hirdetés
hirdetés

Szovjet űrtechnológia - újragombolva

Az NK-33 hajtómű valószínűtlen tündöklése

A szovjet technológiával kapcsolatban rengeteg előítélet él a társadalomban. A hosszú távú tartósságra koncentráló „ebben még volt anyag” frázistól a szekrény méretű gépekkel kapcsolatos viccekig a skála a legnegatívabb és a legpozitívabb nézőpont között mozog, azonban az innovatív jelleg viszonylag ritkán kerül kiemelésre. Nem kívánva elvitatni, hogy ezeket az ítéleteket a szocialista érában a szovjet termékekkel való napi kapcsolat szülte, könnyű elsiklani a tény felett: az űrutazás hajnalán a nyugat technológiai felsőbbrendűsége a kelet felett egyáltalán nem volt egyértelmű.

hirdetés

„Egyik versenytársunk, az Orbital Sciences, amely utánpótlást szállít a nemzetközi űrállomásra, olyan rakétával rendelkezik, ami egy vicc csattanójának hat: orosz hajtóművet használ, amelyet a hatvanas években építettek. Nem úgy értem ezt, hogy a hatvanas években tervezték, hanem úgy, hogy szó szerint a hatvanas években gyártották, majd valahogy elrakták valahova Szibériába” – nyilatkozta Elon Musk a Wired magazinnak 2012-ben. A vicc az, hogy ez nem vicc, és nem is a versenytárssal szembeni túlzó kritika megnyilvánulása, hanem a valószínűtlen igazság. Cikkünkben a hivatkozott hajtómű történetét vesszük számba.

Verseny a Holdra

Evidenciaként hat, hogy az űrkutatás szempontjából az első ember Holdra juttatása kapcsán kialakult verseny volt az, ami az Egyesült Államok és a nyugat dominanciáját eredményezte. Jobb szakemberek, jobb program, jobb eszközök és jobb hajtóművek kövezték ki az utat a sikerhez. A probléma az, hogy – mint később kiderült – a fenti állításokból az utolsó nem igaz.

Mikor a Kennedy által meghirdetett kihívásra válaszul elindult a keleti blokk holdprogramja, a szovjet mérnökök a rendelkezésükre álló ipari kapacitás hiányosságai okán lényegesen hatékonyabb hajtómű megtervezésére kényszerültek, mint amerikai társaik. A tervezésbe a Kuznyecov tervezőiroda került bevonásra, ami addig nem ilyen jellegű hajtóművekkel, hanem repülőgépekkel foglalkozott. Valószínűleg ez az újszerű nézőpont segítette elő a szokatlanul merész megközelítést alkalmazó elképzelés létrejöttét. Az innováció lényege abban rejlett, hogy az előégető kamrában keletkező gázokat az addig bevett módszerrel ellentétben nem kiengedték, hanem egy úgynevezett zártkörű rendszert létrehozva felhasználták a rakétát ténylegesen a magasba juttató lángcsóva létrehozásához. Olyan hatékony, viszont robbanásveszélyes megoldás volt ez, amelyet addig nem sikerült biztonságosan megvalósítani, és amely rengeteg kockázatot hordozott magában.

A Kuznyecov cég NK-33-as hajtóműve egy bemutatón (forrás: Shutterstock)
A Kuznyecov cég NK-33-as hajtóműve egy bemutatón (forrás: Shutterstock)

A kockázatokból fakadó félelmek jogosnak bizonyultak. A zárt rendszerű hajtómű – pontosabban harminc darab hajtómű – által hajtott N1 rakéták a tesztrepülések során hosszabb-rövidebb megtett út után rendre felrobbantak. Nem tette egyszerűbbé a kialakult helyzetet a holdutazásra szánt rakéta grandiózus mérete sem. Az eredeti elképzelés szerint az N1 rakétát nem kevesebb mint harminc hajtómű juttatta volna el céljáig. Értelemszerűen ez az elképzelés nagyon erős megbízhatóságot igényelt, hiszen ha a hajtóművek közül csak egy is felrobban, az könnyen a tervezett legénység életébe kerülhetett volna.

Minden bizonnyal lett volna idő és lehetőség az NK-15, majd később NK-33 névre keresztelt hajtómű tökéletesítésére, ha időközben nem jön el 1969. július 20-a, amikor is az amerikaiak által végrehajtott Holdra szállás okafogyottá tette a hasonló céllal indult szovjet kezdeményezést. Néhány évig még volt politikai akarat a program sikerre vitelében, és történtek is jelentős előrelépések a tesztrepülések során, azonban 1974-ben elrendelték az N1 program leállítását. Az arcvesztés bizonyítékának eltüntetése végett döntés született az elkészült hajtóművek megsemmisítéséről is.

Váratlan visszatérés

A történet itt érne véget, ha a szovjet rendszer összeomlása után nem kezdtek volna el hírek szállingózni az űrkutatással foglalkozó amerikai döntéshozók felé egy bizonyos rendkívül hatékony orosz hajtóműről, amely igen alacsony áron elérhető. Mint kiderült, a holdprogramra elkészített NK-33 hajtóművek különböző változataiból hozzávetőleg 150-200 darab maradt épen és elraktározva a program leállítását követő években. A következő időszakot az elsőszámú érdeklődő, az amerikai Aerojet cég mérnökei az NK-33 képességeinek és kockázatainak felmérésével és kielemzésével töltötték. Akármilyen meggyőző volt a hajtómű, nem lehetett figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy sosem sikerült hiba nélküli kilövést végrehajtani velük korábban. Igen hamar egyértelművé vált, hogy ennyi évvel az N1 program leállítása után ismét tesztkilövéseknek lesz alávetve a program keretében elkészült hajtómű.

Az Apollo 11 startja 1969. július 16-án (forrás: Shutterstock)
Az Apollo 11 startja 1969. július 16-án (forrás: Shutterstock)

A hajtóművel kapcsolatos tapasztalatok annyira pozitívak voltak, hogy az Aerojet az 1990-es évek közepére 36 darabot vásárolt a hajtóművekből, darabjáért 1,1 millió dollárt fizetve. Ezekből vásárolt később a bevezetőben már említett Orbital Sciences húszat, amelyeket a nemzetközi űrállomásra ellátmányt szállító Antares rakéták meghajtásához használt fel. Egy NK-33 által hajtott rakéta 2014-ben történt balesete tüzelte fel azt a vitát a hetvenes években gyártott orosz hajtóművek felhasználásának megítéléséről, amelyben Elon Musk olyan elítélően nyilatkozott az efféle konstrukciókról.

Mindezen problémák ellenére nemcsak az Egyesült Államokban kezdték el komolyabban venni a meghajtóban rejlő potenciált. Mindamellett, hogy sokáig szó volt a gyártás újraindításáról, amely végül nem történt meg, az orosz a Soyuz-2-1v rakéta hajtóműi között megtalálhatjuk ezt a már-már legendás darabot.

Az Orbital Sciences egy Antares rakétájának kilövése (forrá: NASA)
Az Orbital Sciences egy Antares rakétájának kilövése (forrá: NASA)

A Soyuz-2-1v rakéta kettő szintje közül az első szint hajtóműve az NK-33 egy módosított, azonban még a holdprogram számára gyártott darabja. A hajtómű előéletétől nem idegen, rengeteg hibával és problémával tűzdelt, közel két éves tesztperiódus után 2013 decemberében sikeresen pályára állított egy műholdat. Két évvel később, 2015 decemberében ismét sikerrel járt egy hasonló rakéta egy hasonló feladat elvégzésében, biztossá téve azt, amit eddig is sejteni lehetett: az NK-33 még egy ideig fel-fel fog tűnni az űrkutatás iránt érdeklődők szeme előtt.

A jó ötlet utat tör magának

Tény, hogy a körülmények nem kedveztek az erősen innovatív NK-33-nak. A tervet önmagában kényszer szülte, és könnyen elképzelhető, hogy az eredeti koncepció harminc hajtóművet egybefogó rakétája sosem jutott volna el a holdig. Ha volt is realitás a gigantikus N1 rakéta elképzelésében, idő, pénz és politikai akarat nem volt a terv befejezésére. Ennek ellenére egy dolog bebizonyosodott: egy igazán jó és hatékony terv több évtized elhanyagoltság után is utat tör magának. Teszi mindezt olyan már-már abszurd helyzeteket teremtve, mint a NASA megbízásából a nemzetközi űrállomásra ellátmányt szállító amerikai tulajdonú magáncég rakétáján látható negyvenéves szovjet hajtómű.

Kiss András
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés