hirdetés
hirdetés

Navigáció

Ennek a drónnak a mozgó objektum sem akadály

Az Echodyne pilóta nélküli repülőgépe egy katonai megoldásra épít.

hirdetés

A drónok általában vakok, a biztonságos navigációhoz és az akadályok észleléséhez még a kamerával szerelt szerkezeteknek is emberi irányításra van szükségük.

A lenti videóban látható „nyolcrotorú” ugyanakkor már egy új, kompakt, katonai jellegű radarrendszert, pontosabban annak prototípusát használja a környezete „letapogatásához” és a többi repülő pályájának nyomon követéséhez. Amikor a drón felszáll, a baloldali radarképen láthatjuk, amint beazonosítja az előtte húzódó szögesdrótokat és fákat. Később a radar egy másik drónt is észrevesz, és leköveti a pályáját. Más teszteken a rendszer egy egyetlen propelleres gépet és egy ultrakönnyű légi járművet is azonosítani tudott.

Az Echodyne nevű startup technológiája komoly segítséget nyújthat az Amazonnak drónos csomagküldő szolgálatának megvalósításában.


Az olyan cégek, mint például az Intel és a Skydio nevű startup már hoztak létre olyan rendszereket, amelyek a fákhoz hasonló földi objektumokat érzékelni tudják, és igény szerint ki is kerülik őket. Nem rendelkeznek ugyanakkor azzal az észlelési tartománnyal, amellyel ki tudnának kerülni egy repülőgépet.

Az Echodyne találmányának titka, hogy össze tudták zsugorítani a radarok fázisváltónak nevezett alkatrészét, amellyel az eszközök a csóvájukkal végigpásztázhatnak a környezetükön az egyes objektumok azonosításához és nyomon követéséhez. Az elektronikusan szkennelő radart jelenleg többnyire csak katonai célokra használják, mert a meglévő fázisváltók robusztusok és bonyolultak, illetve több százezer dollárba kerülhetnek.

Eben Frankenberg, az Echodyne vezérigazgatója és társalapítója azt mondta, hogy már több drónos cég teszteli a módszerüket, de titoktartási megállapodásaiknak megfelelően nem fedheti fel a kilétüket.

Az elektronikusan szkennelő radarok képtelenek aprólékos képet nyújtani az objektumok alakjáról. Frankenberg szerint ugyanakkor számos előnye is van a megoldásnak. A radarok fény helyett rádióhullámokat használnak, így az eső vagy a hó nem probléma a számukra. A hatótávolságuk nagyobb, és rögtön elárulják, hogy a megfigyelt autók vagy egyéb tárgyak milyen gyorsan haladnak.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[197130] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés