hirdetés
hirdetés

Kőzetminta

Hazatért Japán portyázó űrszondája

Egy aszteroidából vett kőzetmintával a tarsolyában, több mint egy éves utazást követően hazaérkezett a japán űrügynökség (JAXA) Hajabusza-2 nevű űrszondája.

hirdetés

A Ryugu nevű kisbolygóról lecsippentett szuvenírt tartalmazó kapszulát magyar idő szerint december 5-én délután eresztette a Föld légkörébe a szerkezet. Némi izzasztó száguldozást követően végül is egy ejtőernyőn himbálózva, Ausztráliában ért földet a zsákmány, amelyet a szakemberek már be is gyűjtöttek.

Egy 278 millió dolláros misszió keretében a Hajabusza-2 2014. december 3-án, a Tanegasima Űrközpontból, egy H-IIA 202 rakétán vágott neki a portyázó kalandnak. Az ionhajtóművekkel üzemelő jármű három és fél év alatt jutott el a Ryuguhoz, ahol aztán két rovert, egy műszercsomagot, egy kamerát és egy ütközésmérőt is leküldött az égitestre. A mintagyűjtésre csak ezt követően került sor.

A Hajabusza-2 csupán a második űrhajó, amely kőzetmintát hozott haza egy aszteroidáról. Először az űrszonda nem meglepően csak Hajabuszának nevezett elődje tudta végrehajtani ezt a bravúrt. Ez utóbbi jármű 2010-ben egy Itokawa nevű kisbolygóról tért vissza egy kis kőzettani ízelítővel.

A begyűjtött kapszula (Forrás: JAXA/EPA)
A begyűjtött kapszula (Forrás: JAXA/EPA)

Minthogy évmilliárdok alatt is csak kevés változáson esnek keresztül, a tudósok számára a Ryuguhoz hasonló aszteroidák kiváló lehetőséget biztosítanak akár a Nap-rendszer-keletkezésekor uralkodó egykori viszonyok tanulmányozására is.

A Hajabusza-2 a zsákmányszerző körút befejezésével egyébként még egy kis szusszanásra sem kapott időt; a második generációs űrszondát a működtetői most Nap-körüli pályára állítják, ahol további kisbolygókat is meg fog még vizsgálni.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: New Atlas)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[263928] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés