hirdetés
hirdetés

Feltalálta magát

Megvalósulnak Leonardo da Vinci álmai

Számos elképzelésében megelőzte korát, mégis többnyire a fióknak dolgozott Mona Lisa mosolyának megfestője, akinek fennmaradt tudományos vázlataiból a mai kor mérnökeinek is van mit csemegézni.

hirdetés

Ha Leonardo da Vinci a mai Magyarországon élne és alkotna, feltehetőleg már rég lecsapott volna rá egy start-up cég, vagy ő maga indítana vállalkozást valamelyik ötletéből. De ha egy céges meetingen ötletelne lelkesen, akkor is elkerekedett szemmel néznének rá kollégái, ahogy az egyik találmányától a másikig PP-prezentációban vázolná fel alkotásainak tervrajzait.

Nem volt ennyire lelkes Lodovico Sforza, akinek milánói udvarában 1482-től udvari tudósként dolgozott a reneszánsz zseni, és elsősorban hadimérnökként akart nagyot alkotni. Sforza azonban nem a fegyverek, sokkal inkább a diplomácia embere volt, és hidegen hagyták da Vinci papírra vetett vázlatai, amelyekből most Pécsett nyílt átfogó tárlat. A XXI. század technikai trükkjeit is bevonó kiállítás egyik darabja éppen az a lovas szobor, amit Leonardo a milánói herceg apjáról, Francesco Sforzáról kezdett mintázni. Nem kevesebb, mint 17 évet dolgozott a terveken, de hiába.

Az alkotás ugyanis nem öltött formát, és a vázlatok alapján sokáig nem is tartották valószínűnek, hogy méretei miatt valaha is elkészülhet. Bár annak agyagmodelljét még da Vinci idejében felállították, a valódi szoborhoz szánt több tonnányi bronzból ágyúkat öntöttek, amik a franciákkal vívott háborúkhoz kellettek. Az agyagszobor sem volt hosszú életű, miután azt a Milánót megszálló francia katonák porig rombolták 1499-ben.

Leonardo da Vinci állítólag élete végéig bánkódott azon, hogy nem sikerült megvalósítania grandiózus szobortervét, amihez pedig alapos tanulmányokat készített. Gondosan elemezte például az öntési eljárás összes problematikus momentumát. A fém optimális hőmérsékletét és az olvasztás megfelelő időzítését biztosítandó egy speciális kohórendszert dolgozott ki. Az időzítőszerkezettel ellátott kohókat meghatározott sorrendben nyitották. A rendszert pirotechnikai szenzorok irányították: az érzékelők meggyulladtak, mihelyt elérte őket a forró fém, jelezve, hogy ideje megnyitni a következő kemencét.

Néhány évvel ezelőtt olasz mérnökök informatikai módszereket ötvözve az eredeti vázlatok alapján kiszámították, hogy a 722 centiméter magas, 70 tonnás szobor öntőformáját mindössze 165 másodperc alatt meg lehetett volna tölteni olvasztott bronzzal, vagyis da Vinci terve kivitelezhető volt. Ezt bizonyítja a pécsiek igyekezete is, hiszen az áprilisi kiállításmegnyitóra a Széchenyi téren felállították a Sforza Kolosszus majdnem pontos mását. A 8,5 méter magas, talapzatával együtt tizenhárom tonnát nyomó alkotás ugyan bronznak hat, de valójában műgyantát használtak hozzá a készítők, akik bő egy hét munkájával valósították meg Leonardo álmának majdnem tökéletes mását.

Inter arma silent Musae

Bár Leonardo békés, tartózkodó, sőt kissé félénk természetű polihisztor hírében állt, a grandiózus lovas szobron kívül leginkább harci gépek és gyilkoló szerszámok csigázták fel a fantáziáját. A háborút a „legállatiasabb őrületnek” tartotta, és ehhez mérten készítette el terveit. Antik leírásokat követve tervezett például véres pusztítást okozó sarlós kerekű harckocsit, de rajzolt olyan emberi erővel hajtott páncélkocsit is, amelyet - a jegyzetfüzetében legalábbis - megfigyelőtoronnyal és ágyúkkal is felszerelt. A jelentős tűzerővel rendelkező járművet egy hatalmas sátorszerű pajzs védte, a kerekeket pedig áttételen keresztül kézi erővel lehetett hajtani.

Da Vinci hadászati tervei között akadt mozsárágyú öngyulladó bombákkal, gőzágyú, emelőgépezet óriás ágyúk szállítására, ágyútalpra helyezett óriás számszeríj, ostromlétrákat elhárító szerkezeteket, sőt áramvonalas gránátok is. Sokcsövű, legyező-, illetve orgonaszerűen elrendezett ismétlőágyúkat is tervezett, amelyek a modern gyorstüzelő és rakétafegyverek és a katyusa néven elhíresült Sztálin-orgona elődjei voltak. A tenger alatti hadviselés sem hagyta hidegen Leonardót. Szerkesztett hajólékelő készüléket, robbantó és alulról támadó lékelő hajókat is. Megrajzolta az egyszemélyes tengeralattjárót, de mentőövet, békauszonyt és egy légzőszerkezettel ellátott búvárruhát is kiagyalt.

Történelmet írhatott volna

Leonardo egyik ötletét szülte a másik után, és nem csak a rombolás eszközei terén. Szerszám- és munkagépeket is kitalált: a nehéz tárgyak mozgatásához emelőszerkezeteket, csigákat, csavar- és fogaskerék-áttételeket, daru-építményeket eszelt ki, melyekhez egy egész kötélverő céh munkáját elvégző kötélverő gépet tervezett. Megtervezte többek közt a „kerekes önjáró masinát”, vagyis az autót is, aminek terve nem kis fejtörést okozott az utókornak.

Leonardo 1478-ban, 26 évesen vetette papírra a félig gépkocsira, félig óraműre emlékeztető háromkerekűjét. Sokáig nem tudták megfejteni a szerkezet működését, mivel erre vonatkozóan nem írt utalást Leonardo. Carlo Pedretti bolognai történész volt az, aki da Vinci munkásságának szentelve életét 500 évvel később rájött, hogy nem a rajzon feltüntetett megfeszített íj hozza mozgásba a járgányt, hanem a hajtóerő egy, a képen alig észrevehető rugóból származik.

Nem az automobil volt az egyetlen, ami több száz évvel később kelt életre a toszkán lángelme jegyzetfüzetéből. A többféle tengeralattjáró és ágyú mellett feltalálta a „hegedű orgonát” is, amelyet Slawomir Zubrzycki lengyel zongoraművész és hangszergyártó valósított meg néhány évvel ezelőtt. A viola organista billentyűi teljesen olyanok, mint a zongoráé, megszólaltatva viszont olyan hangot adnak, mint a cselló húrjai.

A szerkezet zsenialitása valójában abban rejlik, hogy három hangszer sajátosságait egyesíti: a csembalóét, az orgonáét és a viola da gambáét, vagyis a térdhegedűjét. Negyvenöt fokban nyitott fedele alatt a belsejében 61 acélhúr van egy kerekekből és fogaskerekekből álló rendszerrel. Minden húr egy-egy fekete, illetve világos faszínű billentyűhöz csatlakozik.

A zongorától eltérően azonban a hangszernek nincsenek kalapácsai, hanem négy kerék mozog vonókhoz hasonlóan a húrokon, amelyek lószőrrel vannak beborítva. Egy kerékszerű forgattyú segítségével mozgatja őket a zenész egy pedállal. Amikor a leüt egy billentyűt, az egyik keréknek dörzsöli a húrt. A vonó és a fém találkozásakor a cselló, az orgona, illetve a harmonika hangjára emlékeztető rezgések keletkeznek.

Leonardo még a Wright testvérek előtt történelmet írhatott volna, ha az emberi repülésről szövögetett álmai nem csak papíron maradnak. Ahogy sok más vázlatát, az 1485-ben papírra vetett csapkodó szárnyú repülőgépet is sikerült megvalósítani. Legutóbb egy kanadai mérnökcsapatnak, akik egy, a pilóta nélkül mindössze 43 kilós és 32 méter szárnyfesztávolságú emberi hajtású ornitopterrel bizonyították be, hogy da Vinci ötletei életképesek voltak.

Benke Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés