hirdetés
hirdetés

A világ legnagyobb és legerősebb szállítmányozási járművei

Mit hord ez itt összevissza?

Amellett, hogy a tehergépjárművek szüntelen méretnövekedése és erősödése hűen szemlélteti a globális népesség exponenciális gyarapodását, egyidejűleg azt is sejteni engedi, hogy a világkereskedelem oly sokszor előrevetített totális összeroskadása egyelőre még várat magára. Az alábbi összeállításunkban éppen ezért össze is szedtünk néhányat napjaink legkülönlegesebb szállítmányozási megoldásaiból. 

hirdetés

2015. január 7-én befutott egy teherhajó a nagy-britanniai Felixstowe kikötőjébe. A vízi jármű 2014. december 8-án Sanghajt elhagyva kezdte meg 17 810 kilométeres „szűzsiklását”, amelynek folyamán a malajziai Kelang-kikötőt is útba ejtette. A világ legnagyobb hajójának, a hongkongi bejegyzésű CSCL Globe-nak négy futballpályányi az alapterülete, és akár 900 millió babkonzerv továbbítására is alkalmas.

A monstrum legelső útján 19 100 konténert hordozott a fedélzetén, melyeket ha a végeiknél összekapcsolnánk (és felállítanánk), öt Mount Everest-nyi (pontosabban csomolungmányi) magasságban vesznének el az égben.

CSCL Globe
CSCL Globe

A teherhajót a dél-koreai Hyundai Heavy Industries építette, a tömege 184 000 tonna, a hossza 400, a szélessége pedig 59 méter. 31 fős nemzetközi összetételű csapattal a fedélzetén az öles járműnek négy vontatóhajó segített bemanőverezni magát az előirányzott pozícióba.

Teljesen feltöltve a hajó 156 millió pár cipőt és 300 millió tablet komputert (a babkonzervet már említettük) képes elfuvarozni a számára kijelölt ponthoz.

Főnix

2016. augusztus 30-án a kínai (állami) Aviation Industry Corporation of China (AICC) és Ukrajna legnagyobb légi közlekedési vállalata, az Antonov Corporation aláírt egy megállapodást, mely szerint újra elkezdik gyártani az An-225-öt, vagyis a világ legtermetesebb repülőjét. Az An-225 a méretét annak köszönheti, hogy eredetileg a szovjet, 105 tonnás, újrafelhasználható Buran űrhajó szállítására tervezték. A 640 tonna tömegű, hat hajtóműves An-225 hossza 84 méter, a szárnyainak fesztávolsága pedig több mint 88 méter. A világrekordnak tekinthető gép 250 tonnás hasznos teher elszállítmányozásához alkalmas. Az egyetlen, napjainkban is üzemelő An-225 1988-ban egyből a Burannal a hátán kezdte el a karrierjét. A gépet a szovjet rendszer összeomlása után mellékvágányra küldték, ám aztán felújították, és kereskedelmi célú szolgálatba helyezték. Azóta már gáz- és szélturbinák, illetve a NATO közel-keleti hadműveleteihez használt hadi felszerelések „megmozgatásához” is igénybe vették.

Light Cycle
Light Cycle

A kínai és az ukrán vállalat közötti egyezség szerint az első fázisban 2019-re befejezik az egyelőre félkész második An-225 építését. A rákövetkező szakaszban a projekt keretében megtörténik Kína számára a technológiaátadás, ideértve a 23 tonna tolóerőt felmutató Ivchenko Progress D-18T turbóventilátoros hajtóművet is, hogy aztán a Szecsuan Provincia megkezdhesse egy modernizált változat licencgyártását.

Kína számára az An-225-tel teljesen új határok nyílhatnak meg a kereskedelmi célú szállítás területén, hiszen egy ilyen géppel (és pláne a flottájával) az építészeti felszerelésektől a fogyasztási cikkekig óriási mennyiségű nehéz, terjedelmes és vaskos tétel továbbítására nyílik lehetőség.

Elvonási tünemény

A világ legnagyobb bányászati vállalata, a BHP Billitron birtokolja az ausztráliai Mount Newman magánvasútvonalat, amelyen jobbára vasércet szállítanak a vagonok. A pálya 426 kilométer hosszú, és a legkisebb földrész második leghosszabb magánvasútvonalaként tartják számon. Hivatalosan 1969-ben adták át a szakaszt. Newmantól Port Hedlandig átlagosan 8 órát vesz igénybe a szállítmányozás, a szerelvények 250 vagonból állnak, és a vonat 2,6 kilométer hosszú.

A 2,6 kilométer hosszú vonat
A 2,6 kilométer hosszú vonat

Az elmondottak dacára 2001. június 21-én a kocsisofőrök különösen rossz időt választottak a közlekedéshez, amikor a világ leghosszabb vonata miatt éppen előttük csapódott le a sorompó. Egy YouTube-os felvételen egy mozdulatlan kamera előtt 8 percig tartott, mígnem a vasút az elejétől a végéig kiszaladt a képből. A szerelvény 682 vagonból állt, 82 262 tonna ércet cipelt magával, és a 8 GE AC6000 mozdony tömegével együtt nagyjából 100 000 tonnát nyomott a latban. A jármű világrekordot jelentő hossza 7,353 kilométerre rúgott.

Ki tudja, meddig húzhatod?

A kettős tengelykapcsolós sebességváltók a családi kocsiktól a szupergyors sportautókig gyakorlatilag mindenhez passzolnak, a teherszállításban ugyanakkor nem futottak be túl nagy karriert. Nem véletlen tehát, hogy vonzerejük fokozásához 2014-ben piacra dobott I-Shift kettős tengelykapcsolós sebességváltójához a Volvo nemrég ún. kúszófokozatokat is hozzákapcsolt, amelyek elméletileg még az eddigieknél is nagyobb elindulási képességet kölcsönöznek a kamionoknak.

A hagyományos debütálási formák helyett a svéd óriás egy merész kísérlettel igyekezett felhívni a figyelmet a legújabb fejlesztésére. A cél az volt, hogy bemutassák: a berendezéssel akár egy 750 tonnás terhet is el lehet vontatni, méghozzá álló helyzetből. Ahelyett, hogy a 20 pótkocsi és 40 szállítókonténer jelentette teherhez egy speciálisan a feladathoz megépített nyergesvontatót használt volna, a Volvo a saját sorozatgyártású (és már egyébként is a világ legerősebb nyergesvontatójának kikiáltott) FH16-os típusát vette igénybe. A típus hajtáslánca, tengelye és váltója gyári paramétereit érintetlenül hagyta. A teszt alatt a teherbíró járművet Magnus Samuelsson, az 1998-as „Világ Legerősebb Embere” cím birtokosa vezette.

Volvo FH16
Volvo FH16

A cég szerint a „kúszórendszer” súlyos tehertől szabadítja meg a csúszós felületen különösen nehéz rakománnyal haladó kamionosokat, továbbá akár a 0,5 és 2 kilométer per órás sebesség fenntartását is lehetővé teszi a számukra. Minthogy a kettős tengelykapcsolós sebességváltókban az új fokozatok a hagyományosakkal karöltve operálnak, akkor sincs igazi hátrányuk, ha a nehéz szállítmányok már elérték az utazósebességet.

Bár a teherautó promóciós célból 100 méteren keresztül elvonszolta a 750 tonnás szállítmányt, a váltó és a hajtáslánc 325 tonnás rendszeres használatra van kialakítva.

Pörgő forgalom

Az Mi-26-os a világ legrobusztusabb helikoptere.

A moszkvai Mil Helicopters által tervezett és megépített modell magassága egy háromszintes épületével vetekszik, a rotorjainak hossza pedig körülbelül megegyezik egy Airbus A320-as szárnyainak fesztávolságával. A két 11 000 lóerős turbómotorral hajtott, Halónak is becézett helikopter nagyjából 20 tonna terhet (kb. 11 családi autónyi tömeget) tud magával cipelni. A gép ereje és hasznosteher-kapacitása több mint kétszer akkora, mint az amerikaiak ikonikus, kétrotoros és a vietnami háborúban oly gyakran bevetett CH-47 Chinook nevű helikopteréé.

Mi-26
Mi-26

A csaknem 500 mérföldes (800 kilométeres) hatótávolsága miatt sokszor hívják olyan szituációkhoz, amikor nagy méretű hasznos terhet kell nehezen megközelíthető vagy szokatlan helyekre eljuttatni. A 2008-as szecsuani (Kína) földrengést követően az áradások és földcsuszamlások megelőzéséhez például az Mi-26 nehéz földmunkagépeket szállított a távoli hegyi szakadékokhoz. 1999-ben a Halo egy befagyott, 23 000 éves gyapjas mamutot szállított el a szibériai tundráról.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés