hirdetés
hirdetés

Ingenuity

Az űrben szívott magába energiát a NASA helikoptere

A bolygóközi térben száguldó marsjárójáról töltötte (részben) fel Ingenuity nevű, rotoros járművét az amerikai űrügynökség, ami korszakalkotó teljesítmény.

hirdetés

A NASA Mars 2020 elnevezésű küldetése július 30-án a szervezet Perseverance-re keresztelt roverje és a hozzá rögzített helikopter fellövésével vette kezdetét.

Alig egy héttel az indulás után az űrügynökség „felébresztette” a helikopter lítium-ion akkumulátorait és nekiállt feltölteni őket. Az Ingenuity a marsjáró hasára rögzítve kénytelen átvészelni a megterhelő utazást, és éppen a rovert megcsapolva szívta meg magát valamelyest energiával.

A rotoros jármű elemeit 8 óra alatt 35 százalékos telítettségi szintre sikerült felhozni. A csapat úgy találta, hogy ez az ideális töltöttségi szint a bolygóközi utazáshoz.

Ingenuity (Forrás: NASA/JPL - Caltech)

„Ez nagy mérföldkő volt, mivel a július 30-i fellövés óta ez volt az első alkalmunk, hogy az Ingenuity-t bekapcsoljuk, és leteszteljük az elektronikáját – mondta Tim Canham, a helikopter működtetéséért felelős csapat vezetője. – Mivel minden az előírtak szerint alakult, nagyjából kéthetente ugyanezt a beavatkozást a továbbiakban is el fogjuk végezni, hogy az elfogadható töltöttségi szintet fenntarthassuk.”

 „Ez a töltési tevékenység azt mutatja, hogy az indítást túléltük, és hogy egyelőre meg tudunk birkózni a bolygóközi térben uralkodó rideg körülményekkel – fogalmazott MiMi Aung, az Ingenuity Mars Helicopter projektmenedzsere. – Még sok úttörő mozzanatra lesz szükségünk, mígnem végrehajthatjuk az első másik bolygón kivitelezett próbarepülést, de a jövőt illetően jelenleg mindnyájan rendkívül bizakodóak vagyunk.” – tette hozzá a szakember.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Futurism, NASA)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés