hirdetés
hirdetés

Űrkutatás

Felrázták az „alvarepülő” űrszondát

Ismét óriási feladat hárul a naprendszer peremén hasító New Horizonsra.

hirdetés

A NASA New Horizons űrhajója a történelem egyik legsikeresebb űrszondája. Neki köszönhetjük például a Plútóról készített első nagy felbontású felvételeket is. A fotók rögzítésére ugyanakkor még 2015-ben került sor. A szonda azóta már elkezdett felkészülni a következő kalandjára, amikor is el fog repülni egy Ultima Thule nevű, még a Plútónál is távolabb száguldó aszteroida mellett.

A NASA víziója a nagy találkozásról (Forrás: NASA)

A felkészülést azzal kezdte, hogy konkrétan elaludt.

Irányítói a New Horizonst hétfőn ébresztették fel az egy hónapos hibernált állapotából, hogy a szilveszterre ütemezett nagy találkozásra bemelegítsen. Az űrhajó ez alatt az idő alatt folyamatosan ellenőrizni és diagnosztizálni fogja magát, hogy minden a tervek szerint alakul-e.

A NASA magyar idő szerint június 5-én reggel 8 óra 12 perckor kapta meg a jelet, hogy a New Horizons feleszmélt, és jól van. Az ügynökség azóta összegyűjtötte a navigációs adatokat, hogy lokalizálni tudja a gép pontos tartózkodási helyét. Az Ultima Thule koordinátáit bemérve a csapat ezt követően az űrhajó pályáján megejti a szükséges korrekciókat, majd pedig hátradől. Az aszteroida mellett elhaladva a New Horizons el fogja kattintani a Földtől valaha készült legtávolabbi fotókat. A megkapott anyagot a tudósok arra fogják felhasználni, hogy a lehető legtöbbet megtudják a naprendszer peremén megtalálható objektumokról.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Popular Mechanics)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés