2017-ben előzetesen a cég egy Prospector-X elnevezésű járművet szintén felbocsát majd, hogy alacsony Föld körüli pályán kipróbálja a technológiát. Röviddel ez után a Prospector-1 egy Föld közeli kisbolygóra fog elutazni. A landolást követően a gép meghatározza majd, hogy mennyire lenne kifizetődő az égitest erőforrásainak kiaknázása.

A vízmeghajtású, körülbelül 50 kilogrammos Prospector-1 számára túlhevített gőz szolgáltatja majd a tolóerőt a repüléshez. Tekintve, hogy víz lesz az aszteroidákból először kibányászott erőforrás, a hasonló célokból kiküldött további űrhajók a misszió közben újratölthetik üzemanyagtartályaikat.

A cég jelenleg még nem fedte fel a publikumnak, hogy konkrétan melyik kisbolygót tervezi meglátogatni.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Popular Science)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés