hirdetés
hirdetés

Múlt

Orosz tudósok kicsit visszaforgatták az idő kerekét

Az új technika nem tud visszarepíteni minket a dinoszauruszok korába, de azért így is hátborzongató.

hirdetés

Orosz tudósoknak egy kvantum számítógépen végzett kísérletben sikerült megfordítani az idő áramlását.

A Nature Scientific Reports folyóiratban közzétett tanulmányuk szerint „az idő irányának invertálásával” tudták az IBM egyik publikus komputerét visszaállítani egy pillanattal korábbi állapotába. Bár a változás csak nüansznyinak tűnik, a teljesítmény később korszakos jelentőségűnek bizonyulhat a számítástechnika és a kvantumfizika területén, illetve az idő, mint a negyedik dimenzió megértését is „mérhetetlenül” könnyebbé teheti.

Gordey Lesovik, a Moszkvai Fizikai és Technológiai Intézet kvantumfizikusa, illetve a kutatás vezetője így fogalmazott: „Mesterségesen létrehoztunk egy olyan állapotot, amely az idő termodinamikai nyilával ellentétes irányban fejlődik.”

Forrás: 123rf

Lesovik csapata az Illinois-i Argonne Nemzeti Laboratórium tudósavial közösen több ezer kísérletet tettek, hogy egy arra beprogramozott kvantumrendszeren egyetlen elektronon megfordítsák az idő áramlásának irányát. Mind kiderült, amikor egyszerű, 2 kvantumbites rendszerrel dolgoztak, sokkal könnyebben tudták visszarepíteni a kvantumszámítógépet a korábbi állapotába, a 3 kvantumbites komputer esetében már sokkal nehezebben érvényesült a módszerük.

A későbbiekben a technika hasznosításával például az éppen futtatott szoftvereket kicsit vissza lehetne repíteni az időben, hogy ellenőrizhessük, mennyire képesek eleget tenni a feladatuknak. Az még a távoli jövő zenéje, hogy valamikor mi is képesek leszünk-e ide-oda ugrálgatni az idő tengelyén.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Futurism)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[235867] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés