hirdetés
hirdetés

Költséghatékonység

Moduláris 3D-nyomtatású műholdakat építhet a Boeing

A repülőgépipari monstrum költséghatékonysági és termelékenységi megfontolásból tervez felhagyni a hagyományos technikákkal.

hirdetés

A Boeing közismerten jobbára hatalmas, rendkívül modern és egyenként nagyjából 150 millió dollárba fájó műholdakat alkot, de ez most megváltozhat. A repülőgépipari óriás a tervek szerint inkább 3D-nyomtatású alkatrészek gyártásába kezd, ami sokkal kevesebb emberi munkaerőt igényel. A jelenlegi, manuális összeszerelést alkalmazó eljárások túl hosszúak és sokba kerülnek. Ami azt illeti, két darab kézen meg lehet számolni az évente megépített ilyen szatellitek számát. Paul Rusnock, a Boeing műholdakért felelős üzleti vezetője a The Wall Street Journalnak azt mondta, hogy a társaság nem folytathatja a gyakorlatot, ha versenyképes akar maradni.

Költségmegtakarítás és a darabszám növelése céljából egyes kisebb és olcsóbb műholdakat előállító vállalatok egy ideje már moduláris komponenseket használnak. Az AirBus és egy OneWeb nevű startup Floridában már például javában egy automatizált futószalag megépítésén dolgoznak. Évente több száz, nagyjából 500 ezer dolláros szatellitet lesznek képesek legyártani.

A Boeing nyilván nem tudja elérni ezt a szintet, mivel nagyobb berendezéseket kíván létrehozni, ám így is jelentősen fellendülhet a termelékenysége. A végső cél, hogy az űrhajóipari szegmens produktivitása elérje a repülőgépipari divízióét: a társaság egy komplett 737-es modellt 11 nap alatt tud összeeszkábálni.

A hatalmas magáncég a maga Los Angeles-i üzemében más innovatív gyártási technológiák mellett egyébként már elkezdte alkalmazni a 3D-nyomtatási eljárást. Most arra koncentrál, hogy megpróbálja bizonyos kereskedelmi projektjeihez is igénybe venni ezeket az eljárásokat.

A moduláris szatellitek hátránya, hogy nagyjából 7-8 év az életciklusuk, ami körülbelül a fele a magas szinten testre szabott, kézi összeszerelésű modellekénél. Lehet ugyanakkor, hogy ez mégsem olyan rossz hír: a pletykák szerint az ügyfelek egyébként is hajlanak arra, hogy gyakrabban bocsássanak fel az ügyeletes legkorszerűbb technikával felszerelt szatelliteket a világűrbe.

Az olcsóbb, moduláris verziók talán majd segítenek nekik, hogy elérhessék a céljaikat.

Forrás: Boeing

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Engadget)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés