hirdetés
hirdetés

Utód nélkül nem megy

Generációváltás a legendás magyar családi vállalkozásokban

A globális tapasztalat szerint a családi vállalatok kétharmada nem éli túl a generációváltást, mert nincs rá megfelelő terv, hogy ki viszi majd tovább a céget. A magyar vállalkozások alapító-ügyvezetői túlnyomórészt nyugdíj környéki korban vannak, a családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll.

hirdetés

Akár csak 100 év óta prosperáló családi vállalkozásokat elvétve lehet ma találni Magyarországon. Ha eltekintünk a már „klasszikusnak” tekinthető hármastól (Dreher, Zwack, Béres), kifejezetten nehéz dolgunk van, hiszen az államosításokat követő négy évtizeden át központilag irányított és birtokolt, valaha jobb időket megélt üzemek elsorvadtak, megszűntek, beolvadtak globális vállalatokba. Természetesen a rendszerváltás környékén számos családi vállalkozást hoztak létre, amelyek közül több már túl van a generációváltáson, és elképzelhető, hogy fél évszázad múlva a Kürt Zrt.-ről, a Pata vagy a GIA Kft.-ről szólnak majd az ipartörténeti riportok. De most három olyan nagy múltú családi vállalkozás „legendáját” mutatjuk be, amelynek a léte múlt a generációváltáson.

Utódok nélkül

Ganz Ábrahám a magyar nehézipar kiemelkedő alakja, aki bár svájci születésű, de testvéreivel a legnagyobb mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a 20. században a magyarországi gépipar a világ élvonalában lehetett. A Ganz branddé vált, két világháborút, gazdasági és politikai krízisek sorát vészelte át, de családi vállalkozásként az első generációváltást sem élte túl. Az alapító 1814-ben született Svájcban, egy modern szakmát, a vasöntést tanulta ki, és a szokásoknak megfelelően szakmai vándorútra indult Európában. Így jutott el Bécsbe, majd Pestre. Hosszú évek nélkülözései során szülei többször hívták vissza hazájába, de Ganz kitartott. „A türelem, bátorság és kitartás az ember szerencséjének leghatalmasabb emelői!” – írta szüleinek közvetlenül az ideérkezését megelőzően. Amikor Széchenyi kezdeményezésére megalakult a Hengermalmi Társulat, 1841-ben Ganz Pestre jött, és Magyarország első öntőmestere lett. 1842-ben az iparmű-kiállításon már országosan ismerték a termékeit, még Kossuth is megemlítette épületdíszítő elemeit a kiállításról szóló beszámolójában. A Hengermalom szerződtette részesedést kínálva számára, de az első év hanyag könyvelései miatt Ganz jóval kevesebb bevételre tett szert, mint arra számított, így kilépett a Széchenyi-féle társulásból, és saját céget alapított 1844-ben.

Ganz-Danubius Francis turbina, 1916. Fotó: Fortepan.hu
Ganz-Danubius Francis turbina, 1916. Fotó: Fortepan.hu

Ekkor már Konrád öccsével együtt dolgozik, a másik öccsét Svájcból invitálja könyvelőnek. Az első kihívás korábbi munkahelye, a Hengermalom miatt éri, ugyanis Széchenyi, hogy ellehetetlenítse, letiltja a hajógyári megrendeléseit, illetve hogy a Duna hajóin Ganz termékeit szállítsák. Ganz Kossuthhoz fordul, hogy jobb belátásra bírja Széchenyit, aki sikerrel is járt, így prosperálhatott tovább a gyár, ahol 1845-ben már 22 alkalmazottal dolgozott a három testvér. Az 1848-as szabadságharcot támogatta ágyúöntő tevékenységével, de eredményességét megakadályozta Haynau haditörvényszéke, amely fogságra ítélte, majd kegyelmet kapott, és folytathatta ipari tevékenységét. Az 1850-es évek végén vág bele a kéregöntési technológia megvalósításába, amelynek segítségével az Osztrák Államvasút jelentős beszállítója lesz öntött kerekeivel, a Monarchia területén épülő vasúthálózat évtizedekre irányba állította a Ganz-gyár tevékenységét.

A kiegyezést követően jelentős ipari fejlődés kezdődött, amelyet viszont Ábrahám már nem élvezhetett, mert az elmúlt két évtized megfeszített munkája, találmányainak kidolgozása, az üzletszerzés olyannyira felőrölte az idegrendszerét, hogy 1867 végén öngyilkos lett. Bár egy jelentős pesti polgári család lányát, Heisz Jozefinát vette feleségül, de utódok nélkül halt meg, és a gyárát két testvérére hagyta. A kényszerű generációváltás nem volt előkészítve, a két testvér el akarta adni a Ganz-gyárat, de egy titkos szerződés, miszerint Eichleiter Antal – aki 1858-tól a gyár felügyelője volt – belegyezése nélkül Ganz halálát követően a vasöntöde-vállalat tíz évig nem adható el, megakadályozta ezt. A törzsvagyon tulajdonjogát megtartva a tiszta nyereség 60 százaléka volt a tulajdonosoké, 22 százaléka Eichleiteré, 10 százaléka Keller Ulriké, 8 százaléka pedig Mechwart Andrásé (mindhárman Ganz közeli munkatársai). Az ipartörténet Mechwart András innovatív mérnöki munkájára emlékszik leginkább a Ganz-gyárral kapcsolatban, hiszen az ő munkássága tette lehetővé, hogy Minnesota után a világ második legnagyobb malomvárosa Budapest lett, de ekkor már nem családi vállalkozásként, hiszen az örökösök részvénytársasággá alakították, 1869-ben vette fel a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. nevet.

Egy világszenzáció szilánkjai

A Zsolnay-gyár sikertörténete 1852-ben kezdődött, amikor Zsolnay Miklós a keménycserépgyárat létrehozta, amelyet már két évvel később idősebb fia, Ignác nevére íratott. Az üzem történetét ismerve ez nem volt jó döntés, hiszen a hagyományok helyett a rátermettség szerint kellett volna az utódlásról dönteni. A gyárat működésének első évtizede végén majdnem elárverezték, csak a kisebbik fiú, Vilmos sikeres mentőakciójának köszönhette megmaradását. Ő volt az, aki világhírű vállalattá fejlesztette a családi vállalkozást. Az 1870-es évek közepén az alig húsz főt foglalkoztató vállalat áruit – eozin-, porcelán-, pirogránit termékeket – már Chicagótól Párizsig ismerték.

Zsolnay Vilmos
Zsolnay Vilmos
A dolgozók között voltak a Zsolnay család tagjai is: Vilmos és gyermekei, Teréz, Júlia, Miklós, akik részt vettek a minőség-ellenőrzésben, a termékfejlesztésben, tartották a kapcsolatot a vevőikkel. A család és az üzem szimbiózisban élt, még a lakóházaikat is a gyár területén építették fel. Folyamatosan fejlesztették a vállalkozást és termékeit, ennek köszönhetően az 1878-as párizsi világkiállításon elnyerték a nagy aranyérmet, ami után hihetetlenül megugrott a kereslet a validált Zsolnay-termékek iránt. 1900-ban meghalt Zsolnay Vilmos, és fia, Miklós vette át a gyár vezetését. A képzett, több nyelven beszélő, művelt üzletember a kapacitás maximális kihasználtságát és az elérhető legnagyobb nyereséget célozta meg. Miklós irányításával az ipari termelés került túlsúlyba.

1919-ben került a gyár vezetése a negyedik generáció tagjaihoz, a női ág leszármazottaihoz. Zsolnay Miklós halála után Mattyasovszky Tibor vette át az irányítást, a műszaki vezető Zsolt lett, László a művészeti vezető, Sikorski Miklós pedig a kerámiaosztály vezetője. A gyárat 1948-ban államosították, majd a privatizáció során elkezdődött a kálváriája, amely szó szerint a mai napig tart, pereskedések, névhasználati és gyártási jogok miatti viták övezik, állami és befektetői érdekek ütköznek évtizedek óta. A Zsolnay családi vállalkozást a történelmi átalakulás és a gazdaságpolitikai érdekek szétzúzták, de kisrészvényes tulajdonosként Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia és Mattyasovszky-Zsolnay Viktor a gyáralapító iparos, Zsolnay Miklós egyenes ági leszármazottai jelenleg is tulajdonrésszel bírnak.

Tető alá hozott generációváltás

1920-ban az akkor már Csehszlovákiához tartozó Negyed községben kezdett betoncserepeket gyártani Mészáros Kálmán, a ma már több elismeréssel, nagydíjjal rendelkező szuperbrand, a Terrán Kft. alapítója. A Terrán az egyetlen olyan családi vállalkozás az építőipari gyártás területén, amely jelentős piaci részesedéssel bír, teljes mértékben magyar tulajdonban van, és abszolút egyedülálló módon már a harmadik generáció működteti. A különlegessége talán a kitartásban és a szorgalomban keresendő egészen a rendszerváltásig, amíg kisipari mennyiségben, manuális gyártással hozták létre a betoncserepeket. Az első hetven évben különös változás a kis családi cserépgyár életében csupán néhány volt. Az első 1947-ben, amikor a gyár a dél-baranyai, régi iparos hagyományokkal rendelkező, mára várossá fejlődött Bólyon telepedett le, a második 1973-ban, amikor megtörtént az első generációváltás. Ekkor Mészáros Vilmos vette át a vállalat irányítását, de még mindig manufakturális keretek között dolgoztak. Az első nagy fejlesztés 1993-ban, a következő generációváltás során történt meg egy folyamatosan üzemelő gyártósor beszerzésével, amellyel már évi egymillió minőségi betoncserepet tudtak gyártani. A jelentős építőanyag-hiány, a hiánygazdaság mind-mind a vállalat erősödését segítette.

Hiányzik a stratégia, a tapasztalat

Jelenleg Magyarországon a GDP 50-60 százalékát állítják elő családi vállalkozások, a hazai mikrovállalkozások 95 százaléka, a közép- és nagyvállalatok 20 százaléka családi vállalkozás. Ezek közül a legrégebbi a Zwack Unicum, jelenleg a hatodik nemzedék vezeti a céget. A globális tapasztalat szerint a családi vállalatok kétharmada nem éli túl a generációváltást, mert nincs rá terv, hogy ki viszi majd tovább a céget. A magyar vállalkozások alapító-ügyvezetői túlnyomórészt nyugdíj környéki korban vannak, a családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll. A családon belüli utódlás vagy a cég külsős szakember által történő további működtetése számos gazdasági, stratégiai és jogi kérdést vet fel. További nehézség, hogy mivel a magyar vállalkozások többsége első generációs, nem áll rendelkezésre előzetes tapasztalat a generációváltásról. 

A mostani vezetés 1997-ben, a családi vállalkozás harmadik generációváltásakor lépett be a Terrán életébe Gódi Attila, az alapító unokájának a férje személyében, aki ma az ügyvezető igazgatói teendőket látja el. Az ő irányítása alatt történt meg a teljes ipari automatizálás, ami a piacvezetői pozíció betöltésének természetes feltétele volt. 2012-ben, amikor a legutóbbi gyárukat adták át, már a legmodernebb robotokkal szerelték fel a Terrán tetőcserépgyártó üzemét, így Európa egyik legmodernebb betoncserépgyártója lett. A vállalat három gyárat működtet, Bólyon, Kunszentmiklóson és Szlovákiában. A gyárak éves kapacitása meghaladja az ötvenmillió darabot. A tavalyi évben mintegy húszezer épület került lefedésre a Terrán Kft. által gyártott termékekkel. Másodpercenként hat darab, összesen naponta több mint háromszázezer cserép készül emberi kéz érintése nélkül a teljesen automatizált gyártósorokon a cégcsoport gyáraiban.

Trapp Henci
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés