hirdetés
hirdetés

Philippe Starck

A formatervező, aki meghackelte a világot

Philippe Starck a funkcionalitás kizárólagosságát hackelte meg mindennapi használati tárgyainkban. Tette mindezt olyan motívumokkal, mint egy dildó vagy egy földön kívüli intelligens lény, hogy ezzel aztán rendre kiverje a biztosítékot szakmájában.

hirdetés

„Mit válaszolna, ha valaki azzal vádolná, hogy a Juicy Salif citromfacsarót egy füves cigi elszívása és egy Star Trek-rész megtekintése után tervezte?” – ezt egy magazin riportere kérdezte a francia sztárdizájnertől, Philippe Starcktól néhány éve. Starck jót mosolygott rajta, majd elmesélte, hogy az Alessi megrendelésére készült citromfacsarót akkor skiccelte fel egy szalvétára, amikor egy étteremben várta a pizzáját. „Unatkoztam, nem tudtam mást csinálni” – mondta Starck, aki az egész életét ilyen produktívan unatkozta végig. Mert a francia formatervező sokszor meghökkentő tárgyait látva egyáltalán nem biztos benne a szemlélő, hogy vajon azok tényleg nem egy módosított tudatú flashelés eredményei-e.

Dildószerű dísztárgyaival minden szemlélődőt automatikus asszociációkra késztet. Egy szófát szokatlan hosszúságúra, egy vázát bokornagyságú csokrok befogadására tervez meg. Gátlástalanul rombolja le a formák és méretek tradícióit. A XIV. Lajos korabeli francia bútorokat is több szüleményében újragondolta. Ilyen az a Louis 5D fantázianevű átlátszó plexicsillár, amelynek árnyéka Lajos korabeli csillárra emlékeztető képet vetít a falra. De Louis Ghost nevű pofátlanul minimál stílusú, átlátszó műanyag székével is inkább csak provokálni akart. A ma 66 éves Starck tiszteletlen dizájnja a francia humorból inspirálódik – az angolok öniróniájával szemben a francia humor ugyanis mindig másokat gúnyol ki, vagyis pont a befogadó közönséget.

Ki az a Starck, akit mindenki ismer?

Philippe Starck dizájner a negyvenes évek végén született Párizsban, amikor az ipari formatervezés fogalmát még csak óvatos nyelvheggyel kóstolgatta a háború nehéziparán edződött Európa. Apja feltaláló és repülőmérnök volt, ennek ellenére Philippe-et a tárgyak funkciója helyett inkább azok formái érdekelték. A folyton dolgozó édesapára és magányos gyerekkorára több interjújában is panaszkodott. Egyesek szerint Starck meglepő megnyilvánulásai a médiában és a heves érzelmeket provokáló alkotásai is mind ennek köszönhetők. Az iskola sosem érdekelte, édesanyja többször járt miatta a kerületi rendőrőrsön, mint szülői értekezleten. Az egyik legdrágább párizsi dizájnerképzőt, az École Nissim de Camondo főiskolát is csak az ő kedvéért kezdte el. Tizenévesen már saját vállalkozása volt, felfújható tárgyakat, főleg lámpákat készített. Egyik modellje egy héliummal töltött átlátszó műanyag gömb volt, amely a benne lévő izzóval láthatatlan felfüggesztése miatt szinte lebegett. Ilyen különböző állatfigurás, színes lufiszerű lámpák díszítik még ma is az egyik általa megálmodott párizsi Mama Shelter hotel bárpultját.

A lámpákkal egy időben a székek és asztalok összehajtható verzióiban látta meg a fantáziát. Mindegyik darabjánál az addig szokatlan kis súlyra, a láthatatlan illesztésekre, a karakteres formára figyelt, és jó heccnek érezte a legtöbbet egy-egy női névvel megszemélyesíteni. Ha ránézett valaki ezekre a bútordarabokra, a nőkhöz való viszonyán túl az a kérdés merült fel benne: mi tartja azokat össze? Amikor azonban felismerte, hogy apja feltalálói vénájából neki is kijutott, belső kényszerként élte meg innovációs képességét. Innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy húszévesen a Pierre Cardin divatcég művészeti igazgatói székéből tervezhessen, majd híres párizsi éjszakai klubok belsőépítészeként dolgozhasson.

Elnöki lakosztálytól a bolhapiacig

Pályája első nagyobb mérföldköve a 80-as évek elején volt, amikor az akkori francia elnök, François Mitterrand privát apartmanjának komplett belső tervezését bízták rá az Élysée-palotában. Starck egyből ott is hagyta névjegyét azzal a President M. névre keresztelt, szétszedhető fémállványú, üveglapos kör alakú asztallal, amelyet mindössze négy cápauszony-végződésű láb támasztott alá.

Na, de nem túlzás a negyedik láb egy széknél? De – gondolta magában Starck, és tulajdonképpen statikailag ez egy teljesen racionális kijelentésnek számított egy dizájnertől. Mert azt, hogy mekkora üzlet van egyetlen székben, akkor értette meg, amikor a Cafe Costes tulajdonosa felfigyelt egy galériában Starck háromlábú, félkörívesen kialakított, bőrüléssel borított karosszékére, amelynek a vége közel félmillió eladott Costes karosszékről szóló szerződéscunami lett. Nem sokkal később már egy komplett iparág épült a Starck székekre lábszámtól függetlenül, lehajtható támlával, majd szövet nélkül, ülhető művészi plasztikaként. Mi ekkor, a nyolcvanas évek végén itthon épp a fröccsöntött, színes pilleülőkéket igyekeztünk kiheverni.

Starck nevét ekkor már nemcsak a francia dizájnerszakma ismerte. Gondolatai és ötletei évekkel előztek meg mindent, ami a piacon volt. Mire kapcsoltak a nagy dizájncégek, ő már szerződést kötött a jövő eszközeinek sorozatgyártására. A híres Juicy Salif citromfacsaró népszerűségének titka a bizarr formába csomagolt funkció felfedezése, a tárgyiasult intelligencia megjelenése volt. Nem hisz a hagyományok követésében, Bordeaux városának közbringáit is robogószerű formában tervezte meg. Később pedig a high-tech irányát látta követendőnek az olyan hétköznapi tárgyakban is, mint a távirányítással működő elektromos WC-kagyló fűthető ülőkével, többféle zuhannyal és persze ülepszárítóval.

A Financial Times havonta megjelenő, luxuséletstílussal foglalkozó magazinjában egyszer azt írta magáról, hogy a legjobb nyugtatószere a bolhapiac. Három éve az egyik ilyen híres párizsi piac szomszédságában és annak portékáiból rendezte be Párizs egyik legtrendibb éttermét, a Ma Cocotte-ot. Az étterem azóta rendszeresen szerepel a világ top 10 legszebb dizájnú éttermének listáján. Mert amihez Starck nyúl, legyen az tárgy vagy épület, annak egyből híre megy.

A formabontó tanár

Azt, hogy egyszer az ikonikus citromfacsarók mestereként mutatja be majd a BBC esti főműsoridejében, biztosan nem gondolta még 1986-ban, amikor a Domus Academy dizájn tanszékén egyetemi tanársegédként kezdett dolgozni. Pedig a brit nemzeti csatornán a kétezres évek végén „Design for Life” címmel saját valóságshow-t kapott. Ebben 12 brit fiatal dizájner versenyzett, hogy megteremtse a Starck szerint nem létező valódi angol stílust, és amelynek győztese féléves gyakornoki állást kapott a tervező párizsi műhelyében.

„A fiatal tervezőknek meg kell érteniük, hogy a dizájn nem művészet és nem divat. Alapvető célul valódi problémákra adott új megoldások keresését kell kitűznünk” – ezt egy 2011-es milánói bútorkiállításon mondta, miután bemutatta közönségének az első, folyékony fából készült Zartan széket. Egy fiatal ibizai tervezővel kísérletezte ki az anyagot finomra őrölt faforgács, gyanta, halolaj és egyéb antitoxikus anyagok keverékéből, amelyet magas nyomású körülmények között kedvére formált, hajlítgatott. Ezt aztán olyan különböző természetes anyagokkal vonta be, mint a bambusz, a len, a kender, a juta vagy a rattan – egyben hadat üzenve a műanyag felelőtlen és könnyen helyettesíthető használatának. 

A dizájnerek popsztárja

„Szerencséje van annak a cégnek, amelyik velem dolgozik. Néha ugyanis megemelkedik egy részvény árfolyama, ha egy tőzsdén bejegyzett vállalat kooperációs kapcsolatba kerül velem” – ezt egy 2008-as interjúban mondta, abban az évben, amikor pályájának mélypontját is megélte. Ekkor a szakma legnagyobb megdöbbenésére egyenesen kinyilatkozta a dizájn halálát. Hogy ez mennyire lehetett hivatásbeli kapuzárási pánik, nem tudni, mindenesetre élete egész addigi munkáját feleslegesnek nevezte.

Philippe Starck imádja a zenét. Zenélt már közösen Peter Gabriellel egy televíziós show-ban, dolgozott már saját jazzicalen, és a világ első, Bluetoothszal a telefonhoz csatlakoztatható fejhallgatóval is próbált már újat mutatni az okos eszközökön felnövő generációnak. A vezeték nélküli, fülvédő párnákba épített érintőpanelen elég csak végighúznunk az ujjunkat, ha hangerőt vagy számot szeretnénk váltani. Starck a száj mozgását figyelő szenzorokat is beleépített, ezért amikor a felhasználó beszélni kezd, finoman elhalkul a zene is.

Starck egy igazi life hacker, aki a mindennapi tárgyainkat úgy bütyköli meg, hogy minél inkább elbizonytalanodjunk eredeti funkcióját illetően. Tower néven tervezett már három panelből álló konyhát is, amely mindössze két forgatható tornyot jelent, és csak a hozzá tartozó mosogatóval és főzőlappal egybeépített étkezőasztal utal arra, hogy mindez a konyhába való. A fűtésbizniszbe már egy okostelefonnal összekötött termosztáttal szállt be. Utóbbi doboza megmaradhatott letisztult minimalista stílusú lakásdísznek, a tényleges hőmérséklet-szabályzó funkciót pedig egy telefonra tölthető applikációra bízta.

A kortárs háztartási dizájn területén Starck neve intézménnyé vált. Idén februárban hazánkban is látható volt legújabb generációs fürdőszoba-felszerelése, amelynek üvegből készült csaptelepét éveken át tökéletesítette, hogy azt a hatást keltse, mintha egyenesen egy forrásból törne fel a víz látványos örvény formájában. Ezzel a világ legtakarékosabb, percenként 4 literes fogyasztású csapját akarta megteremteni.

Nemrég még az űrbe készült

Ahogy az utóbbi tizenöt évben az űrutazás lett a milliomosok új hobbija, úgy Starcknak is. Nemcsak elsőként jelentkezett űrturistának a magántőkéből kifejlesztett SpaceShipTwo űrrepülőgép három és fél órás föld körüli útjára, de annak első generációs modelljét is ő tervezte. Az egyébként vasembernek is becézett Paul Allen flottájába tartozó SpaceShipOne 2004-ben még az X-díjat (Ansari X Prize) is elnyerte – elismerve a tényt, hogy a világon elsőként egy magántőkéjű cégnek sikerült embert juttatnia az űrbe. Ennek okán felbuzdulva Starck még egy óriási fémszöcskét formáló látványtervet is készített az új-mexikói sivatagba, amelyet már a Virgin Galactic űrlégitársaság nagyrészt földbe vájt bázisaként képzelt el.

Már javában tervezi a szándékosan minimalista űrruhákat, mert szerinte egy ilyen kaland lényege, hogy mindent testközelből érezhessen benne az ember. Nemrég azonban azt nyilatkozta, hogy ebből a kalandból mégiscsak kimarad: „Van egy kis problémám. Amióta elkezdtem dolgozni a Virginnek, klausztrofóbiás lettem. És gondban vagyok a centrifugális erőkkel is. Nem tudom, hogy képes leszek-e elutazni a világűrbe, mert ezek a dolgok sehogy sem illenek össze.”

Tavaly ősszel egy interjúban megkérdezték tőle, melyik kreációjára a legbüszkébb. Starck így felelt: „Az életemre és a munkámra. Ez egy paradoxon. Nem vagyok büszke magamra mint emberre, állandóan szégyent érzek valami miatt, sohasem tartom magamat annyira jónak, mint amennyire jó szeretnék lenni. Közben megöregedtem. Legfeljebb 15 évem lehet hátra az életből. 15 év múlva elégethetnek, és a hamvaimmal kiírhatják, hogy tisztességes ember voltam.”

Szekeres Andrea
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés