hirdetés
hirdetés

A DNS sötét asszonya

Intrikus vagy meglopott tudós?

1962-ben megosztva nyerte el az orvosi Nobel-díjat három férfi, Francis Crick, James D. Watson és Maurice Wilkins a nukleinsavak molekuláris szerkezetének felfedezéséért. A tudományos felismeréshez a bizonyítékot egy röntgendiffrakciós felvétel adta: a Photo 51. Csakhogy azt egy fiatal nő, a 32 éves Rosalind Franklin készítette, akit azonban kihagytak a világhírt is jelentő elismerésből. Igaz, Franklin akkor már négy éve halott volt.

hirdetés

Sokan vélik úgy, hogy a DNS története nemcsak a tudományról, hanem a versengésről és a sötét intrikákról is szól. Rosalind Franklin 1920. július 25-én született londoni bankárcsaládban. Gyermekkorától szenvedélyesen érdekelte a tudomány, különösen a kémia és a fizika világa vonzotta. Már 15 évesen elhatározta, hogy tudós lesz, noha apja ellenezte, hogy nők egyetemre járjanak, ezért jobban szerette volna, ha lánya is inkább szociális munkával foglalja el magát.

Ez azonban elfogadhatatlan volt Rosalindnak, aki 1938-ban beiratkozott a cambridge-i Newnham College-be. 1945-ben, 25 évesen a Cambridge Egyetemen fizikai kémiából doktorált. Franklin Cambridge-ből egyenesen Párizsba utazott, ahol az Állami Kémiai Szolgálatok Központi Laboratóriumában töltött három év alatt alaposan megtanulta az életét meghatározó és az 1962-es Nobel-díjat eredményező felfedezéshez nélkülözhetetlen röntgendiffrakciós felvételek elkészítésének módját.

Rosalind Franklin
Rosalind Franklin

1951-ben tért vissza Londonba, ahol a King’s College-ban John Randall laboratóriumában tudományos munkatárs lett. Itt keresztezték egymás útjait Maurice Wilkinsszel. A DNS-kutatással kapcsolatos feladatot Franklin kapta meg és hónapokig együtt dolgozott egy végzős diákkal, Raymond Goslinggel. A munka során Franklin úgy találta, hogy a laboratórium gépei a párizsiakhoz képest elavultak és nincsenek is jól beállítva. Rá jellemző módon azonnal és hatékonyan javította meg a felszerelést Gosling segítségével.

Wilkinst érkezése után szintén a DNS-kutatással bízták meg. Wilkins úgy érezte, hogy kettejük közül ő a főnök és úgy is viselkedett, mintha Franklin csupán asszisztens lenne. Csakhogy a két kutató egyenrangú fél volt, ráadásul mindketten rendkívül tehetséges, erős akaratú, de teljesen eltérő személyiségek. Míg Franklin közvetlen, gyors és határozott volt, addig Wilkins inkább tartózkodó, spekulatív és passzív alkat.

Női sors

Az is igaz, hogy akkoriban a tudomány területe Angliában a férfiak „elit klubja” volt, ahol nők nemigen forgolódtak. A King’s College-ban például a férfi kutatók kényelmes teremben étkeztek, ahová a nőket nem engedték be. Franklint nagyon bosszantotta, hogy mindennap félbe kellett hagynia a munkáját, és ki kellett mennie bekapni valamit, hiszen nem tarthatott a férfiakkal az étkezőbe.

A mind feszültebb légkör ellenére Franklin kiváló eredményeket ért el: 1951 és 1953 között egyre élesebb és részletesebb röntgendiffrakciós felvételeket készített. A végén már olyan nagy ügyességgel készítette a képeket, hogy J. D. Bernal molekuláris biológus a DNS röntgendiffrakciós fotósának nevezte, hangsúlyozva, hogy bármilyen anyagról ő készítette a legszebb röntgendiffrakciós felvételeket. A kényelmetlen helyzetben Wilkins egyre több időt töltött a közeli Cavendish-laboratóriumban, ahol barátai, Francis Crick és James Watson kutatták a DNS szerkezetét.

Körülbelül ez idő tájt történt, hogy Franklin, aki a DNS-szerkezetről szárazabb A- és hidratáltabb B-felvételeket készített, úgy döntött, hogy a részletesebbnek tűnő A-felvételeket vizsgálja alaposabban és a B-felvételeket félre tette, de feljegyezte, hogy a B-felvételeken határozottan spirális szerkezet vehető ki, sőt a Photo 51-en tisztán két szál látható. (Saját korában egyedül Rosalind készített DNS-mintákról olyan röntgendiffrakciós felvételeket, hogy azokon felfedezhetővé vált az addig ismeretlen kettős spirál szerkezet.) Ekkoriban egy konferencián Watson és Crick előadta a DNS-modellről alkotott elképzelésüket, de Franklin, aki jelen volt az előadáson, úgy találta, hogy csak találgatnak, miközben az ő kezében már szilárd bizonyítékok vannak.

A Photo 51 (Forrás: Arizona State University)
A Photo 51 (Forrás: Arizona State University)

De Franklint egyre jobban nyomasztotta az ellenséges légkör, ráadásul fülébe jutott, hogy a háta mögött a laborban Sötét asszonynak hívják. 1953-ban úgy döntött, átmegy a Birkbeck College-be. A költözködés során valamiként Wilkins kezébe jutottak Franklin feljegyzései és felvételei, közöttük a Photo 51 is. Azonnal megértette, hogy valami fontosra lelt, és – Franklin tudta nélkül - megmutatta a Cavendish-laborbeli barátainak.

– A szájam tátva maradt és a pulzusom felgyorsult – írta Watson A kettős spirál című könyvében. Állítása szerint ez volt az utolsó adalék ahhoz, hogy ő és Crick megfejtsék a DNS valós szerkezetét, amelyhez a döntő bizonyítékot a Photo 51 adta. Nem haboztak, és az eredményeket azonnal közölték a Nature-ben. Ugyanabban a számban megjelent egy sokkal rövidebb cikk is Wilkinstől és Franklintől a nagyobb tanulmány végén, mintha felfedezésükről csak azért írtak volna, hogy Watson és Crick eredményeit alátámasszák.

Tartoznak neki

Amikor Franklin átment a Birkbeck College-be J. D. Bernal laboratóriumába, a King’s College vezetője azzal a feltétellel engedte el, hogy nem folytatja DNS-kutatásait. Így hát a kutatónő a víruskutatás felé fordult és néhány éven belül alapvető felfedezéseket tett a vírusok szerkezetéről Aaron Kluggal együtt, amelyekről 17 tanulmányban számoltak be. (Aaron Klug a vírusszerkezeti kutatásokért 1982-ben kémiai Nobel-díjat kapott.) 1956-ban a kutatónőnél petefészekrákot diagnosztizáltak, két év alatt háromszor műtötték, kísérleti kemoterápiát kapott, ám átmeneti javulás után 1958-ban 37 évesen meghalt. Szinte az utolsó pillanatig dolgozott.

Neve mára újra és újra előkerül. Mintha a tudományos világ nem tudná elfelejteni, hogy tartozik Rosalind Franklinnek. Valóban, a Nobel-díjban részesült három férfi a nő nevét szinte meg sem említette. Sőt, Watson említett könyvében sötét intrikusnak ábrázolta, és leereszkedően többször is csak Rosy-nak nevezte, noha Franklint életében soha senki nem hívta így. Watson szerint Franklin ellenséges, lobbanékony nő volt, aki nem volt képes felismerni saját eredményét.

James Watson véleményét nemrégiben megismételte a Telegraph című brit lapnak hozzátéve, hogy Franklin azért maradt ki a díjazottak közül, mert nem volt tisztában saját munkája jelentőségével, „nyolc hónapig ült az eredményein”, s két héttel a férfiak után tárta fel a DNS valódi szerkezetét. Az igaz ugyan, hogy Crick és Watson, valamint Franklin erről szóló, egymástól függetlenül írt tanulmánya egyszerre jelent meg a Nature ugyanazon számában, és Watson azt is elismerte, hogy a publikáláskor ő és Crick felajánlotta Maurice Wilkinsnek, hogy írja alá ő is a tanulmányt, ezt a lehetőséget nem ajánlották fel Franklinnek.

Watson azt állította, azért nem invitálták publikációs társnak Franklint, mert „ellenséges” volt. Mindig ellenségeskedett, mert Maurice ellenfele volt. Igazi harc dúlt Maurice és közte. Amikor pedig meglátta a Nature-tanulmányt, majdnem pofon vágott – idézte a Telegraph Watsont. Ugyanakkor Brenda Maddox a Dark Lady of DNA című könyvében azt írta, Rosalind nem tudott arról, hogy az ő eredményeit is közli három kollégája a Nature-ben, de nem panaszkodott, már csak neveltetése miatt sem tette, ami kizárt minden ilyen viselkedést.

Juhari Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[155144] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés