hirdetés
hirdetés

Fuvarozás

Autonóm teherhajókat épít a Rolls-Royce az Intellel

Minthogy nem lesz fedélzeti legénységük, több hely jut majd rajtuk a rakománynak.

hirdetés

A Rolls-Royce már 2016-ban felfedte, hogy autonóm hajók építésére adja a fejét, illetve azt is elárulta, milyen módon képzeli el a működésüket. A cég nemrég már konkrétabb tájékoztatást is nyújtott a terveiről, amikor is elárulta, hogy az Intellel együtt legénység nélküli, vagyis autonóm teherhajók fejlesztésébe kezdett.

Forrás: Rolls-Royce

A vízi járművek lézeralapú távérzékelés (LIDAR), radar, hőkamerák, illetve HD-kamerák igénybevételével fogják keresztülszelni a habokat. A mesterséges intelligencia (MI) életben tartásához, illetve a befutó végeláthatatlan adattömeg eltárolásához még szerverszobák is helyet kapnak majd a fedélzetükön. Az Intel a felhasználás helyén programozható logikai kapumátrix (FPGA) nevű technológiával segít majd a Rolls-Royce-nak megbirkózni a tervezési kihívásokkal, és az informatikai cég biztosítja majd az akadályok észleléséhez, valamint a navigációhoz szükséges komponenseket is. A hajók MI-je az Intel Xeon Scalable processzorára fog támaszkodni a szenzorok által begyűjtött adatokon alapuló döntéshozatalkor. Mivel ezek az érzékelők naponta több mint 1 terabájtnyi információ fogadására képesek, az adatok tárolása a rendszer kritikus alkotóeleme. Az információ az Intel 3D NAND tartós állapotú meghajtójára (SSD) fog felkerülni, amely így bizonyos szempontból a monstrumok „fekete dobozaként” fog funkcionálni.

A hatalmas hajók elsüllyedésének túlnyomó részét emberi mulasztás okozza. A jelen projekten dolgozó gyártók abban reménykednek, hogy az önállósítással a járműveszteségek száma is csökkenni fog.

Minthogy a hajók működtetését/felügyeletét végző csapat a szárazföldön fog tevékenykedni, az óriási szállítóeszközöknek nem lesz lakóterük, és így a fedélzetükön nagyobb hely marad a rakománynak, illetve a járművek üzemeltetése is olcsóbb lesz.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Engadget)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés