hirdetés
hirdetés

Aszteroida

Kisbolygó-eltérítési technikát tesztelgetnek

Egy amerikai és egy európai műhold vesz majd részt a kétszakaszos küldetésben.

hirdetés

A 2020-as években közösen fog letesztelni egy aszteroidaeltérítési technikát az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA).

Első lépésben 2022-ben a tengerentúli szervezet fog egy történetesen DART nevű űrszondát felbocsátani az űrbe, hogy aztán egy közeli kettős kisbolygó egyik tagjának nekivágja azt. Az égitestet így elméletileg le fogja téríteni a pályáról.

Az ESA a maga műholdját (Hera) 2026-ban fogja fellőni, hogy közelebbről is megvizsgálhassa a DART becsapódásának a következményeit.

A kettős kisbolygó nagyobb tagját Didymos-nak, a kisebbet pedig Didymoon-nak nevezték el a kutatók. A Naprendszerben fellelhető aszteroidák negyede ugyanilyen duális rendszer, földi űrjármű azonban még egyszer sem közelítette meg őket.

A Hera már a DART által eltérített szisztémát fogja meglátogatni. A misszió részeként az európai műhold az önfeláldozó amerikai elődje becsapódási kráterét és az aszteroida új keringési pályáját egyaránt tanulmányozni fogja.

Mi több, lézerradar segítségével a kozmikus duó kisebb tagját tetőtől talpig (nagy felbontásban) még fel is fogja térképezni.

A Hera megvizsgálja a Didymoont (Koncepciórajz, Forrás: ESA)

A küldetés keretében számos új aszteroidavizsgáló módszert ki fognak próbálni, mivel a már bejáratott metódusok bináris rendszerekben használhatatlanok. A 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstökös felkeresésekor például az ESA Rosetta űrszondája a saját maga keringési pályájának alakulásából tudta megmérni a kométa tömegét. A kettős kisbolygók esetében az a technika nem működik, mivel a tagjaik gravitációs hatásának különválasztása lehetetlen. A Hera ezzel szemben a „nagy testvért” folyamatosan nagyon közelről tanulmányozva kiszemel rajta néhány markáns részletet, és megfigyeli, hogy ezek a kisebb égitest nehézkedési erejének hatására miként változtatgatják a pozícióikat.

Mindennek a tetejébe a Hera kettő, kicsi, Cubesat nevű szatellitet is magával szállít majd, amelyek segítségével több tudományos szerszámot és kommunikációs technológiát is le tudnak majd tesztelni a „Földhöz ragadt” irányítók.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Popular Mechanics)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés