hirdetés
hirdetés

Hogyan működik?

Beszélni arany - A mikrofon története

Szakmai ellenségeskedésbe torkollt a hang felerősítésére szolgáló eszköz feltalálása, ami kezdetben a telefonok nélkülözhetetlen kelléke volt.

hirdetés

Emile Berliner sokáig azt hihette, hogy a gramofon és a barázdás hanglemez mellé a mikrofon is felkerül találmányainak listájára. A Németországban született, majd 19 évesen az Egyesült Államokba költözött feltaláló 1876-ban szabadalmaztatta az újonnan feltalált mikrofonját, amelyet Alexander Graham Bell a frissen megalkotott telefonkészülékéhez meg is vásárolt. Berliner eszközének értékét jól mutatja, hogy Bell annak szabadalmáért nem kevesebb mint 50 ezer dollárt (ami mai értéken több mint 1 millió dollárt jelent) fizetett.

Berliner ősmikrofonjában egy vékony fémlemez és egy széntömb található, amelyek között a teret egymással lazán érintkező grafitszemcsék töltik ki. A hanghullámok által rezgésbe hozott lemez összenyomja a grafitszemcséket, így a mikrofon ellenállása, ezáltal pedig az áramkörbe kötött telep árama a hangrezgéseknek megfelelően változik. A változó hangfrekvenciás áram képezte a felhívott telefon hallgatójában a hangrezgéseket. Ehhez hasonló mikrofonokat gyártott az az Egger és Társa cég a századfordulón Budapesten, amelyből később megalakult a Tungsram.

Emile Berliner sokáig azt hihette, hogy a gramofon és a barázdás hanglemez mellé a mikrofon is felkerül találmányainak listájára
Emile Berliner sokáig azt hihette, hogy a gramofon és a barázdás hanglemez mellé a mikrofon is felkerül találmányainak listájára

Berliner azonban nem sokáig örülhetett a jó pénzért eladott szabadalmának, azt ugyanis az amerikai legfelső bíróság 1892-ben megsemmisítette és kimondta: Thomas Edison találta fel a szénmikrofont. A hivatalos végzés ellenére sem fedi ez a teljes valóságot, mivel az életében több mint ezer szabadalmat bejegyeztetett amerikai zseni „csak” továbbfejlesztette Berliner eszközét, amit viszont David Edward Hughes gondolt tovább. A walesi fizikus újítása nagymértékben növelte Bell recsegő telefonjának érzékenységét.

Nemcsak a telefon, hanem a – szintén több feltalálóhoz köthető – rádió is nagy szerepet játszott a mikrofonok fejlesztésében, amelynek következő állomása a szalagos verzió megalkotása volt. Amíg az egyszerű és strapabíró szénmikrofon minősége silány, addig a szalagos modellé kiváló minőségű, bár drága és rendkívül érzékeny a külső behatásokra. Jellemzője még, hogy egy vékony hajtogatott fémszalag helyezkedik el egy állandó mágneskör légrésében. Ez a hajtogatott fémszalag tölti be a rezgéseket elektromos jellé alakító membrán szerepét. A hanghullámok hatására a szalag mozgásba jön, metszi a mágneskör erővonalait, amitől a hangrezgésekkel arányos áram indukálódik benne.

A mikrofon a XX. század második felétől válik igazi tömegtermékké. Az 1928-ban Amerikában alapított és Graham Bellről elnevezett kutatóműhelyből számos forradalmi ötlet indult és vált termékké, mint például James Westé, aki az elektrét mikrofonnal örvendeztette meg 1962-ben a hangtechnikusokat. A feltaláló elektrét fóliát használt, amely tartós elektromos polarizációval rendelkezik. A nagyobb megbízhatóságot és precizitást, valamint alacsonyabb előállítási költséget jelentő új mikrofonfajta forradalmasította a gyártást, és rövid idő alatt tömegtermékké vált. A hetvenes években még két alaptípust fejlesztettek ki: a külön áramellátást nem igénylő dinamikus, illetve a nagyobb érzékenységű, a rögzített hangot természetesebben visszaadni képes kondenzátormikrofont.

A mikrofongyártás egyik első sikertörténete az 1947-ben Bécsben két fizikus által alapított AKG vállalathoz fűződik. Kezdetben még öten, kézzel készítették a mikrofonokat, amelyeket rádiók, színházak, jazzklubok és kabarék használtak. A ma már 250 dolgozót foglalkoztató cég nevéhez fűződik az első vezeték nélküli mikrofon is.

Benke Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés