hirdetés
hirdetés

Űrkutatás

Lézerrel beszélgethetnénk az idegen civilizációkkal

A technológiánk valószínűleg megvan, de mindenképpen gyorsan felfejleszthető hozzá.

hirdetés

Kézenfekvő ötlet született arra, hogy miként lehetne felvenni a kapcsolatot az idegen civilizációkkal (ha léteznek), hogy aztán üzenetekkel zaklassuk őket. Az MIT kutatói által jegyzett és a The Astrophysical Journal folyóiratban leközölt egyik tanulmány szerint lézerrel kellene megpróbálnunk felvenni velük a kapcsolatot. A szükséges technológia valószínűleg már megvan, de kisebb fejlesztgetésekkel mindenképpen elérhetővé tehető hozzá.

Az eszköz egyfajta jeladóként szolgálhatna. Egy 30-45 méter átmérőjű teleszkópon át kivetített 1-2 megawattos lézer elég erős lenne ahhoz, hogy akár a tőlünk 20 000 fényévre található bolygókig is elérjen. A hozzánk legközelebb eső csillag, a Proxima Centauri „mindössze” négy fényévnyi távolságra helyezkedik el a Földtől.

Ha a sugárral útba ejtett egyik bolygón véletlenül már kialakult egy kellően fejlett technológiával rendelkező létforma, az égitest lakói detektálni tudnák, hogy „szóltak nekik”.

Forrás: 123rf

A kutatást lebonyolító szakemberek most a földön kívüli élet utáni kutatásért felelős amerikai kormányzati ügynökséghez fordultak, hogy ez alaposabban pásztázza a kozmoszt, illetve, hogy anyagilag támogassa a lakható atmoszférával rendelkező, távoli bolygók felkutatását segítő infravörös technológiák csiszolgatását.

Ha sikerül is útnak indítani a projektet, és gyorsan rálelünk egy felkészült idegen civilizációra, valószínűleg minimum évszázadokat kell várni, mígnem egy épkézláb beszélgetést le tudunk folytatni velük, minthogy egyetlen üzenet célba juttatása is hosszú évekbe telik majd.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Futurism)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés